Viski Károly: „Az öreg székely rovásírása”

ethnonepeEzen a címen az Ethnographia és Népélet 1916-i évfolyama (253. l.) egy újsághírt közöl, amelyről akkoriban, a székelyek menekülése idején, országszerte beszéltek. A hír veleje annyi, hogy a menekülő siklódi székelyek Czifra Márton nevű pásztorukra is bíztak egy „sereg” állatot, maguk pedig mentek – amerre a szemükkel láttak. (Nagyobb részüket később a Jászságba ,menekítették’.) Czifra Márton pedig a rábízott hatszáz állattal elballagott Marosvásárhelyre s jelentkezett a főispáni hivatalban, hogy lediktálja az állatok gazdáinak névsorát. S egy mogyorófapálcáról, amelyen rovásjelek voltak, nyolc gépírásos oldalt diktált le ,folyékonyan’ a gépírókisasszonynak… Majdnem úgy hangzik ez, mint a mese szava; ,három diák három nap, három éjjel írta’. – „Akadtak többen – mondja az újság –, akik szép összeget ígértek a rovásírásos botért, de Czifra Márton semmi pénzért sem akart megválni az ,irományaitól’.” – Az Ethnographia a ,kalandosan’ hangzó hírhez nyomban hozzátette, hogy itt nem rovásírásról, hanem egyszerű számadóírásról van szó; s hogy egy rovásírásos mogyorófapálcára ennyi szöveget felróni teljes lehetetlenség.

    1931 őszén Siklódon is megfordultam s eszembe jutván ez a história, igyekeztem kinyomozni, mi a valóság a fenti hírből. Cifra Mártonnal, sajnos nem találkozhattam, bár ezzel acéllal jöttem-mentem a Bérc és a Lok között, ahol a kintjáró emberek szerint aznap legeltetett. De megtaláltam a faluban mostohatestvérét, az ugyancsak pásztor Cifra Jánost. Apjuk testvér volt, ezek is, ők is egy forrásból merítették tudományukat. Ahogy János mondja, ,apáik módja szerént rónak’. Atyafia, Márton, szakasztott úgy ró, mint ő s úgy rótt 1916-ban is. Mindketten juhászok. A fiatalabb pásztorok írástudók, ,könyvbe írják a rovást’; ők mindketten írástudatlanok s ma is botra rónak. (Meg is ajándékozott egy rováspálcával, ami most a Néprajzi Múzeum birtokában van). Rovása – ahogy az Ethnographia jelezte –, közönséges számrovás, amelyen négy dolgot tart nyilván: 1. a tejelő jószágot; 2. a sajtot; 3. a meddü-t; 4. az rodát. Rovásbotja 113 cm. hosszú, hüvelyknél vastagabb, négyszögűre faragott, de az éleken héjában hagyott mogyorófapálca. Az él héjába, egymással szembetett rovásjegyek az egyes gazdákat különítik el. A laposra faragott részen az egyes rovat 1-et, a ferde 5-öt, az X tízet jelent a tejelő és meddü-rováson; a sajtrovatalban egy rovás (két juhra számítva) 32 fontot, az egyszer bemetszett, de ki nem rótt jel 16 fontot; az ordarovatalban egy szúrás (= pont) 3 fontot.

    Amin a vásárhelyiek s utána más laikusok is elcsudálkoztak, az volt, hogy Czifra Márton ,olvasván’ a botot, ilyeneket diktálhatott belőle: ,Papszerin való Hegyi Péternek, János fiának van egy négyéves tehene, egy három éves tehene borjúval, egy sánta meddü’. Így olvasott nekem is Czifra János a maga rovásából. A fenti kilencvenhat betűből álló tudnivalót három, esetleg négy rovásjellel elintézi. Abban kétségkívül igaza van az Ethnographia szerkesztőségének, hogy nyolc gépírásos oldalt rovásírással egy pálcára fölróni nem lehet. De leolvasni igen. Ezen sincs mit álmélkodni, ha Czifra János megmagyarázza, hogy az állatok a gazdák utcabeli lakórendjében vannak fölróva, amit ő természetesen könyv nélkül tud. Sőt – ugyanabból a 3-4 jelből is gépbe diktálhatta volna, hogy melyik gazdának ki az anyja, hány gyermeke van, háborúban van-e, cserepes-e a háza stb.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf