Dsida Jenő levele – Imbery Melindának

Kolozsvár, [1932.] aug. 12.

(…) Mikor hazamentem, féltizenegykor, nagy csillagok ragyogtak az égen, és én ott láttam a Te arcodat is a messze égen, mosolyogva, kedvesen. Azért  szólítottalak úgy ma, hogy Pici Csillag… És az is vagy. Az én örökre világító Pici Csillagom… (…)

1936. május

(…) Aztán drága kis szívem, ha jót akarsz, ne írj többet olyan csacsiságokat, hogy – ha el akarlak hagyni, meg a hosszas távollét stb. Könyörögve kérlek, ne írj többet ilyet! Hányszor kértelek már! Hinned, tudnod, érezned kell, hogy kimondhatatlanul, magamnál, életemnél jobban, forrón, egész lelkemmel és utolsó leheletemig szeretlek. Én nem játszom a szavakkal, én kiválasztottalak magamnak, és ezzel ezt az életkérdést befejezettnek tekintem. De ha még Te sem bízol, te sem hiszel, akkor ki bízzék, ki higgyen bennem? (…)