Mátyás Ferenc: LEVENTE ÖCSÉM utolsó leveléből

Bátyám! – te tanú vagy rá,
engem ifjan, szinte gyerekként
hurcoltak messzi Keletre hadi sarcként,
hogy a hatalom bűnét megfizettessék.
Hiába nem akartam, löktek a marha
vagonba ijedt társaim közé,
heteken át vergődött a vörös csillagos gőzös,
hogy elérje pokoli célját
s hősök lehessünk, mi, leventék.
Ó, dehogy harcba vittek a pufajkás lelkek,
hiszen a háborút itt már rühellték, -
legfeljebb csak a sortüzek lármái
jelezték, milyen a nemlét.
Felejthetetlenek a mozgó-börtön órák,
ki szökni próbált, Szibéria verte
halálos fagy-bilincsbe
s széjjel farkasok szedték.
Kenyér helyett a körmünket rágtuk,
miként szívünket félelem marcangolta,
s agyunkat a töprengés.
Aztán a bánya fehér Szibériában,
gyermek tiszta szemünk elé a csengő jég,
s lent mélyben a fekete szén,
ki két, ki három évét áldozta
sose kért életéből, a gyengék
vigyázzban fekve, hullaszagukkal
utolsó könnyüket a földbe vitték.
Fegyelmezetten, munkaversenyben,
aknák porában, csupasz testtel,
répalevesen, nappal, éjjel
kiéhezett testünk maradék erejével
mentünk a szénért, vájtuk az omló falat
a falat csirizes kenyérért, -
s bennünk az örökös várakozást
a kormos bánya-patkány remények
hiába ingerelték, -
haza csak ezt engedték, hősként,
akire rá omlott a bánya,
s bepólyált seb lett a medálja.
Miként az omladék rám, úgy szakadt anyám
szívére a bánat negyvenhét nyarán,
midőn meglátta harminc kilós fiában
a hajdani deli leventét.
Tudtam én, krisztusi korban élt szegény
Magyarország, megszoktam a kínt,
sorsunkat mindég pilátusok rendezték,
bélyeges fogoly lettem nyomorékon,
halálos sebem maradt a béklyóm,
hogy mások bűnét rámtereljék.
Bátyám! - Szeretett testvér,
rám te emlékezzél, fiatal életem kérd számon
az ál-humán világtól,
ne könny hulljon rám,
mondd el, Gyóni Gézaként adj hírt,
kinek a porát őrzi az urnám,
s Távol-Keleten hány ezer magyar sír
rejtőzködik a sztyeppén.
                                                   1989

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf