Madách Imre: Az ember tragédiája

részlet

Az élet mellett ott van a halál
A boldogság a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény.          (Lucifer)      

    *

Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben:
Nemes, de terhes, önlábunkon állni!           (Lucifer)

    *

A kéjet, a mit egy ital víz ád,
Szomjam hevével kell kiérdemelnem,
A csók mézének ára ott vagyon –
A mely nyomán jár – a lehangolásban.        (Ádám)

    *

Csak ember műve csillog és zörög.             (Lucifer)

    *

Minden mi él, az egyenlő soká él,
A százados fa s egynapos rovar.
Eszmél, örül, szeret és elbukik,
Midőn napszámát s vágyait betölté.
Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.      (Lucifer)

    *

Legyen hát célod: Istennel dicsőség.
Magadnak munka. Az egyén szabad:
Érvényre hozni mind, mi benne van.
Csak egy parancs kötvén le: szeretet.    (Péter)

    *

A kor folyam, mely visz, vagy elmerít,
Úszója, nem vezére, az egyén. –
Kiket nagyoknak mind a krónika,
Mind az, ki hat, megérté századát,
De nem szülé az új fogalmakat.
Nem a kakas szavára kezd virradni,
De a kakas kiált, merthogy virrad. –         (Lucifer)

    *

…Nincs más kincse a
Népnek, mint a vér…                (Ádám)

    *

A lelkiismeret a közvilág
Előjoga; kit a végzés vezet,
Az rá nem ér körültekinteni.
Hol hallád a viharról, hogy megállt,
Ha gyönge rózsa hajlong útain?
S aztán ki lenne vakmerő eléggé,
Ítélni a közélet emberéről?
Ki látja a szálat, mely színpadán
Egy Catilinát, egy Brutust vezet?
Vagy azt hiszik, kiről a hír beszél,
Megszűnt egyúttal ember lenni és
Oly földfeletti lénnyé változott,
Kit a lenézett apró száz viszony
Mindennapos gond, mit sem érdekel?
Oh jaj, ne hidd – a trónon is ver a szív
S Caesárnak, hogyha volt szerelmese,
Ez őt talán csupán úgy ismeré
Mint jó fiút, s nem volt sejtelme sem,
Hogy retteg tőle s megrendül a föld.     (Ádám)

    *

A nőt… oly oltár illeti
Csupán, mely mindég ifjú – és ez a szív.     (Ádám)

    *

Mit nékem a fagyasztó tudomány!
Bukjék! midőn a természet beszél         (Ádám)

    *

A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja e küzdés maga.         (Ádám)

    *

…ha süllyedt
A férfiú, szemünknek ronda látvány:
De megvetést szül keblünkben csupán.
A nő, ez eszmény, e megtestesült
Költészet, hogyha süllyedt, torzalak lesz.
Mely borzadályt szül.             (Ádám)

    *

Miért is kezdtem emberrel nagyot,
Ki sárból, napsugárból összegyúrva,
Tudásra törpe és vakságra nagy.         (Lucifer)

    *

Mondottam ember, küzdj’ és bízva bízzál!     (Az Úr!)