Bálint Sándor: A délvidéki katolikus népélet forrásai

Zichy Gyula gróf, kalocsai érsek emlékezetének

Dolgozatunk célja – amennyire a kutatás jelenlegi állapotában lehetséges – a magyar katolikus kultusztörténet néhány délvidéki, főleg bácskai vonatkozásának megvilágítása. Különösen a középkori magyar jámborság ihletésére, egyúttal a Délvidék XVIII. századi katolikus újjászületésének legbuzgóbb forrására: a búcsújáró kultuszok tájszervező szerepére és hatására szeretnénk rámutatni.

    A török felszabadulás után megindul a táj újjáépülése. Megkezdődik a bunyevácok, sokácok, bevándorlása, a németek betelepítése, magyarok leköltözése. A különböző nyelvű, de azonos vallású népelemek között a katolicizmus teremti meg az együttélés lelki feltételeit, egyúttal vállalja a hagyományos magyar gyepüvédő feladatokat eleinte a törökökkel, később a pravoszláviával szemben. Különösen a ferencesek szerepét és munkáját kell kiemelnünk. A franciskánus (bosnyák, illetőleg ladislaita) rendtartomány részben középkori magyar helyi hagyományok alapján új kolostorokat szervez, amelyek az összeverődött telepes tömegekbe a kordás társulat, harmadrend, továbbá sajátos Mária-kultuszok révén közösségi érzéseket nevelnek. Több kolostor búcsújáróhellyé, egy-egy kisebb táj középpontjává, lelki erőforrásává válik, ami viszont a szülőföldhöz való ragaszkodás öntudatát ébresztgeti /1/.

    A volt határőrvidék legnagyobb hatású kegyhelye Pétervárad. Ismeretes, hogy a középkorban a Bélakút, Szépkút néven ciszterci apátság virágzott ezen a helyen /2/. Több hazai analógiánk van arra, hogy ősi ciszterci apátságok egyúttal kegyhellyé is fejlődnek: Hárskút, Bélháromkút (=Apátfalva), Cikó, Borsmonostora, stb /3/. Az elnevezés nyomán bizonyosra vehetjük, hogy Szépkúton is búcsújáró-kultusz virágzott, amely a katolikus kereszténység és a bizánci ortodoxia, illetőleg hazánk és a balkáni hűbéres tartományok határán fontos magyar szerepet töltött be. Tudjuk azt is, hogy egy-egy ciszterci-monostor a táj gazdasági életére is mindenütt ösztönző hatással volt. Így a középkori Szerémség fejlett gazdasági kultúrájának bizonyára a bélakúti ciszterciek grangia-rendszere volt a forrása és mintája. A táj kultikus igézete alól a törökök sem tudták magukat kivonni és a maga módján egy dervis-zárda, takija (innen a hely Tekia-neve) dicsérte itt az egy örök Istent. A török hódoltság után (1693) a mecsetet kápolnává alakították át az idetelepült jezsuiták. Valószínűleg már ők hozták magukkal a római S. Maria Maggiore nagyhírű Havi Boldogasszony kegyképének (Mater ter admirabilis) másolatát, amely a XVII. századi jezsuita pasztorációban, Mária-kultuszban mindenfelé nagy szerepet játszott. Savoyai Jenő (1716) éppen Havi Boldogasszony napján (aug. 5) aratta a döntő fontosság péterváradi győzelmet: ezt mindenki, maga Jenő is a Havi Boldogasszony közbenjárásának tulajdonította. A legenda szerint különben a harc már elveszettnek látszott, amikor Jenő herceg a Kép előtt könyörgött segítségért és íme a római csoda megismétlődött. A savoyai abbé imádságára sűrű hó kezdett hullani, amely a keresztényeket elfödte a fölülkerekedő törökök elől és így a veszni induló csata Mária híveinek győzelmével végződött. A nap újra kisütött, dél volt, éppen Úrangyalára harangoztak. A legenda megformálásából is kitűnik, hogy maga a néptudat is új nándorfehérvári diadalt érzett a győzelemben. Ezt a jámbor véleményt XI. Kelemen pápa is mintegy hitelesítette, amikor a péterváradi győzelem emlékezetére az egész Egyházban egyetemessé tette az Olvasós Boldogasszony ünnepét /4/.

    Ettől kezdve a kegykép csodatevő hírben ragyog, mint a Róma-eszmének, a Habsburgok képviselte katolikus imperializmusnak, illetőleg az újjászületett szentistváni állameszmének őrtállója. Egyfelől ellensúlyozza a szerémségi pravoszláv kolostorok szellemi és politikai kisugárzását, másfelől pedig itt, a monarchiának és katolicizmusnak gyepühatárán, ezen a fenyegetett vízvidéken hosszú időkön át teljesít európai missziót a magyar, horvát, német népiség katolikus szintézisével és őrzésével.

    A Havi Boldogasszony péterváradi tiszteletének mélységét és népszerűségét bizonyítja, hogy többfelé gyökeret vert és újabb helyi kultuszágakat sarjasztott. A kutatás hiányossága miatt csak a zsablyai plébániatemplom dekorációjára és az embire-stílusú zombori Sné-kápolnára, a Délvidék egyik építészeti remekére utalunk. Ez utóbbi a környék kedvelt búcsújáróhelye is egyúttal.

    Hasonlóképpen ősi magyar kultikus hagyományokból fakad a doroszlai Szentkút /5/ is, amely a középkorban óbudai apácák birtoka, egyben Bajkút néven virágzó búcsújáró hely. A kultusz a török hódoltság alatt lappang, de nem enyészik el, sőt – amely Doroszlót a XVIII. század folyamán dunántúli magyarok szállták meg – misztikus hatásában és vonzó erejében újjászületik. Bácskának egyetlen színmagyar jellegű kegyhelye, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a bunyevácok, sokácok, németek elzárkóznának a doroszlai zarándoklattól. A búcsújáró kápolna Mariahilf-kegyképe a felszabadító háború misztikus hátterére, illetőleg a XVIII. századbeli katolikus telepítésnek egyik legbensőségesebb élményforrására utal. A Szentkút Szűzanya-szobra pedig a XIX. század legjellegzetesebb Mária-kultuszát, a Szeplőtelen Fogantatást ábrázolja. Népünk Lourdes-élményei egyébként sajátosan vegyülnek, sőt azonosulnak egyes magyar szentkutak legendáival. Így a doroszlai jámbor néphit szerint is itt történt volna a Jelenés, a Szeplőtelen Fogantatás lourdes-i kinyilatkoztatása.

    A középkori magyar teokratikus hagyományok ihlető hatása Bácson is meglátszik. Bács középkori virágzását többek között a Szent Pálról nevezett prépostság és székeskáptalan, a templomosok, majd a franciskánusok kolostora is igazolja. A török hódoltság idején a bosnyák franciskánus rendtartomány missziós állomása. Újabb jelentőségre 1688-ben emelkedik.

    Ismeretes az a megszentelt patriarkalizmus, amely a bunyevácokat és sokácokat történetük során a barátokhoz fűzi. Nem csoda tehát, hogy barátok vezették őket új Mózesként a felszabadult Magyarországra, mintegy az ígéret földjére. A Bács vidékére települt sokácok dolnjatuzlai szülőföldjük lelkét, vallásos miliőjét is átplántálják Bács kultikus világába, amelyet a középkori magyarság áhítata már úgyis megszentelt. A gradovári kolostor ősi kegyképét, Istennel való frigyüknek e szent szekrényét magukkal hozzák vándorútjukra és ennek oltalma alatt telepednek meg új hazájukban. Új szakrális táj alakult így ki, amely azonban mélyen benne gyökerezik a magyar középkorban. Egyébként a bácsi búcsújáró-kultuszt valószínűleg a jozefinizmus sivatagja pusztította el /6/.

