Tollas Tibor: Húsz szem cseresznye

Valaki húsz szem cseresznyét kapott,
Amit rabok csak álmaikban látnak.
Húsz apró, piros bogyóját a nyárnak,
Mely frissen hozta szabad ég alól
Otthoni kertek fészek-melegét,
S lángolt, mint láthatatlan húsz levélen
Húsz piros pecsét…

Valaki húsz szem cseresznyét kapott,
És könnyű szívvel úgy osztotta szét
A szabadságnak és a szeretetnek
Tíz év óta már elfelejtett
Lüktető ízét,
Hogy nem veszett el dús kincséből egy sem,
Míg szomjas szemek itták illatát.

Rab rabnak adta tovább érintetlen,
Így járt körbe a gyümölcsös ige.
Piros bogyóktól virágzott a börtön,
És megtelt véle mindnyájunk szíve,
Teljesebben, mint ama tónak partján
Kenyérrel, hallal szelíd éhezők.
Cseresznyés úton itt a Mester sétált
És a megosztott öröm maradékát
Kosárba szedtük, fénye egyre nőtt…

S kigyúlt bennünk e halhatatlan
Égig röpítő pillanat:
Isten felsége emberarcban
Lehet olykor leggazdagabb.
Hol szenvedésből ének zeng fel,
Gyűlnek a holnap percei,
Mit eszmék ígérnek, az ember
Tudja csak megteremteni.

S vittük a tüzet, – élő fáklyák, –
Lángoltak fenn a madarak.
Fonnyadt virágok kelyhük tárták,
S a fénnyé olvadt nap aladt
Kiszáradt ajkunk öblögette
Isten gyümölcsös örömét.
S mint vérerek az élő testbe’,
Patakzott bennünk szerteszét.

S eggyé lettünk, mint eljegyzettek,
Krisztus testének sejtjei,
Kikben egy lélek fénye reszket,
De nem tudják kizengeni.
Kiket golyó, kard már nem érhet,
– Kötél se fojtja el dalom, –
Mert szerettünk, s gyümölcsös élet
Vár ránk egy messzi hajnalon.