Kuczka Péter: A kivégzettek paradicsoma

5. vers

És volt ott valaki, ismerős, akit
tiszteltem míg élt, tetteit, hitét,
szándékait, s kezét szorítottam

a Parlament termében valami ünnepen,
s bátorított: – Ne hagyják magukat,
mert igazuk van – mondta és mosolygott.

S láttam, hogy őrei kíséretében
kilép egy ajtón, szeméről hiányzik
csiptetője, tétován megáll, meglökik,

összeszorítja száját, homályosan
látja a gerendát a szöggel, látja az
odatolt létrát, vagy falépcsőt,

a háttérben a nyers deszkákból
összerótt koporsót a földön,
s látja, hogy ott állnak ketten

s várják, s átfut agyán a félelem.
És ugrik, ugrik a percmutató a bíró
csuklóján, a bíróén, aki talán koccintott vele

vörösborral, akkor, a Parlamentben.