Bodor Aladár: Isten kardja

Oh Föld, oh Föld, drága termő,
Akiből nő fű és erdő,
Kiben jövőnk magja erjed,
Milyen termés nő most benned?
Mint a régi Isten papja,
Ki a földet kihallgatja,
Érzem én is odalentrül,
Ami ott lenn piheg, zsendül,
Fű alúl és föld alúl,
Túlnan csonton, síri mélyen,
Túl gyökéren, túl vízéren,
Ércek ágyán, s forró láván,
Hol égbe szív a szivárvány:
Ott zsendül most lázas földben,
Mint fölfakadt mag a rögben,
Dagad a föld szívszakadva,
Hogy megszülje, nekünk adja,
Ahogy a nép imádkozza,
Ahogy Isten határozza,
Eddig óvta, már akarja,
Nő már, nő az Isten kardja!

S egyszer a föld meghasad,
Isten kardja fölfakad,
Lángot vetve döbbenetbe,
Vért fakasztva, rettegtetve,
S hajnalán e forró napnak
Friss legények ráakadnak.
S ugyanakkor hajnaltájon
Ér valakit roppant álom,
S mire nap kél: hívő népe
Odatódul mind elébe,
Kardot hoznak: ismer rája,
Szétsújt a négy világtájra,
A Kárpátig mind így várják,
Szívszakadva hívják, áldják,
Catalaunig* mind borzongják,
Csak hadd sírják, mind átkozzák:
Mégis egy lesz mind ez ország!

* Catalaunum hun csatatér

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo