Bálint Sándor: A délvidéki katolikus népélet forrásai

Zichy Gyula gróf, kalocsai érsek emlékezetének

Dolgozatunk célja – amennyire a kutatás jelenlegi állapotában lehetséges – a magyar katolikus kultusztörténet néhány délvidéki, főleg bácskai vonatkozásának megvilágítása. Különösen a középkori magyar jámborság ihletésére, egyúttal a Délvidék XVIII. századi katolikus újjászületésének legbuzgóbb forrására: a búcsújáró kultuszok tájszervező szerepére és hatására szeretnénk rámutatni.

    A török felszabadulás után megindul a táj újjáépülése. Megkezdődik a bunyevácok, sokácok, bevándorlása, a németek betelepítése, magyarok leköltözése. A különböző nyelvű, de azonos vallású népelemek között a katolicizmus teremti meg az együttélés lelki feltételeit, egyúttal vállalja a hagyományos magyar gyepüvédő feladatokat eleinte a törökökkel, később a pravoszláviával szemben. Különösen a ferencesek szerepét és munkáját kell kiemelnünk. A franciskánus (bosnyák, illetőleg ladislaita) rendtartomány részben középkori magyar helyi hagyományok alapján új kolostorokat szervez, amelyek az összeverődött telepes tömegekbe a kordás társulat, harmadrend, továbbá sajátos Mária-kultuszok révén közösségi érzéseket nevelnek. Több kolostor búcsújáróhellyé, egy-egy kisebb táj középpontjává, lelki erőforrásává válik, ami viszont a szülőföldhöz való ragaszkodás öntudatát ébresztgeti /1/.

    A volt határőrvidék legnagyobb hatású kegyhelye Pétervárad. Ismeretes, hogy a középkorban a Bélakút, Szépkút néven ciszterci apátság virágzott ezen a helyen /2/. Több hazai analógiánk van arra, hogy ősi ciszterci apátságok egyúttal kegyhellyé is fejlődnek: Hárskút, Bélháromkút (=Apátfalva), Cikó, Borsmonostora, stb /3/. Az elnevezés nyomán bizonyosra vehetjük, hogy Szépkúton is búcsújáró-kultusz virágzott, amely a katolikus kereszténység és a bizánci ortodoxia, illetőleg hazánk és a balkáni hűbéres tartományok határán fontos magyar szerepet töltött be. Tudjuk azt is, hogy egy-egy ciszterci-monostor a táj gazdasági életére is mindenütt ösztönző hatással volt. Így a középkori Szerémség fejlett gazdasági kultúrájának bizonyára a bélakúti ciszterciek grangia-rendszere volt a forrása és mintája. A táj kultikus igézete alól a törökök sem tudták magukat kivonni és a maga módján egy dervis-zárda, takija (innen a hely Tekia-neve) dicsérte itt az egy örök Istent. A török hódoltság után (1693) a mecsetet kápolnává alakították át az idetelepült jezsuiták. Valószínűleg már ők hozták magukkal a római S. Maria Maggiore nagyhírű Havi Boldogasszony kegyképének (Mater ter admirabilis) másolatát, amely a XVII. századi jezsuita pasztorációban, Mária-kultuszban mindenfelé nagy szerepet játszott. Savoyai Jenő (1716) éppen Havi Boldogasszony napján (aug. 5) aratta a döntő fontosság péterváradi győzelmet: ezt mindenki, maga Jenő is a Havi Boldogasszony közbenjárásának tulajdonította. A legenda szerint különben a harc már elveszettnek látszott, amikor Jenő herceg a Kép előtt könyörgött segítségért és íme a római csoda megismétlődött. A savoyai abbé imádságára sűrű hó kezdett hullani, amely a keresztényeket elfödte a fölülkerekedő törökök elől és így a veszni induló csata Mária híveinek győzelmével végződött. A nap újra kisütött, dél volt, éppen Úrangyalára harangoztak. A legenda megformálásából is kitűnik, hogy maga a néptudat is új nándorfehérvári diadalt érzett a győzelemben. Ezt a jámbor véleményt XI. Kelemen pápa is mintegy hitelesítette, amikor a péterváradi győzelem emlékezetére az egész Egyházban egyetemessé tette az Olvasós Boldogasszony ünnepét /4/.

    Ettől kezdve a kegykép csodatevő hírben ragyog, mint a Róma-eszmének, a Habsburgok képviselte katolikus imperializmusnak, illetőleg az újjászületett szentistváni állameszmének őrtállója. Egyfelől ellensúlyozza a szerémségi pravoszláv kolostorok szellemi és politikai kisugárzását, másfelől pedig itt, a monarchiának és katolicizmusnak gyepühatárán, ezen a fenyegetett vízvidéken hosszú időkön át teljesít európai missziót a magyar, horvát, német népiség katolikus szintézisével és őrzésével.

    A Havi Boldogasszony péterváradi tiszteletének mélységét és népszerűségét bizonyítja, hogy többfelé gyökeret vert és újabb helyi kultuszágakat sarjasztott. A kutatás hiányossága miatt csak a zsablyai plébániatemplom dekorációjára és az embire-stílusú zombori Sné-kápolnára, a Délvidék egyik építészeti remekére utalunk. Ez utóbbi a környék kedvelt búcsújáróhelye is egyúttal.

    Hasonlóképpen ősi magyar kultikus hagyományokból fakad a doroszlai Szentkút /5/ is, amely a középkorban óbudai apácák birtoka, egyben Bajkút néven virágzó búcsújáró hely. A kultusz a török hódoltság alatt lappang, de nem enyészik el, sőt – amely Doroszlót a XVIII. század folyamán dunántúli magyarok szállták meg – misztikus hatásában és vonzó erejében újjászületik. Bácskának egyetlen színmagyar jellegű kegyhelye, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a bunyevácok, sokácok, németek elzárkóznának a doroszlai zarándoklattól. A búcsújáró kápolna Mariahilf-kegyképe a felszabadító háború misztikus hátterére, illetőleg a XVIII. századbeli katolikus telepítésnek egyik legbensőségesebb élményforrására utal. A Szentkút Szűzanya-szobra pedig a XIX. század legjellegzetesebb Mária-kultuszát, a Szeplőtelen Fogantatást ábrázolja. Népünk Lourdes-élményei egyébként sajátosan vegyülnek, sőt azonosulnak egyes magyar szentkutak legendáival. Így a doroszlai jámbor néphit szerint is itt történt volna a Jelenés, a Szeplőtelen Fogantatás lourdes-i kinyilatkoztatása.

    A középkori magyar teokratikus hagyományok ihlető hatása Bácson is meglátszik. Bács középkori virágzását többek között a Szent Pálról nevezett prépostság és székeskáptalan, a templomosok, majd a franciskánusok kolostora is igazolja. A török hódoltság idején a bosnyák franciskánus rendtartomány missziós állomása. Újabb jelentőségre 1688-ben emelkedik.

    Ismeretes az a megszentelt patriarkalizmus, amely a bunyevácokat és sokácokat történetük során a barátokhoz fűzi. Nem csoda tehát, hogy barátok vezették őket új Mózesként a felszabadult Magyarországra, mintegy az ígéret földjére. A Bács vidékére települt sokácok dolnjatuzlai szülőföldjük lelkét, vallásos miliőjét is átplántálják Bács kultikus világába, amelyet a középkori magyarság áhítata már úgyis megszentelt. A gradovári kolostor ősi kegyképét, Istennel való frigyüknek e szent szekrényét magukkal hozzák vándorútjukra és ennek oltalma alatt telepednek meg új hazájukban. Új szakrális táj alakult így ki, amely azonban mélyen benne gyökerezik a magyar középkorban. Egyébként a bácsi búcsújáró-kultuszt valószínűleg a jozefinizmus sivatagja pusztította el /6/.

    Alig volt a középkor magyar obszerváns ferencességnek nagyobb kötelességekre és feladatokra hivatott kolostora, mint Újlak /7/. Egyfelől a szerémségi huszitizmus, másfelől pedig a balkáni ortodoxia, illetőleg a török veszedelem fenyegette ezen a tájon a középkori magyar birodalmat. Az obszervánsok némi huzavona után 1455-ben telepedtek itt meg. Kapisztrán Szent János ebből a kolostorból indult Nándorfehérvárra, ide is tért vissza meghalni. Utolsó kívánsága szerint itt temették el a templom Katalin-kápolnájában. Többször említette ugyanis rendtársainak, hogy Újlakot választja nyugvóhelyéül /8/. Kapisztránt még életében szentként tisztelték. Halála után megindultak sírjához a zarándoklatok, sokan találtak csodás körülmények közt meghallgatást. A kultusz a mohácsi vész esztendejében, Újlak török kézre jutásával szakadt meg. A barátok földönfutóvá lettek és a Szent tetemeit Nagyszőlősön helyezték biztonságba: itt azonban a hitújítás viharaiban nyoma veszett.

    A középkori magyar katolikus eszmények és hagyományok Buda felszabadulása után mindjárt felélednek: horvát ladislaita barátok Újlakot Kapisztrán emlékezetére való hivatkozással foglalják el. Ebben az időben (1690) történik különben a kanonizáció is, amelyet a dicsőséges – részben az ő mennyei közbenjárásának tulajdonítanak – magyarországi események is siettettek. A klastrom 1697-ben a bosnyák provincia kezére kerül, ugyanis az olovói konvent ide menekül, de magával hozza templomának régi kegyképét is, amely az új hazában is csodatévő hírben ragyog és a vidék katolikus újjászületésében, a bevándorló tömegeknek homogén népiséggé szervezésében, a misztikus tájélmény fölébresztésében Bácshoz hasonlóan jelentékeny hivatást tölt be.

    A szerémségi Szottin falucska (a Duna egyik hajlatában) a XVIII. század folyamén jellemző körülmények között lett búcsújáróhellyé /9/. Mariahilf-kegyképét Belgrádból 1739-ben menekült bosnyák franciskánusok hozták magukkal és a szottini plébánosnak adták ajándékba. Bizonyára kikötötték, ha Belgrádba visszakerülnek, a képet is magukkal viszik. Ez nem történt meg, de a kép Szottinban is fontos szerephez jutott. Beletartozik ugyanis abba a misztikus erődvonalba, amelynek rendszerét a Duna vízvidékén Almás, Szottin, Újlak, Pétervárad alkotja.

    A kép egyébként a nagyhírű passaui Mariahilf-kegykép változata, egyben a habsburgi állameszménynek egyik jellegzetes szimbóluma. Történetében itt csak 1683-ig menjünk vissza /10/. Bács ostroma alatt ugyanis az udvar Passauban tartózkodott. Lipót minden nap kizarándokolt a közeli Kapuzinerbergre, hogy a környék kedvelt Mariahilf-kegyképe előtt kérje a Szűzanyát, mentse meg birodalmát a töröktől. Fegyvereinek későbbi hatalmas sikereit Lipót a kegykép előtt való könyörgésének tulajdonította. Így lett a passaui kegyképből főleg a kapucinusok közvetítésével törökverő szimbólum. Másolatai villámgyorsan elterjednek az egész fölszabadult Magyarországon, sőt nagyrészük szintén csodatevő hírbe kerül (Tétszentkút, Bodajd, Solymár, Turbék, Vodica, Doroszló, stb.). Így jut el a kép mintegy előretolt előörsként Belgrádba is, innen pedig Szottinba.

    Mariahilf-kegyképe van egyébként Lucs baranyai falucskának, Siklós és Zombor között, amely főleg a múlt században volt virágzó délvidéki kegyhely /11/.

    A Mariahilf-típusnak sajátos változatát tisztelik Vodicán /12/ is, Baja alatt. A kápolnát bajai franciskánusok gondozzák. Ismeretes, hogy a bajai klastrom az északabbra vándorolt bunyevácok lélekgondozásának hosszú időkön keresztül egyik főcentruma volt. Kalocsa, Baja. Szabadka vidékének részben már elmagyarosodott bunyevác népe a környék magyar és német lakosságával együtt szívesen zarándokolt a vodicai búcsúra, amely a régi vallásos élet megszentelt életöröméből, boldog teljességéből sokat megőrzött. Eladólányok jönnek kelengyéjükkel, hozományukkal: nyaklánccá fűzött aranypénzzel, hogy itt a búcsún rátaláljanak életük társára. Az idősebb búcsúsok virrasztás közben olykor-olykor táncra kerekednek, hogy így járjanak a Szűzanya kedvében. Nem kell megbotránkoznunk, hiszen Dávid király is táncraperdült örömében a frigyszekrény körül.

    Hazánknak egyik legrégibb búcsújáróhelye Máriagyüd /13/m a Duna-Dráva szögében. A kultusz még a magyar katolicizmusnak árpád-kori bencés rétegében gyökerezik. Nehéz körülmények között átvészelte a török hódoltságot is, végül a Baranyába vándorolt sokác, horvát népnek lett lelki erőforrása. A középkori magyarság hagyományai azonban itt is elégséges tájszervező principiumnak bizonyultak, mert a bevándorolt idegenek magától értetődő készséggel alkalmazkodtak hozzá. A kultusz később visszamagyarosodott és napjainkig nagy hatással van Bácska, Baranya, Szlavónia sokrétű népiségére.

    A gyűdi kegyszobor másával többfelé találkozunk. Így tudtunkra Szabadkán, Eszéken, Almáson, ami a gyűdi Szűzanya (Maika Judska) bácskai, de főleg szlavóniai hódításait igazolja. Az almási másolat körül /14/ egyébként jelentékeny búcsújáró kultusz alakult ki.

    Szándékosan nem emlékeztünk meg a két nagyhírű kegyhelyről: Radnáról és Szegedről /15/. Mindkettő jelentékeny hatással volt és van ugyanis a Délvidék katolikus népiségére, minthogy azonban a táj északi peremén foglalnak helyet, kultikus vonzóerejük nem korlátozódik a tárgyalt területre, hanem az Alföld jelentékeny részére is kiterjed /16/.

    Rövid áttekintésünkből is kitűnik, hogy a Délvidék kultikus újjászületésének elsősorban a franciskánus-rend volt a dajkája. Ez a szerep jórészt még középkorvégi magyar obszerváns hagyományokban gyökerezik, amikor a cseri barátok (provincia Salvatoriana) kolostorai különösen a Délvidéken a Dráva, Duna, Száva vonalán misztikus gyepüvédő hivatást töltöttek be a fenyegető török csapással szemben /17/. Ennek a hagyományos feladatnak engedelmeskednek a bosnyák kapisztránus és a horvát ladislaita testvérek /18/, amikor leginkább olyan helyekre telepednek le, amelyeket a magyar szalvatóriánus jámborság szentelt meg. A táj színmagyar lakossága a török hódoltság idején jórészt kipusztult, a tájalakító magyar tradíció azonban elevennek bizonyult. A kötelességek azonban most itt a határőrvidéken, illetőleg továbbá a népiségében, újjászületett, de lakosságában vegyessé vált Bácskában, Baranyában, Szerémségben sokkal szövevényesebbé váltak. A sokfelől összeverődött telepes tömegek népként való megszervezése, tájbagyökereztetése szinte csak a közös katolikus vallásegyesítő élményén keresztül volt lehetséges. Erre a kényes, de magyar és európai szempontból annyira fontos feladatra vállalkoznak a régi kapisztránusok, akik a hitnek egy igénytelenségében is telítettebb fokát, érzelmesebb kultuszát, népi élményét képviselik. A délvidéki telepesek többnyire parasztok. Vallásos igényeiknek a franciskánus szellem patriarkális közvetlensége, melegsége különösen megfelel. A franciskánus alázat alkalmas volt arra, hogy a hierarchia tiszteletét, az egyházi és világi hatalom, barokk-rendiség elismerését ápolja a szívekben. Ez viszont a dinasztia érdekeinek kedvezett, de később a szentistváni államnak, az erősödő magyarságnak is jelentős haszna volt a bunyevácoknak, sokácoknak, németeknek, bolgároknak franciskánus gyökerekből táplálkozó hűségéből.

    A népi-törzsi szellem elismerése, de ugyanakkor a mennyei és földi haza közösségének hangsúlyozása, továbbá a vallásnak időtlen, azaz koráramlatokhoz, politikai körülményekhez kevéssé kötött élménytartalma, humanizmusa és tisztasága, szinte szükségszerű kultikus módszer volt a soknépű Délvidék híveinek számára. A régi provincia Capistrana öntudatlan biztonsággal szabta meg szinte minden időkre és változásokra a táj pasztorációjának kényes feladatát is az egymásmellettiség, azaz a népi különbségek kölcsönös elismerésében és megbecsülésében, ugyanakkor az isteni követelmények és állapotbeli kötelességek következetes hangsúlyozásában, a keresztény patriótizmus eszményének szolgálatában.

    /1/ Bálint Sándor: Búcsújárás és település. Katolikus Szemle 1939 : 540
    /2/ Érdújhelyi Menyhért: A péterváradi apátság. A Bács-Bodorg vármegyei történelmi társulat évkönyve. 1891
    /3/ Balogh Augusztus Florianus: Beatossima Virgo Maria Mater Dei, Qua Regina et Patrona Hungariarum. Agriae. 1872. Passim.
    /4/ Jordánszky Elek: Magyarországban s az ahhoz tartozó részekben lévő Boldogságos Szűz Mária kegyelemképeinek rövid leírása. Pest, 1863 : 269. és Berti János: A tekijei Boldogasszony. Petrovaradin, 1838.
    /5/ Balogh 523.
    /6/ Evetovics János: A boszna-gradovári kegykép Bácsban. A Bács-Bodrog vármegyei történelmi társulat évkönyve. Zombor, 1904 : 155. Karácsonyi János: Szent Ferenc Rendjének Története Magyarországon 1711-ig. II : 363.
    /7/ Karácsonyi II : 175. és 379. V. ö. még Balogh 641.
    /8/ „Ez a hely az eretnekek között van, a törökhöz közel és ezt a helyet a rendtársak többségének akarata ellenére foglaltuk el. Tudom, hogy némely rendtársak azt mondották, hogy ezt a helyet meg kell tartani addig, míg én ebben az országban leszek. Ha tehát testemet ide temetitek el… a testvérek itt maradván, a népeknek világosságára és megtérésére lesznek.” Bölcskey Ödön: Capistranói Szent János élete és kora. II : 372.
    /9/ Jordánszky 265. és Balogh 612.
    /10/ A Mariahilf-kegykép katolikus szellemtörténeti hátteréről és hazai vonatkozásairól részletes tanulmányunk készül, itt csak egy rövidke mozzanatot ragadtunk ki belőle.
    /11/ Balogh 567.
    /12/ Balogh 575., továbbá Kriss, Rudolf: Die schväbische Türkei. Düsseldorf, 1937 : 96. és Bálint Sándor: Magyar búcsújáróhelyek: Vodica. Jelenkor, 1941.
    /13/ Gyűdről: Jordánszky 187, Balogh 469, Kriss 88, Bálint: Korunk Szava, 1938 : 52. Szorgalmas, de egyetlen értékű munka: Ángyán Aurél O. F. M.: A gyűdi kegyhely a történelmi események forgatagában. Máriagyűd, 1930.
    /14/ Balogh, 632.
    /15/ Búcsújárás és település. Katolikus Szemle, 1939 : 540.
    /16/ A Délvidék katolikus kegyhelyei mellett találunk egy görögkatolikus jellegűt is: Bácskeresztúrt, amely a környék XVIII. században települt ruszinjainak lelki központja.
    /17/ Bálint Sándor: A Napbaöltözött Asszony. Jelen kötetben.
    /18/ A részletekre nézve Pavich (Ramus viridantis olivae), Csevapovich (Synoptico-memorialis catalogus observantis minorum provinciae S. Joannis a Capistrano, olim Bosnae Argentinae), Antunovich (Razprava) és Karácsonyi műveire utalunk, amelyek egyébként jórészt elavultak.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo