Reviczky Gyula: Március tizenötödikén
Hívatlanul is megjössz minden évben,
Szép március, bilincs-oldó tavasz!
De azt a régi márciust nem érzem:
A naptár mond csak annak: nem vagy az;
A hit kidőlt, a szívnek semmi lángja;
Fásultan él a kor s eszméletlenül,
Múlton mereng a költő és dalába
Villám s haragvó mélabú vegyül.
Megalkuvás iránya most a kornak;
Ábrándnál egy kis állás többet ér,
Egy zsíros koncért százan marakodnak,
Hogy egynek jusson mentül több kenyér.
Az igazságot, elvet megtagadják,
S ki értük harcra kelne, nincs olyan,
Csak szóvirág ma a magyar szabadság
S az érte hősen ontott vérfolyam.
Nem, ez nem az a márciusi szellő!
Nem a szabadság éltető lehe,
Egy alvó népet új életre keltő,
Hogy százados rabláncát tépje le!
A nagy, a negyvennyolcas márciusnak
Nincs más emléke: néhány béna kar,
S távol, hol citrom és narancs virulnak,
Honán kívül a legnagyobb magyar!
Ezért löktél hát annyit hősi sírba,
Hogy mai véred, óh hon, megmaradt,
Mohó ajakkal, éhesen kiszívja
Egy ingyenélő parazita-had?…
Ezért áldoztál annyi vért, vagyont hát,
Hogy megtagadjanak gyáván előbb
S örököd oszt’ arcátlanul felosszák
Kétszínű, romlott, léha kegylesők?…
Csak vissza e sivár korból! Nem ég itt
Ember-méltóság tiszta ihlete!
Álmodjuk, hívjuk vissza azt a régit!…
S ha van még a magyarnak istene:
Őt kérjük, adjon még egy csoda-kardot;
Bűvös csapástól hadd hulljanak
A hitvány léhűtők; kik mind a barmok
Csak ettek-ittak és meghíztanak.
Jegyzet: citrom és narancs… = Kossuth Lajos Torinóban