    Alig volt a középkor magyar obszerváns ferencességnek nagyobb kötelességekre és feladatokra hivatott kolostora, mint Újlak /7/. Egyfelől a szerémségi huszitizmus, másfelől pedig a balkáni ortodoxia, illetőleg a török veszedelem fenyegette ezen a tájon a középkori magyar birodalmat. Az obszervánsok némi huzavona után 1455-ben telepedtek itt meg. Kapisztrán Szent János ebből a kolostorból indult Nándorfehérvárra, ide is tért vissza meghalni. Utolsó kívánsága szerint itt temették el a templom Katalin-kápolnájában. Többször említette ugyanis rendtársainak, hogy Újlakot választja nyugvóhelyéül /8/. Kapisztránt még életében szentként tisztelték. Halála után megindultak sírjához a zarándoklatok, sokan találtak csodás körülmények közt meghallgatást. A kultusz a mohácsi vész esztendejében, Újlak török kézre jutásával szakadt meg. A barátok földönfutóvá lettek és a Szent tetemeit Nagyszőlősön helyezték biztonságba: itt azonban a hitújítás viharaiban nyoma veszett.

    A középkori magyar katolikus eszmények és hagyományok Buda felszabadulása után mindjárt felélednek: horvát ladislaita barátok Újlakot Kapisztrán emlékezetére való hivatkozással foglalják el. Ebben az időben (1690) történik különben a kanonizáció is, amelyet a dicsőséges – részben az ő mennyei közbenjárásának tulajdonítanak – magyarországi események is siettettek. A klastrom 1697-ben a bosnyák provincia kezére kerül, ugyanis az olovói konvent ide menekül, de magával hozza templomának régi kegyképét is, amely az új hazában is csodatévő hírben ragyog és a vidék katolikus újjászületésében, a bevándorló tömegeknek homogén népiséggé szervezésében, a misztikus tájélmény fölébresztésében Bácshoz hasonlóan jelentékeny hivatást tölt be.

    A szerémségi Szottin falucska (a Duna egyik hajlatában) a XVIII. század folyamén jellemző körülmények között lett búcsújáróhellyé /9/. Mariahilf-kegyképét Belgrádból 1739-ben menekült bosnyák franciskánusok hozták magukkal és a szottini plébánosnak adták ajándékba. Bizonyára kikötötték, ha Belgrádba visszakerülnek, a képet is magukkal viszik. Ez nem történt meg, de a kép Szottinban is fontos szerephez jutott. Beletartozik ugyanis abba a misztikus erődvonalba, amelynek rendszerét a Duna vízvidékén Almás, Szottin, Újlak, Pétervárad alkotja.

    A kép egyébként a nagyhírű passaui Mariahilf-kegykép változata, egyben a habsburgi állameszménynek egyik jellegzetes szimbóluma. Történetében itt csak 1683-ig menjünk vissza /10/. Bács ostroma alatt ugyanis az udvar Passauban tartózkodott. Lipót minden nap kizarándokolt a közeli Kapuzinerbergre, hogy a környék kedvelt Mariahilf-kegyképe előtt kérje a Szűzanyát, mentse meg birodalmát a töröktől. Fegyvereinek későbbi hatalmas sikereit Lipót a kegykép előtt való könyörgésének tulajdonította. Így lett a passaui kegyképből főleg a kapucinusok közvetítésével törökverő szimbólum. Másolatai villámgyorsan elterjednek az egész fölszabadult Magyarországon, sőt nagyrészük szintén csodatevő hírbe kerül (Tétszentkút, Bodajd, Solymár, Turbék, Vodica, Doroszló, stb.). Így jut el a kép mintegy előretolt előörsként Belgrádba is, innen pedig Szottinba.

    Mariahilf-kegyképe van egyébként Lucs baranyai falucskának, Siklós és Zombor között, amely főleg a múlt században volt virágzó délvidéki kegyhely /11/.

