Darnay Kálmán: Vándorol a gyöngysor

Tihany– Tihany története –

A nyári égbolt tejútjának haldokló mécsesei a tihanyi öböl hullámfodraitól búcsúzkodtak, hogy helyet adjanak a szüreti zene-bonák nyomán felkászolódó téli csillagoknak, a Kaszásnak és a Fiastyúknak. A Szent Benedek-rend Miklós templomában éjfélre kondítottak. Az égbolt fogyó holdja rápislogott a tihanyi fellegvárra s megvilágította az erődítményből kiágaskodó öregtornyot.

A várútra lehallatszik a bástyás-virrasztók jeladása. Tülkölésükkel ébresztgetik a lócáján szunyókáló porkolábot. Készen várja Piszky István castellánust, ki hitvese oldalán poroszkál felfelé a hegyi úton. A várúron még rajta ült a tátikai mulatozás mámora. Bólogatva, lazára eresztett kantárral léptette paripáját a hepehupás magaslaton.

Annál éberebb Lizácska nagyasszony! A tátikai solymászat gyönyöreinek forrongó megérzésétől most is lángban ég az arca. Szeme tüzében bent lakozik az őszi égbolt csillagainak fényessége. A Tejút búcsúzkodó hattyúján felejti tekintetét, amikor lovagjára, a daliás Ibrahim agára gondol. Búcsúzkodó ölelése életboldogságának volt foglalója. A várkapu ereszkedő hídjának csörömpölésétől megrebben tekintete. Klárika leányára gondol, ki pihegve szunnyadozik a fellegvár ágyasszobájában. Úgy érzi, hogy anyai szívének felerésze Klárikánál marad zálogul akkor is, ha szerelmi fellángolásában vakon követi lovagját. Pedig Lizácska életsorsa már akkor dűlőre jutott, amikor viszontlátva egymást, keblére ölelte Endréd zászlós agája. Beláthatatlan is a szerelmi megérzések útja. Aggódó gyötrődések küzdelmeitől nyílik meg a vágyakozások kapuja, mely akkor sem szórja két marokkal az élet örömeit, ha áthágtuk küszöbét.

Vezeklésének lelki kálváriáját féléven át taposta Lizácska nagyasszony. Szinte belesorvadt az álmatlanul eltöltött éjszakák vergődésébe. Viszontlátja-e valaha szerelmesét, kiről hírt sem hallott, mióta elindult stambuli útjára? Pedig már rügyet fogtak a várkert bokrai. A tavaszi szellőjárás nyomán hajladozik a hóvirág fehérbóbitás koronája is. Aggódó tépelődései közepett nyitott az asszonyszobába Piszky István uram. Dühbe gurult arcának lesújtó tekintetével mérte végig hitvesét, amikor szilaj mozdulattal eléje vetette az irattekercset, amelyet imént hozott Ibrahim agától lovas futárja. Piszky István uramnak ugyancsak nem telhetett gyönyörűsége Stambulban a nagyvezérhez intézett levelének piszkolódó másában. Lizácskának mégis feldobogott szíve, amikor bálványának kezevonását megpillantotta. Úgy érezte, hogy közeledik megváltásának órája. Piszky castellanus dühét csitítgatva, fel-alá lépkedett az asszony-szobában, míg Lizácska –a begyúlt arccal – a zászlós aga sorait betűzgette:

„Te hamis hitű hitetlen Bestie rosz k…fi ebország kóborlója, nem Piszky István, hanem k… István és k…fia az te neved volt, az van is, az légyen Bestie hitetlen ki…fi. Talán azt tudtad, hogy én Konstantinápolban mentem te tőled való félelmemben. Besti k…fia? Azért utánam illyen Levelet írtál: De Bestie hitetlen k…fia, ha az jégen nem lőtt, mert énneékem nem írtad, és énnékem tudtomra nem volt, hogy jégen kel meg vini, de immár most értem, mi akaratod, készen vagyok, Bestie k…fi, és azelőtt is kész voltam, de te nem voltál ember hozzá, hanem rosz k… voltál. Azért, ha holnap akarod, holnapután akarod, én itt készen vagyok valamikor te akarod. Én az Agaságot másnak eladtam, sem Bégtől, sem Basától nem tartok, ha követ jön is, hiszem az Istent, hogy ellent nem tart róla. Hanem így víjunk, Bestie, hitetlen rosz Bestie k…fi. Egy korlátban ketten mehessenek, sem én hozzám Török vitézek ne jöhessenek és ott fegyverrel lehet is, joggal lehet is; mindaddig víjunk, hogy egyik a másikat kivégez ez világból, stb.

Ez levelet látván te hitetlen eb és rosz Bestie k…fi énnekem választot adgy mely órában és hol akarod, hogy meg víjunk én is mingyárst el megyek. Isten velem. Költ Koppánbul 2-a Már. 1589.”

         Az Te nem barátod

                „Ibrahim Aga az hatalmas

                Török Tsászár Zászlós Agája

                       Endrédbe”

Lizácska gondolatiban elmélyedve, néma ajkbiggyesztéssel adta vissza az irattekercset – öklét szorongató – hites urának.

-Semmi szavad a hitszegő pogány piszkálódásaihoz? Úgy te is ludas vagy benne?

-Kigyelmed gondja, hogy kiköszörüli a várúri becsületén ejtett csorbát?

-Teszek is róla, nem viszi el szárazon becstelenkedését a kutyafajzat!

Piszky István uram – vérbenforgó szemekkel – nagy fenyegetődzések között törtetett kifelé. Az asszonyszoba ajtajának csattanása visszhangot vert a botíves folyosón.

Lizácska nagyasszony megsemmisülve támolygott karosszékébe. Idő kellett, míg lelki felindulását lecsitítva, elmélyedhetett gondolataiba. Szerelmes szívét ne m Ibrahim aga sértegető szavai izgatták. Megsejtései azt zsongták fülébe, hogy hites ura neszét vehette a tátikai solymászat eseményeinek. Féltékenységétől ösztönözve küldte támadó sorait Stambulba a főrabokat szállító aga után. Még nagyobb szeget ütött Lizácska asszonyi fejébe Ibrahim híradása, hogy eladta az endrődi agaságát. A boldogság megérzése szinte dobogásba hozta szívét, hogy kivirrad végre vágyakozásuk hajnala! Bizonnyal teljesedésbe ment Ibrahim óhajtása, hogy a nagyvezér kegyelméből janicsári agaszi-vá előléptetve, végleges tanyát verhet a törökök fővárosában. Ez váltja valóra majd a zobykai solymászat álmodozó tervezgetéseit is…

Piszky István uram lelki felháborodásában írásos válaszára sem méltatta Ibrahim agát. Lovasfutárjával azon szóbeli üzenetét küldte, hogy harmadnap hajnalhasadáseőtt kapjon lóra és léptessen Tátika vára felé. Amint ő hasonlóképpen cselekszik. Ott mérik majd össze fegyvereiket, ahol szembetalálkoznak.

Tihany vár castellanusa – íródiákját kitessékelve – bezárkózott a toronyszobába, hogy megtegye végrendelkezését. Írásba foglalja földi javait, hogy azok – méltatlan asszonya helyett – a csicsergő szavú Klárikát illessék, ha a sors keze –a bajvívás közepett – az ő életébe markolna bele.

Felindulásában fel s alá tipródva, a toronyszoba sarkában gubbasztó vasveretes ládára esett tekintete, mely színültig van porlepte áji-báji írásokkal, függő pecsétes pergamentokkal.

Balaton vizének hullámfodraiba bekönyöklő félsziget természeti alkotásánál fogva, már az ősembertől is megült magaslat volt. Hazánkon átvonuló népáradatok emlékét őrzik a tihanyi ó-várt övedző földsáncok maradványai. Azok védelmezték meg a néptörzsek tanyáit a külellenség támadásaitól.

Tihany (az állami Darnay Múzeumban levő pecsétnyomó szerint „Tihon”), mint középkori erősség a Balaton mentén, ha nem is játszott vezérszerepet, azért mégis megvan a százados históriája. A kolostor és templom védelmét szolgáló várat, mint királyi birtokot, Róbert Károly védőfalakkal ellátva megerősíti és 1389-ben, várbirtokaival együtt, Somogyi Péternek, János fiának adományozza. János rövid castellanuskodása után beleunva a várúri dicsőségbe, kétezerötszáz aranyforintért elzálogosítja Prodaviczi Micsk bán István fiának. Kitől négy évvel később György apát – nádori ítélet alapján – visszaszerezte. Írásos feljegyzések örökítik meg, hogy Tihany castellanusa 1300-ban Tapolczai Lórincz, 1326-ban László tolnia főispán, 1346-ban Magyar István, 1371-ben Egyed fia, Benedek, 1392-ben Tamás mester volt. Tihany várán felsőbb megbízásból a császárhű Devecseri Choron András, Sümeg várkapitánya, 1527-ben, később 1534-ben, talpasaival sikerrel rajtaütve, elfoglalja. Tihany vára királyi birtok marad, míg őrtornyán meg nem lengeti a Balaton szele II. Rákóczi Ferenc tűzlángnyelves lobogóját. A balatonmenti erősségek veszedelmét Tihany sem kerülte el. A bécsi kéz 1714-ben azt is pusztulásának sorsára juttatta…

A korán nyugodni térő tavaszi nap bepiroslott Tihany várának toronyszobájába. Piszky István uram – lelke megnyugtatására – levelesláda fakult írásait böngészte. Mintát keresett írásos végrendelkezéséhez. Itt akadt kezébe castellanus elődjének, Takaró Mihálynak feljegyzése, ki imígyen számolt be1560-ban a Gyulafi Lászlónak kezére adott vár és templom felszereléseiről: Három vastaraczk, 1 siska taraczk, 47 prágai szakállas, 8 ép csetneki szakállas, 4 törött szakállas, 1 seregbontó, „ki négy bolyóbist vett”; 5 vashorog „kín a laptát kivetik”, 34 puska és szakállas porhordó (neghel): Szakállas óngolyó 2127, szakállas vasgolyó 300, taraczk óngolyó 623, 8 mázsa fekete ón, 70 szakállas forma, 4 taraczk forma, 10 puska forma, 10 tüzes lapta, 3 tüzes nyíl, 6 fegyveres kópja”. A gazdag védelmi készségekkel szemben ugyancsak szegényes volt a templom felszerelésének leltára: Egy zöld, 1 gyolcs és 1 fehér kamuka misemondóruha, 8 oltárra való gyertyatartó; 2 ostyasütő vas, 10 hitvány oltáröltöző ruha, 1 fazék tömjén”.

A világító mécses régóta pislogott a toronyszobába, amire végrendelkezését tevő Piszky István uram lelkét Istennek ajánlva, abbahagyta tollának sercegtetését.

Névaláírásával megerősített testamentumára még csak a pecsétet kell rányomni, hogy teljes hitelességet nyerjen. Míg húsos ujjáról a címeres gyűrűt leerőltette, gondolatai jövő életének nagy bizonytalansága körül tévelyegtek. Harcra kelt a gyermekéért remegő atya szíve, a hiúságában megsértett várúr büszkeségével. Megérdemli-e a kóci-póci diákból agává vedlett Ibrahim, hogy vele lándzsát törjön? Nem nyúlt-e balkézzel tollához, amikor hitelt adva a szántói boszorkány terefere szavának, háborgó jelentését eljuttatta a nagyvezérhez Stambulba? Talán csak a karingós tánc közben fonódott szorosabbra karjaik ölelése? Vagy zsenge leánykorára való emlékezéstől lobbant ki hites asszonyának szeme tüze? Azt is lelohaszthatta régen a csicsergő szavú Klárika gyermeki ölelése. Hitvesi kilengésének e pillanatnyi felhevülését azóta százszor szárnyára kaphatta a Balaton szele, akár a megtépett virág illatos szirmát. De hát, ha feleségéhez képest öregedő legény volt is Piszky uram, azért vitézkedő vér buzogott ereiben. Most is új gondolat törülközött agyában, amikor homlokát ráncba szedve, hirtelen mozdulattal odanyomta testamentumára a hitelesítő pecsétet. Kezét ökölbe szorítva, felkiáltott:    

-Az Isten irgalmazzon a hitehagyottnak! Ha megsuhintom kardomat!

Le is emelte akasztékáról a címer-vésetű szablyát s izmait erősítgetve, hasogatta a toronyszoba párás levegőjét.

A feltányérozott hold ezüstjébe belepiroslott a mécsvilág, amikor Piszky István uramat újra elfogta kesergés. Klárikára gondolt, meg a szívéhez nőtt komaasszonyára, Zombory Sándor, Sümeg vár castellanusának hitvesére. Nem hagyja hűtlenkedő asszonyának kezén egyetlen gyermekét, ha már el kell búcsúzkodnia az élettől. Nekik legyen részük Klárika ölelgetésében. A sümegi udvarbíró házában verjen tanyát elárvult gyermeke, hol úgy sem hallották soha a gólyakelepelés szavát. Végső óhajtását – utóiratként – rá is sercentette nyomban végrendelkezésére…

Tihany hegyoldalából az ágyasszoba nyitott ablakán át berezgett a tavaszi est dongóinak zümmögő szava. A Balaton-szélben tanyát vert békák – esőt jelző – kuruttyolása. A szárnyas-egerek rebbenése, a prédára induló vércsék vijjogása beleveszett az asszonyi sóhajtásba.

Lizácska – lelki gyötrelmeivel birkózva – leánya ágyánál virrasztott. Klárika álmodozásával ott poroszkált a gondtalan kisleányélet hímes mezején. Tihany várasszonya most vívta szíve küzdelmének nagy csatáját. Ma indult el, napkelte után – fegyverhordozójától kísérve – hites ura, hogy megvívja a páros viadalát asszonya csábítójával. Talán már el is dőlt életsorsuk? Kopjavetés, kardsuhogtatás nyomán, ki tudja, a selymes zöld kaftán vagy a zsinóros dolmány alól kibuggyant vér festette-e pirosra Zobyka erdős magaslatából csörgedező Hidegkút forrásvizét? Vagy talán kenyértörésre sem került viaskodásuk? Megbékéltek, mielőtt összecsaptak volna. akkor víg zengedezés között, Tátika várában három éjjel, három nap sem csúszik ki kezükből az áldomásozó pohár. E gondolattól mintha felderült volna tekintete Lizácskának. Arcpárja nekipiroslott, mint napnyugtán az égalja.

A földvári szél az Ökrész, az északi-korona virrasztásai között markolt bele a tihanyi öböl hullámfodraiba. Az öregtorony asszonyszobájába, a nyitott ablakon át, behallatszottak a bástyás virrasztók tompa léptei. Akkor csapódott bele a kötélhágcsó kampója a vaspántos ablak párkányába. A megriadt Lizácska szíve agájának ölelése közben kapott csak észbe. Lovagja keblére borulva, karjai önként összezáródtak Ibrahim nyaka körül. Török cselvetés volt hát csak a koppányi levél piszkolódása! Ne állhassa Piszky István uram útját életboldogságuknak…

A szerelmes szívek érzelmi egybeolvadásába a bástyás-virrasztók éjfélt jelző tülkölése vágódott bele. A Miklós-templom tornyában is megkondult az imára hívó harangszó. Sietniök kellett. Ibrahim aga gyors mozdulattal előkaparászta kaftánja süllyesztőjéből féltve őrzött gyöngysorát s szerelmi eljegyzésük zálogaként Lizácska nyakára kerítette. Ibrahim agája hűséges iszpáhiája kemény kézzel tartotta a kötélhágcsó lefutóját. Meg ne billenjék zászlós gazdája, ha ölében drága terhével lefelé igyekszik. De előbb az édesanyának el is kellett búcsúzkodni gyermekétől. Megtépett asszonyi szívének egyik felét zálogul hagyni Tihany várának öreg tornyában…

Amikor a szerelmes asszony anyakönnyei végigperdültek Klárika arcán, belső sugallattól ösztönözve, ragyogó gyöngysorát odaakasztotta leánya nyakára…

Az anyai lelkiismeretén könnyített szerető begyúlt arccal simult agája keblére, míg erős kézzel lefelé ringatta a kötélhágcsó fokain.

Balaton vízfodrait csókolódzva, nyaldosta a hajnali szellő. Bársonycsótáros paripáján száguldó Lizácska Ibrahim agával együtt búcsúzkodott el Tihany várától. Meg sem állnak Budáig! Ahol a Duna vizén ringó nászszobájának selymes szőnyegein heverészhet, míg fel nem tűnnek Stambul tornyai…      

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo