vitéz Somogyvári Gyula: Az elfoglalt sáncon

Ragyog az ég és harmatos a reggel –
Nyüzsögünk vidáman itt a muszka-sáncon,
fölöttünk búgó gránátok rohannak,
a futó muszka szalad bokron-árkon
s nyomába vág az üldöző gránát!

Pajtás, pajtásom, látod: ideértünk!
De szép, de szép e drága diadal
s de szép az élet győzelmes hadakban,
nézd ezt a reggelt… piros, fiatal! –
Pajtás, mit írsz ma az édesanyádnak?

Pajtás, nincs ehhez fogható gyönyör:
állni a sáncon, elvett muszka-árkon,
derűs reggelben hűs reggeli szélben,
virtus tüzében, harmatos világban.
Pajtás, nincs ehhez fogható gyönyör!

Tudom. Voltam már minden szépnek rabja:
a vers, a csók, a lányok szép szeme,
a mámor, mellyel elringat a bor,
az estharang, a nóta s a zene
mind, mind oly szép, de egy sem ily szép!

Lehet, hogy barbár s durva e gyönyör
és megkövezne sok „világos ész”,
de mégis szép, ha mi vagyunk erősek,
mert minden szép, ha tiszta és merész –
Pajtás, kurjants az elvett muszka-árkon!

                                                   1915.