Darnay Kálmán: Citra boszorkány tanyája

– Várpalota története –

Szemben a plébániaházzal – a félezredéves múltú szántói templom során – fehérre meszelt, csapott-tetejű nádasviskó nyújtózkodik. A falmenti viráglócán, piros muskátlik társaságában, falétráin ágaskodnak a színpompás fuksziák koronái. Az utcára néző ablakból – a legénycsalogató rozmaring-bokrok szomszédságában – sárguló violák illatos kilégzésében benne van ma is a régi boszorkányház hangtalan mesemondása.

    Kutató utazgatásaim közben belépek Citra boszorkány egykori udvarházába. Rácosképű anyóka, durcás tekintettel nyit ajtót, mely az árnyverte boltíves folyosóról a faragott gerendás ágyasszobába vezet. Pirosfüggönyös ablakon át a nyugvó nap bíbora színes ruhába öltözteti a rézveretes, fiókos szekrényt, a falmentén nyújtózkodó ágy, kakashímes takaróját. Ettől a látványtól elevenedik meg Citra boszorkány legendás alakja. Magam előtt látom a botjára támaszkodó anyókát, ki háromnegyed századon át taposta Tátika várának tekervényes útját. Amint sunyi pillantásának szemevágásával kunyhójába csalogatja a reményüket vesztett szerelemes vitézeket, kik nála lelik fel vergődő szívük vigasztalását. Mert mindig volt Citra szobájának olyan rejtett kincse, akiről a suttogó szó eljutott a várurak lovagtermébe. Olyan volt Citra tanyája, mint a kopott bőrtáblás kódex, mely belsejében hordja színpompás értékeit.

    Nagy történeti múltja is van a legendás Borbás háznak. Szabadtűzhelye felett terpeszkedő füstös kéményével, szűk folyosójának középkori boltíveivel, napjainkig megőrizte többszázados múltjának eredetiségét. A török járom forgatagának hullámveréstől ittfelejtett kunyhó megbecsülendő emléke a letűnt nagy időknek.

    A boszorkányperek elsárgult fóliánsait lapozgatva, belém markolnak a középkor kosarasasszonyai, kik a bűbájosság leple alatt a diadalmas harcok, sikeres bajvívások áldomásai közben a szerelem országába csalogatják fővitézeinket. Hiába hangzik el a máglya elé hurcolt Magia feje felett a „Magistratualis Inquisitio” Deliberatum est-je, mely szerint: „A vasban álló asszonyszemély, mely hogy természet ellen való cselekedetét tagadni nem átallotta, annak kinyilatkoztatására hóhér által keményen megcsigáztassék; aztán pedig magának bőven érdemlett büntetésére, másoknak pedig rettentő példájára elevenen megégettessék.”

    A fahasábok izzó parazsa még el sem hamvadt. A tűzhalált szenvedett bűbájos asszonyszemély sziporkázó ingfoszlányait még jól szárnyra sem kapta a várvölgy szele, már másik bűbájos anyóka rejtekszobájában gyulladt ki a mécses. A beszeszelt vitéz karjai közé taszított serdülő leány begyúlt arccal igyekezett menekülni a férfiölelésektől. Sikoltozásának szavát lenyelték a folyosón tanyát vert hegedős-igricek, kobzosok zengedezései.

    A bűbájos asszonyi mesterkedést bársonyosabb simogatással űzte Citra. A fővitézek dédelgetett boszorkányának ráncverő homloka mögött öt asszony furfangja rejtőzött. Ettől nyíltak ki a várurak, fővitézek szobáinak rejtekajtai. Jelszó nélkül csörömpölve ereszkedtek le a várkapuk hídjai, ha selymes rongyaiba bújtatott vézna alakját a porkolábok megpillantották…

    Boldogasszony havának fehérköntöse rajtfeküdt Tátika várának sziklás magaslatán. Préda után üvöltöző ordasok bődülésétől visszhangzott Zobyka rengetege. Az északi szél belegázolt a hótengerbe, szárnyára kapott hópelyhekből torlaszokat rakva az útmentén. Az udvarbíróház kopói, szagos-kutyái, láncukról szabadult házőrző komondorok éktelen csaholással kísérték a farkasok üvöltését. A zivataros téli est falusi zajában ajtó-döngetés, dörömbölés vert visszhangot a szántói papház boltíves folyosóján. István, az új paróchus fiatalos léptei nyomán megcsörrent a bejáró záróvasa. Maga nyit ajtót a hidegségtől megdermedt jövevénynek.

    Kihallatszik a domborstukkós szobából a kályhadörömbölés, a szikrát szóró fahasábok pattogása. Oda tessékeli be jószívének melengetésével Barabás diákot István pap. Ki hívó szavára – húsz órát gyalogolva – a körmendi várkastélyból az apostolok lovain jutott el a parókiára. Nagyot lobbant a folyosó mécsese, amikor Barabás diák a fogasra aggatta genyegunyáit. Együtt a testéről lekívánkozó rókamálás dolmányával. Farkasbőr kucsmájának szomszédságában nyújtózkodott vállán cipelt bőrtokos kobza, diákéletének szórakoztatója.

    Jeles papjai régidőtől fogva híressé tették a szántói parókiát. Megőrizte az írás, hogy Demeter pap 1335-ben negyven széles dénárt fizetett pápai tized fejében, a szokásos tízgaras helyett. István, az új parochus pedig nemcsak a lelki élet istápolásával vált ki paptársai közül. De nagy művelője volt a tudománynak is. Életcélul tűzte maga elé, hogy a betűvetést megkedveltesse híveivel. Batthyány körmendi udvarházában tett tisztelgő látogatása alkalmával ismerkedett össze Barabás írogató diákkal. A főúri kastély lógós-diákja megtilódott a Nádasdiak udvarában is. Mint serdülő fiú, már a betűszedésre adta fejét. Ő segédkezett Abafi Benedek diáknak a huszonöt példányban megjelent Szylveszter új testamentumának Gutenberg betűire való átültetésében. A lebzselő ifjút örömmel fogadta István pap ajánlkozását, hogy tanító-diáknak felfogadja. Később reábízza a templomban való segédkezés teendőit is. Annak fejében – a parókián kijáró teljes ellátáson kívül – őt illeti a harangozó dénárok salláriumja, addig is, míg be nem ültetheti a kiöregedett templomatya házába.

    Az eleveneszű Barabás diák nemcsak a betűk silabizálása körül ért el nagy sikereket. A templomot járó leányok s menyecskéknek is megakadt rajta a szemük. Szinte elnyelték tekintetükkel, amikor ájtatos térdhajlással, a szent oltárra helyezte a forró vízzel megtöltött, kézmelegítő ezüstgömböt. Helyére állította – az oltárvánkos felett gubbasztó – létrás misekönyvtartót.

    A törökökkel folytatott harcok közepett nagyon felszaporodott a fiatal fejjel hadiözvegységre jutott menyecskék száma. Derekukra is kívánkozott a férfiölelés, akár a harmatos virágra a csókos napsugár. Így nagy volt a kelete a még vitézi sorba nem került fiatalságnak. Térdig gázoltak a szerelemre csábító asszonyi tekintetekben. Csak Barabás diákon nem fogott a női ingerkedés. Mint a hattyú a víztükrén, úgy siklott el feje felett a legédesebb leánymosoly. István parochus hitélethez való nagy vonzódását látta kiágaskodni kedvencének viselkedéséből. Az asszonyi terefere-szó pedig – pelyhedző bajusza dacára – férfi-voltát vonta kétségbe. Sőt a birtokos szőlősgazdák pinceszerező poharazása közben, nem egyszer firtatták Barabás diák esetét: „Nem fog rajta sem az asszonyi incselkedés, sem a férfilelket kedvre hangoló pohárcsengés!”

    Pedig ugyancsak nem volt szentéletű Barabás diák! Csak józan eszének éleslátásával nem adott szárnyat szíve titkának. Még egy éve múlt, hogy örökébe ült a földi élettől búcsút vett, rideg sorban élődött templomatyának. Kinek annyiban követte példáját, hogy asszonylakót ő sem eresztett portájára. Maga vetette meg ágyát, főzte meg fogához való egyszerű ebédjét. Eledele Zobyka erdő-tisztásain fehérlő csiperke-gombából, vagy az ernyős tányérú vargányából állott. Mert bizony sokáig, se tudója, se hallója nem voltak Barabás diák incselkedésének. pedig éjféltájban finom női kezek nyomán sokszor megzörrent a kapumenti sarokablak. Ajtónyitásra – nagykendőbe burkolt – karcsútestű leányalak osont be Barabás diák tanyázóhelyére. A napsugaras hajó leányt senki sem ismerte. Sőt maga sem tudta, hogy selymes ágyban, vagy szalmaviskós putriban látott-e napvilágot. Mióta eszére emlékszik, mindig erdőszéli sátorban nyitotta ki égbolt kékségével versenyző szemepárját. Habtestével szinte kifehéredett a feketebőrű cigányrajkók sorából. Honnan került közéjük, azt Barabás diák sem tudta kifürkészni soha! Pedig eleget firtatta, mióta erdei gombázás közben egymásra akadtak. Nem is tudódott volna ki egyhamar tilosban járásuk. Véletlenül történt, hogy az éjjeli gyóntatásból hazafelé bandukoló István paróchus szempillantása odatévedt a mécsvilágos, pirosfüggönyös ablakra. Annak árnyéka lett árulója a páros barátkozásnak. István paróchus egész ember volt! Nyolcadnapra maga eskette össze Barabás diákkal a Citra névre hallgató serdülő leányt, akinek rongyokba burkolt teste volt egész hozománya. Félszázad év pergett le azóta! A rég özvegy sorra került Citra asszony nem változott fürgeségében, akár a tavasz égboltját járó Vénusz fényessége. A borgőzös fejű vitézeknek bizony sokszor rákívánkozott ölelése Citra karcsú derekára. Mert hát nem irtózik attól az öregedő asszonyszemély, míg át tudja lépni a kerékcsapást. A bűbájos kenőcsöktől fiatalodó Citra pedig még át is tudta ugorni. A gyorslábú menyecske bebarangolta Dunántúl összes várúri kastélyait. Szabad bejárása volt nemcsak a Balaton-menti erősségekbe, de Bakony rejtett váraiba is. Eljutott Batthyány Boldizsár, Nádasdi Tamás udvarába. Fehérvári útjában nem egyszer éjjelezett Nagyvázsonyban. Kinizsi Pál egykori erősségében. Mégis legkedvesebb éjjeli tanyázóhelye Palota vára volt. Itt tartózkodott legszívesebben. Mert hát nagy volt híre-neve a viharos múltú erősségnek, ahol Thury György kapitány úgy megtréfálta Hamza béget.

    Ujlaki Miklós 1455-ben épült négytornyos vára a török hódoltság után a XVII. században várkastéllyá vedlett át. Várpalota történetébe belekapcsolódik Bakony erdőségének sziklás magaslatáról kiágaskodó szomszédos Puszta-Palota. Az erősségszerű várkastély kedvenc pihenőhelye volt a vadűzésben kifáradt nagy királynak. I. Mátyásnak. A Bakony vadóriásaival birkózó királyt sokszor látta vendül Várpalota ura. Ha megunva az erdő-suhogást, a kobzosok-regösök zengedezéseiben keresett szórakozást… Várpalota mostani képe fogalmat ad az egykori hatalmas erősségről. A várkastély mögött ágaskodó hepe-hupás magaslatok hatalmas védelmezői voltak Ujlaki erősségének. A domboldalakról őrszemként apró tarisznyavárak néztek le Palotára. A kéttornyos várkastély főbejárata napjainkig megőrizte középkori eredetiségét. A vigyázó-ablakon besugárzó kelő nap megvilágítja az egymással szemben álló őrfülkék kőpadjait. A boltíves kapu rózsaszín márványülőkéi újabbkoriak. Azóta nyújtózkodhatnak helyükön, mióta Ujlaki Lőrinc szépséges özvegye, Bakács Magdolna várasszony pompával fogadta vőlegényét, More Lászlót, aki a királyi étekfogó More Fülöp pécsi püspöknek volt testvéröccse.

    Kincses gazdagságáról messze földön nagy volt a híre-neve Várpalotának. Az erősség várbirtokaival együtt Ujlaki Lőrinc halála után asszonykézen került More László birtokába. Földéhes, pénzsóvár ember volt Palota várura. Nem érte be a reá szállt megmérhetetlen vagyonnal, portyázó csapatával örökös rettegésben tartotta Palota vidékét. Szapolyai Jánosra – ki szintén igényt tartott az Ujlaki örökségre – megneheztelve, I. Ferdinándhoz pártolt, de mellette sem tartott ki hűséggel. A kétszínű játékot nem nézhette sokáig Szapolyai. Laski Jeromos vezérlete alatt 1553-ban – cseh bányászok és török harcosokkal megszaporodott – seregét Palota vára ellen küldte. More rövid ellenállás után, a vár titkos alagútján át – asszonyát és gyermekeit hátrahagyva – Szlavóniába menekült. Várpalotát övedző védbástyát a cseh bányászok felrobbantották. A vár közelébe férkőzött törökök pedig üszköt vetve felgyújtották az erősséget. A muzulmánok kegyetlenkedéseinek Szapolyai magyar vitézei állják útját. Kik nemcsak a várőrséget mentik meg, de More László hitvesét gyermekeivel együtt diadallal viszik Budavárába fő urukhoz, Szapolyai Jánoshoz. A szabadjára hagyott törökök hozzá is látnak a kincses vár kirablásához. Egykorú feljegyzések szerint, másfélszáznál több ezüst kupát, egy tucat lábmosó ezüst medencét, ugyanannyi kézmosó tálat és egyéb ezüst kincseket harácsoltak össze. A vár bástyájában elrejtve pedig 40 szák arany-, ezüstpénzt. Ékköves lószerszámokat, aranyskofiumos csótárakat s egyéb királyi pompához való ékességeket találtak. A török kézre került kincsek értéke meghaladta a kétszázezer forintot, mely felért Dunántúl várainak jövedelmével.

    Szapolyai, 1553-ban Podmaniczky János és Ráfáel kezére adja az erősséget. Később a nagy ricsajos vitéz Thury Györgyöt uralja Palota vára. Thury György új várbirtokát 1566-ban hősiesen megvédi a támadó Arszlán budai bég ellen, miért jutalmul Zircet kapja. Palota a várbirtokkal együtt később a Zichy nemzetséget, majd Sztáray grófi családot uralja. Tőlük vásárolta meg az állam 1913-ban a honvédség gyakorló teréül. Mai alakjában szánalmas képet nyújt a várkastély udvara. Csak nyomait látjuk az emeleti ablakok alatt húzódott, faragott erkélynek. Hámlik, kopaszodik az oszlopsorával ékes erkélyes nagy terme is, ahol egykor a hegedős igricek, kobzosok vidám zengedezése között tartotta lakodalmát Bakács Magdolna.

    Thury György korában sokat megtilódott Citra Várpalotán. Ahol az esti szellő suttogó szavát elnyelte a hegedős diákok muzsikája, a regösök lantpengetése. Citra boszorkány ugyancsak elemében volt a Palotán végét-hosszát nem érő táncos mulatságokon. Ilyenkor mindig horgára akadt egy-egy szerelmében csalódott vitéz, vagy hűtlenül elhagyott leányzó. Innen került a szántói boszorkányház rejtekszobájába a csúszós tekintetű Nana, ki szűzmáriás arannyal telt zacskót hordott testi szépségében. Nem is volt szünete a szerelmi kilengések béréül kijáró aranyak csengésének, mióta beköltözött Citra tanyájára. De hát nagy is a meséje a korán virággá fakasztott Nana leányzó múltjának. Napsugaras hajkoronája alól kiragyogó szempárja már akkor belecikázott a mulatozó vitézek belsejébe, amikor serdülő gyermekleánnyá cseperedett. Édesapja porkoláb minőségben – János király kegyelméből – várúrrá lett Podmaniczky Ráfáelt szolgálta. Az erősség homályverte toronyszobájában nőtt fel a kis Nana, mint a bokrok árnyékában sarjadzó ibolya, mely akkor válik kedvessé, ha illata belerezeg a tavasz levegőjébe. Nana tekintete már serdülő leánykorában rátalált a férfiszívek rejtekútjára. Mint a virágok kilégzésétől megittasult pillangó, csapongva szárnyalt a legénykarok ölelése után. Sudár termetének kacér mozgásától ugyancsak izgultak a fiatal vitézek. De még a deresedő fejű várurak szíve is megmozdult, ha a kisasszonynak kiöltözött Nana leányzó táncra perdült. Ha nádszálként hajladozva a nemeses, menyegzős, ringó andalgó táncait járta. Valósággal megvadította párját, a dobogós, egres, a kuféreces táncnál kijáró öleléseivel.

    A boltíves várfolyosó sötétségéből maga Thury Györgyvárúr halászta ki Nanát. Akiből a holdváltozásnál gyakrabban kívánkozott ki a mulatókedv. Palota várának oszlopsoros erkényén, a nyári est csillagfényében – sűrűn felhangzott a verselő regösök lantpengetése:

„Palota fővárurának régen jól folyt dolga,
Sóra, fára, boritalra, soha nem volt gondja.
Arany, ezüst kincset rejtett kamrája, pincéje.
Míg a török More Lászlót ki nem tessékelte.
Kinccsel tele negyven zsákot felvitték Budára,
Onnan került le Stanbulba, szultán kincstárába.
Hej rege rejtőm, ezt is megengedte, de a nagyúr Isten”.

    A muzsikusdiákok zengedezéseit dalos szóval kísérte Nana leányzó, ha hazája sorsán kesergő Thury György uram italozásra adta fejét. Táncos pörgéssel repült az özvegysoron levő várúr karjai közé. El is búcsúzkodott egy-kettőre leányságától. De a törökökkel birkózó várurat nem bírták sokáig lekötni a kisleányos ölelgetések. Feleségül adta Nanát a keresztény hitre tért fiatal pribékjéhez, Jusztuvhoz. Ő volt koccintgató társa búnak eresztett mulatozásai közben. Így legalább továbbra is várába marad Nana a főúri vendégek szórakoztatására. A szerelmi megérzésekhez hajló leánynak egyideig kedvére való volt a férj-csere. De eltelve éjszemű urának muzulmáncsókos ölelgetésével, hamar visszakívánkozott a táncos vitézek karjai közé.

    Citra boszorkány régen rásandított az aranyhalacskára. Nem is volt addig nyugta, míg el nem kaparintotta. Citra szerencséjébe váratlanul markolt bele a sors keze. Akkor toppant be Palota várába, amikor solymászattal, vadűzéssel egybekötött nyolcnapos mulatozás járta. Mohamed pasát foglyul ejtett Thury Györgyöt ünnepelték a szomszédos várurak. Vitézkedését Miksa király is elismerte, – a tábor előtt nyakába akasztott aranylánccal. Eseg, Döbrente, Csesznek, Pécsöly, Csékut, Ugod várura, Rozgonyiak, Ujlakyak, Kanizsaiak, Rédeiek, Garaiak, Podmaniczkyak fényes kísérettel Palotán termettek a fővitéz kitüntetésének hírére. Sőt Gyulafi László, – Csobánc és Tihany várura – félretéve a veszprémi és tatai közös diadalokért Thury György iránti féltékenykedő neheztelését, castellánusával együtt sorakozott az ünneplőkhöz.

    A négytornyos Palota vára hangos volt a mulatozók zajától. A táncos estebédekre Nana is kiöltözött. Fakadó asszony szépségén meg is akadt a fővitézek tekintete. A lakomázás utáni karingós táncban Ujlakinak, Esegvár fiatal urának, – a keblére simuló Nana ugyancsak dobogásba hozta szívét. Nem is volt maradása, míg kívánatos párját éjjeli találkára ki nem csalta a várkert árnyverte bokrosába. A hegedős-diákok vidám zengedezése között észrevétlenül veszett nyoma a fiatal párnak. De annál jobban beléjük kapaszkodott a lépcsős folyosó padkáján gubbasztó Citra fürkésző tekintete. Nesztelenül nyomukat követő boszorkány agyában meg is született cselvetése. Azt sem várta be, míg a bokros hűsítő lócáján szerelmes öleléssel összeforrnak. Odasettengett Juszuv pribék mellé, – ki pincemesteri minőségében a fővitézek italozását irányította, – hírül adta hitespárja eltűnését. De csavaros észjárásával Puszta-Palota magaslata felé irányította a kardja után kapkodó pribéket.

    Az égbolt tejútján homályosan pislogott a nászvezető-hattyú csillagos teste, amikor a begyúlt arcú Nana lovagjával a bokrosból kilépett. Akkor találkozott Citra vésztjósló tekintetével. Pár suttogva elejtett szó elnyelte Nana arca pírját. Nagy sebtében el is búcsúzott lovagjától.

    Nem is látta viszont Nana Palota várát. Másnap már Citra boszorkány rejtekszobájában dörzsölte ki szeme álmát.

    Szántó lakói pár napig színevilágát sem látták fészkében eltemetkezett Nanának. Hirtelenében összekapkodott hódprémes-rokolyáit, nyakas-hacukáit, fehérneműit vasalgatta, elsüllyesztve a fiókos-supperlátba. Citra sem sürgette a fővitézeknek való bemutatkozását. Üljön el Palotavár háromnapos csodája, amelyet Nana eltűnése váltott ki a mulatozó várurakból. Egyébként sem lát ki Citra a dologból. Naphosszat ott gubbaszt titkos kamrájában, amelynek párkányán a rézfazekak, párolóedények égető lombikok, pemetelő-kádacskák gubbasztanak. A falmenti polcon ágaskodnak a fehér, zöld mázas bugyogós korsók. Azokat Anna-napjáig tele kell szűrni szagos-vizekkel és bűbájos italokkal… Mert hát most virít a boldoganyamentája, a vénasszony bürlentyűje, a tisztesfű, a lilavirágos zsálya, a fűszeres majoránna. A szeplőt mulasztó sárgaböcse, bűnfeloldozó izsóp. Most kötik seprő-rutába az istenfa virágos ágait, mellyel illatosra cirógatják a vendégek tenyerét. Ősszel szedik az orbánc-apasztó temondád-fű gyökerét, a szőrnövesztő földfüsti virágot. Akkor főzik a mákonyos-bájitalt is, mert hát ősi közmondás, hogy: „Fibe-fába rejtegette Isten az orvosságot”. (Toroczkai Weigand Ede „A kert” c. művéből.) Ezernyi dolga között még sem tudja megállni Citra, hogy az alkonyat szürkületében szót ne váltson cimborájával a hétnótás-csárda gazdájával. A lovas vitézek bekötőhelye ott ágaskodik a szomszédságában a templomsor keszthelyi kanyarodójánál. A csárdát az útrovó vitézek farkasveremnek csúfolják; mert hát nehéz is annak kikászolódni, ki egyszer belécseppent… Az özvegysoron virgódó csapláros katonaviselt ember volt. Ismeri is a vitézi urak kanya-fenyéjét. Kezére jár a vele együtt kanalazó Citra is. Ő noszogatja a táncos leányokat férfi-ölelésre. A falu népe anyjaként szereti a tudákos asszonyt. Azért Szent György napján mégis nyírágat tűz ablaka sarkára és utána suhintja az ökörfark-kóróját, hogy mentesek legyenek a boszorkányigézettől.

    Már harmadnapja gubbasztott Nana a boszorkánytanyán. Unaloműzésből kezére adja – a pemetelést váró – ánizs, ürökömény, turbolya, levendula-virágcsomókat Citra asszonynak. Azok főztjéből kerülnek a szagos-vizek, a festett üvegekbe. A titkos kamara párkányának bugyogós korsói mellé.

    Az esthajnali csillag rásugárzott Tátika várának tornyos magaslatára. A pároló-lombik szirompépjáből kiözönlő rózsaillat belekúszott az alkonyat levegőjébe, amikor a hétnótás-csárda felől felhangzott a hegedős diákok zengedezése. A muzsikaszótól megremegett Nana kezében a levendula-csokor. Ki is perdült nyomban, hogy közelebb érje a vérpezsdítő nótaszó. De Citra visszaintette: „Nem neked való zengedezés ez, Nana lelkem! Kupcihérek vagy csaprugó-vitézek italoznak a hétnótásban”. De ugyancsak elképedt, maikor a csapláros olyan híradással kopogtatott rá, ha besötétedik a kertek alatt, bíztassa át aranyhalacskáját. Mert várúri fővitéz vert tanyát a belső-ivóban. A csalogató szóban Citra asszony a szűzmáriás aranyak csengését hallotta. Át is lépett nyomban egy kis körültekintésre. Bizony Citra asszony is elképedt, ahogy a sírva vigadó fővitézben Alapi Gáspárt ismerte fel, ki Petheő Zsuzsika utáni vágyakozásával sokat megtilódott Tátika várában. Szemrevaló, egyenes derekú legény volt Alapi. Vitézkedő társaitól elütőleg, hullámos szétágaskodó szőke bajuszával, büszke feltartásával nem egy várkisasszonynak szívét, dobogtatta meg. Csak éppen Zsuzsikánál nem akadt szerencséje. Az éjszemű várkisasszony szívverése szerelmetes udvarlójának, Nádasdi Tamásnak szólt, kivel nagy titokban gyűrűt is cserélt. Csakhogy Tátika várúri birtokainak gyeplőjét erős kézzel tartotta Frakszin nagyasszony, ki idegenkedett a Petheő nemzetséggel vérbeli rokonságban álló Nádasdiaktól. Egykorú feljegyzések megörökítették – a rohonci táncos estebéd után – Tamás úr leánykérő szavára, Frakszin nagyasszony elutasító válaszát: „Bizony nem hinném, de egész közeli atyafiak vagytok”. Ebben bizakodott Alapi Gáspár uram is, ki nagytőzsér hírében állván, kedvére való vője lett volna a pénzmagban szűkölködő Petheő Benedeknek. Alapi Gáspár is egyike volt a tőzsérkedő főuraknak, kik a fehérszöjke magyar ökrök külföldre való szállításával nagy vagyont szereztek. Sőt ebből tartották fenn a váraikat védelmező zsoldosokat is. Ő is, mint a Zrínyi nemzetség tagjai, Bacchariában hajóra rakott marhacsordáit Velencébe szállította. Nemrégiben személyesen is kint járt az olasz világvárosban. Onnan hozott kedveskedő ajándékot Zsuzsikának, a doge-palota kisasszonyai által először fitogtatott selymesfényű, hosszú harisnyából. De ugyancsak megjárta a szűzmáriás aranyokon magához váltott leány-ékességgel. A leánycicomát gúnyos arcfintorítással imígyen utasította vissza Zsuzsika: „Hogyan fogadnék el ilyen női szemérmet sértő ajándékot széptevőmtől?” Nádasdi Tamáshoz simuló várkisasszony elutasító viselkedése ugyancsak belemarkolt Alapi Gáspár szívébe. Bensőjéből kikívánkozó szerelmes megérzéseivel erősen vágyakozott ugyan a harmatostestű leányzók ölelgetésére, de tőzséragyát ennél is jobban izgatták Zsuzsikára néző várúri birtokok. Ekképpen összegyülemlett búját-bánatát akarta boritallal feleresztett zengedezésbe temetni. Frakszin nagyasszony solymászatából hazafelé kocogva, be is tért a hétnótás-csárdába. A kesergő fővitézek részére fenntartott belső ivó a botíves tornácra nyílott. Az volt állandó tanyázó helye a muzsikus diákoknak. A rácsos homlokzatú keményfaajtón át, a tornácról szűrődtek be a vigasztaló zengedezések a kesergő vitézekhez. A „hétnótás-csárda” elnevezését a pincéjében leledző címerfaragású hordójától kapta. A hordó belsejében olyan évjáratú somlyai „aszott-bor” lakozott, amelyikből koccintgatás közben hétnóta perdült ki.

    A fővitézek ivójának szövött-terítékes asztalán ilyen nótás itallal töltött rézkancsó ágaskodott. Annak árnyékában önmagával koccintgató Alapi Gáspár gubbasztott faragott-támlás karosszékében, keservében beledudorászva a muzsikus diákok zengedezésébe.

    Citra kezenyomán megzörrent az ivó ajtaja. Mint az esti fuvallat halt rezgése, oly lágyan perdült be az éjszemű Nana. A szellőjárás nyomán meglobbant mécs világába beletükrözött a szerelem leányának napsugaras hajkoronája. A meglepett fővitéz végi tüneményt látott a tündéri jelenségben. Nana mélyen kivágott derékborítójából kifehérlett hamvas nyakának üdesége. Csak pár pillanatig tartott a látomány igézete. Az italoskedvű Alapi Gáspárból hamar kitört – tátikai mulatozása alatt – bebéklózott leányvágyakozása. Virtuskodó vitézt látott önmagában, aki nemcsak a kardforgatásban, de leányölelésnél is első legény akart lenni. Víg kurjantással oda is toppant Nanához s derékon kapva, a muzsikusok elé pördítette a szemrevaló menyecskét. A hegedős diákok nemeses-re zendítettek, a pajkos-incselkedő lágyrezgésű zenéje után kardos-kopogósra gyújtottak. Azt járta heje-hujázva a Nanát ölelgető fővitéz. Míg az ölében tanyát vert leányasszony kezéből ki nem hullott a koccintgató pohár…

    Nanával átdorbézolt éjszaka után akkor törölgette ki szeme álmát Alapi Gáspár uram, amikor a déli nap sugarai már régen végig bóklászták Zobyka sűrűségét…

    Másnap, az alkonyat szürkületében, Citra kishúgaként szereplő Nanát szájtátva nézte a falu népe. Mert Alapi uram jutalmazásaként, az ő bokáján selymeskedett a szeméremsértő harisnya! Abban pámpilláskodott Nana, amikor Citra Rezi várának fiatal urához kísérte bemutató látogatásra.