Kántor Mihály: A tábor alszik

A tábor alszik! Ringató kebelként
Fonják körül az izmos hegykarok.
Fényes tüzek virrasztó tízezerje
A csillagos éggel versenyt ragyog.

Csend van. Mintha ítélet napja volna
És végső szóra várna már a föld…
S a némaságban megmozdul az erdő,
Tündér hangokkal telik meg a zöld.

Tündér lányok jönnek a rónaságról…
A tábor alszik. Ezt várták csupán,
Oda suhannak lengő szárnyaikkal
Csókot hoznak a harcolók után.

Fehér házak muskátlis ablakokkal,
Fehér ágyak, imára font kezek…
Szentelt harangok édes csendülése…
Mi szép volt egykor, mind megérkezett.

Szellő eredj most másfelé e tájról!
Ne bántsa őket lépteid zaja!
Álmodjanak az elhagyott világról,
Hadd legyen szép és szent az éjszaka.

Odább keletre készül már az ellen,
A félelemtől sápad már az ég.
Álmodjatok! Ki tudja ezt az álmot
A jövő éjjel ki álmodja  még?