    A Mariahilf-típusnak sajátos változatát tisztelik Vodicán /12/ is, Baja alatt. A kápolnát bajai franciskánusok gondozzák. Ismeretes, hogy a bajai klastrom az északabbra vándorolt bunyevácok lélekgondozásának hosszú időkön keresztül egyik főcentruma volt. Kalocsa, Baja. Szabadka vidékének részben már elmagyarosodott bunyevác népe a környék magyar és német lakosságával együtt szívesen zarándokolt a vodicai búcsúra, amely a régi vallásos élet megszentelt életöröméből, boldog teljességéből sokat megőrzött. Eladólányok jönnek kelengyéjükkel, hozományukkal: nyaklánccá fűzött aranypénzzel, hogy itt a búcsún rátaláljanak életük társára. Az idősebb búcsúsok virrasztás közben olykor-olykor táncra kerekednek, hogy így járjanak a Szűzanya kedvében. Nem kell megbotránkoznunk, hiszen Dávid király is táncraperdült örömében a frigyszekrény körül.

    Hazánknak egyik legrégibb búcsújáróhelye Máriagyüd /13/m a Duna-Dráva szögében. A kultusz még a magyar katolicizmusnak árpád-kori bencés rétegében gyökerezik. Nehéz körülmények között átvészelte a török hódoltságot is, végül a Baranyába vándorolt sokác, horvát népnek lett lelki erőforrása. A középkori magyarság hagyományai azonban itt is elégséges tájszervező principiumnak bizonyultak, mert a bevándorolt idegenek magától értetődő készséggel alkalmazkodtak hozzá. A kultusz később visszamagyarosodott és napjainkig nagy hatással van Bácska, Baranya, Szlavónia sokrétű népiségére.

    A gyűdi kegyszobor másával többfelé találkozunk. Így tudtunkra Szabadkán, Eszéken, Almáson, ami a gyűdi Szűzanya (Maika Judska) bácskai, de főleg szlavóniai hódításait igazolja. Az almási másolat körül /14/ egyébként jelentékeny búcsújáró kultusz alakult ki.

    Szándékosan nem emlékeztünk meg a két nagyhírű kegyhelyről: Radnáról és Szegedről /15/. Mindkettő jelentékeny hatással volt és van ugyanis a Délvidék katolikus népiségére, minthogy azonban a táj északi peremén foglalnak helyet, kultikus vonzóerejük nem korlátozódik a tárgyalt területre, hanem az Alföld jelentékeny részére is kiterjed /16/.

    Rövid áttekintésünkből is kitűnik, hogy a Délvidék kultikus újjászületésének elsősorban a franciskánus-rend volt a dajkája. Ez a szerep jórészt még középkorvégi magyar obszerváns hagyományokban gyökerezik, amikor a cseri barátok (provincia Salvatoriana) kolostorai különösen a Délvidéken a Dráva, Duna, Száva vonalán misztikus gyepüvédő hivatást töltöttek be a fenyegető török csapással szemben /17/. Ennek a hagyományos feladatnak engedelmeskednek a bosnyák kapisztránus és a horvát ladislaita testvérek /18/, amikor leginkább olyan helyekre telepednek le, amelyeket a magyar szalvatóriánus jámborság szentelt meg. A táj színmagyar lakossága a török hódoltság idején jórészt kipusztult, a tájalakító magyar tradíció azonban elevennek bizonyult. A kötelességek azonban most itt a határőrvidéken, illetőleg továbbá a népiségében, újjászületett, de lakosságában vegyessé vált Bácskában, Baranyában, Szerémségben sokkal szövevényesebbé váltak. A sokfelől összeverődött telepes tömegek népként való megszervezése, tájbagyökereztetése szinte csak a közös katolikus vallásegyesítő élményén keresztül volt lehetséges. Erre a kényes, de magyar és európai szempontból annyira fontos feladatra vállalkoznak a régi kapisztránusok, akik a hitnek egy igénytelenségében is telítettebb fokát, érzelmesebb kultuszát, népi élményét képviselik. A délvidéki telepesek többnyire parasztok. Vallásos igényeiknek a franciskánus szellem patriarkális közvetlensége, melegsége különösen megfelel. A franciskánus alázat alkalmas volt arra, hogy a hierarchia tiszteletét, az egyházi és világi hatalom, barokk-rendiség elismerését ápolja a szívekben. Ez viszont a dinasztia érdekeinek kedvezett, de később a szentistváni államnak, az erősödő magyarságnak is jelentős haszna volt a bunyevácoknak, sokácoknak, németeknek, bolgároknak franciskánus gyökerekből táplálkozó hűségéből.

    A népi-törzsi szellem elismerése, de ugyanakkor a mennyei és földi haza közösségének hangsúlyozása, továbbá a vallásnak időtlen, azaz koráramlatokhoz, politikai körülményekhez kevéssé kötött élménytartalma, humanizmusa és tisztasága, szinte szükségszerű kultikus módszer volt a soknépű Délvidék híveinek számára. A régi provincia Capistrana öntudatlan biztonsággal szabta meg szinte minden időkre és változásokra a táj pasztorációjának kényes feladatát is az egymásmellettiség, azaz a népi különbségek kölcsönös elismerésében és megbecsülésében, ugyanakkor az isteni követelmények és állapotbeli kötelességek következetes hangsúlyozásában, a keresztény patriótizmus eszményének szolgálatában.

    /1/ Bálint Sándor: Búcsújárás és település. Katolikus Szemle 1939 : 540
    /2/ Érdújhelyi Menyhért: A péterváradi apátság. A Bács-Bodorg vármegyei történelmi társulat évkönyve. 1891
    /3/ Balogh Augusztus Florianus: Beatossima Virgo Maria Mater Dei, Qua Regina et Patrona Hungariarum. Agriae. 1872. Passim.
    /4/ Jordánszky Elek: Magyarországban s az ahhoz tartozó részekben lévő Boldogságos Szűz Mária kegyelemképeinek rövid leírása. Pest, 1863 : 269. és Berti János: A tekijei Boldogasszony. Petrovaradin, 1838.
    /5/ Balogh 523.
    /6/ Evetovics János: A boszna-gradovári kegykép Bácsban. A Bács-Bodrog vármegyei történelmi társulat évkönyve. Zombor, 1904 : 155. Karácsonyi János: Szent Ferenc Rendjének Története Magyarországon 1711-ig. II : 363.
    /7/ Karácsonyi II : 175. és 379. V. ö. még Balogh 641.
    /8/ „Ez a hely az eretnekek között van, a törökhöz közel és ezt a helyet a rendtársak többségének akarata ellenére foglaltuk el. Tudom, hogy némely rendtársak azt mondották, hogy ezt a helyet meg kell tartani addig, míg én ebben az országban leszek. Ha tehát testemet ide temetitek el… a testvérek itt maradván, a népeknek világosságára és megtérésére lesznek.” Bölcskey Ödön: Capistranói Szent János élete és kora. II : 372.
    /9/ Jordánszky 265. és Balogh 612.
    /10/ A Mariahilf-kegykép katolikus szellemtörténeti hátteréről és hazai vonatkozásairól részletes tanulmányunk készül, itt csak egy rövidke mozzanatot ragadtunk ki belőle.
    /11/ Balogh 567.
    /12/ Balogh 575., továbbá Kriss, Rudolf: Die schväbische Türkei. Düsseldorf, 1937 : 96. és Bálint Sándor: Magyar búcsújáróhelyek: Vodica. Jelenkor, 1941.
    /13/ Gyűdről: Jordánszky 187, Balogh 469, Kriss 88, Bálint: Korunk Szava, 1938 : 52. Szorgalmas, de egyetlen értékű munka: Ángyán Aurél O. F. M.: A gyűdi kegyhely a történelmi események forgatagában. Máriagyűd, 1930.
    /14/ Balogh, 632.
    /15/ Búcsújárás és település. Katolikus Szemle, 1939 : 540.
    /16/ A Délvidék katolikus kegyhelyei mellett találunk egy görögkatolikus jellegűt is: Bácskeresztúrt, amely a környék XVIII. században települt ruszinjainak lelki központja.
    /17/ Bálint Sándor: A Napbaöltözött Asszony. Jelen kötetben.
    /18/ A részletekre nézve Pavich (Ramus viridantis olivae), Csevapovich (Synoptico-memorialis catalogus observantis minorum provinciae S. Joannis a Capistrano, olim Bosnae Argentinae), Antunovich (Razprava) és Karácsonyi műveire utalunk, amelyek egyébként jórészt elavultak.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf