Tömörkény István: Steinhardt Náci a nagypéntekkel

Még manapság is, ha ősz polgárok előtt ejti ki az ember e nevet: Steinhardt Náci: elmosolyodnak. Furfangjairól, mesés ötleteiről nevezetes ember volt, egyébként előkelő tagja a polgárságnak: városi kerületi felcser a múlt század középtája felé. Akár egy adomáskönyvet lehetne összeírni az ötleteiből, csak azokból, amik szájhagyományként fennmaradtak.
Megy egyszer nagypéntek napján a rókusi városrészben valamely félreeső utcán. Az utca másik oldalán halad két komoly, tisztes városi hivatalos férfiú, Priváry gazdász, meg Langenfeld szállásbiztos.
-    No hová?
-    Hát mink bajban vagyunk – mondják a városi tisztesek. – Íme, egy csomó úrnak kell lakást keresnünk, aztán sehol sem találunk lakást. Még már ide is eljutottunk keresni, pedig sohasem jártunk még ezt az utcát.
Valami kataszterféle jött akkor ide, szülőanyja a mai „igen becses” földadórendszernek, annak a hivatalnokai részére kellett lakást keresni.
-    No hiszen, ha csak az kell – mondja Steinhardt Náci –, azt én ajánlhatok.
-    Az Isten is megáldja érte, mert már a lábunk elkopik a sok járkálásban.
-    No nézzék, ahol az a ház, ni, az a hatodik ide. Oda menjenek, ott bizonyosan van kiadó lakás.
Amazok megindultak, Náci bácsi utánuk szólt:
-    Aztán vigyázzanak. Igen magas állású katona özvegye lakik ott a leányaival. Szépen keret csókoljanak.
-    Úgy-úgy. Köszönjük is.
Pedig hát dehogy katona, dehogy özvegy. Egy rosszhírű házba utasította be a két tisztes öreget a rosszcsont Náci bácsi. S biz ott ők kezet is csókoltak, s magyarázni kezdték jövetelük célját illedelmesen, mígnem azután hosszabb ottidőzés múlva észhez kapván, szó nélkül és elhűlve óvakodtak a kapun kifelé az utcára.
Ez azonban nem volt elég. Mert mire kiértek, akkor már Steinhardt Náci az utca túlsó oldalán az egész utcát összeszedte. S mikor emezek megbotránkozva, szégyennel bújtak ki a kapun, még ő lármázott.
-    Nézzétek csak. Ilyenek a város urai! Fényes nappal, de sőt még nagypéntek napján nem átallanak ilyen dorbézolásokat csinálni! Ezért van a sok veszedelem, az a sok csapás a városon!
A nép rázúgta, hogy „úgy van!” – a két szegény megvádolt hivatalnok pedig alig győzte magát kifürdetni a sok pletykából, amit felőlük városszerte csináltak.

Hát persze ez akkor volt, amikor volt. Nem volt még akkor haja senkinek. Gond nem igen bántotta az embereket. Legföljebb azon tépelődtek, hogy ugyan kit lehetne minél alaposabban megtréfálni… Azt lehetne hinni, hogy nem is igaz. De valaha, egyszer, igaz volt. Nem jön azonban az az idő soha többé már elő.

Szegedi Napló, 1902. dec. 25.

szozattv


szozat a tiszta hang Hungarovox 12 19 jankocsm archiregnum1209 sztkorona MINI szentmihálynap kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf