Darnay Kálmán: Török cselvetés
Gersei Petheő Benedekné, Frakszin nagyasszony fején meg sem melegedett az asszonyi főkötő, amikor paripája hátán – hites urával elindulva – először látogatott el a szántói udvarbíró házába. A reggeli porciójukat váró sólymok, kiköcsén madarak vijjogó szava fogadta Tátik várának fiatal asszonyát. Majd nagy hirtelenében eléje perdült babaarcú kisleány pironkodva búzavirág csokrot nyújtott feléje. A mellette álló nyurga fiú pedig verses szóval üdvözölte. A nem várt figyelem valahogyan belemarkolt a fiatal várasszony szívébe és kedvence lett a két apróság. Sőt szeretete fokozódott irántuk, ahogy a gyermekek szüleit is megismerte. Lizácska a sokgyerekes Timár István udvarbíró legkisebb sarjadéka volt. A Kelemen névre hallgató fiúcska pedig az özvegy soron élő Boldizsár erdőispán gyermeke.
A pergősnyelvű Lizácska még a betűk silabizálásánál tartott. Kelemen gyerek már nemcsak előolvasott, de szavalta is a regösök verses zengeményeit. Mert ha gyenge lábon is állt a szegénység iskolája országszerte, de az udvarbírák székhelyén, a parochusok portáján mindig tanyát vert egy-egy pedagógus-diák, ki betűvetésre oktatta a népet. A várurak és nagyasszonyok gyermekei előkelő főurak udvaraiban élték át serdülő éveiket. Boldog volt, ki az ifjúság patrónusainál, a Nádasdiak, sárvári Batthyányiak körmendi várkastélyában helyezkedhetett el. Devecseri Choron Frakszin is Batthyányak udvarában szedte össze leány-műveltségét. A török járom korának leghíresebb két nagyasszonya Nádasdi Tamásné, Kanizsay Orsika és Batthyány Boldizsárné Zrínyi Dorica volt. Hírük-nevüknél csak szépségük és szívjóságuk volt nagyobb. Szálló igeként talán úgyis róluk öröklődött reánk azon mondás: „Szép testben szép lélek lakozik”. Mintha csak egy csodatő hajtása lett volna a két asszonyi virágszál, kik a gyengébb nem erényeiben is hasonlítottak egymáshoz. Mind a kettő híres kertészkedő, virágkedvelő asszony volt. Egyforma lelki rajongással csüngtek a serdülőkorú ifjúságon. Életcéljuknak tekintették, hogy azokból vitézkedő hazafiakat, lelkes honleányokat neveljenek.
E két nagyasszony vérlüktetése melengette Frakszin szívetáját. Azok lelki képétől színesedtek ki álmodozásai, amikor hites ura oldalán beköltözött Tátika várának asszonyszobájába. Ő is leánykacagással, fiúk sivalkodásával akarta hangossá tenni Tátika boltíves folyosóit. Kicsinyített másává akarta varázsolni várasszonyi fészkét a sárvári és körmendi udvartartásnak. Így kerültek a szántói udvarház csemetéi Frakszin nagyasszony oltalma alá. A kis Kelemen diák még jól meg sem melegedett a várőrség kazamatáinak szomszédságában nyújtózkodó diákszobában, nyomban a vár öregtornyával kötött barátságot. Nem Benedek főúr bőrkötésű könyv-fóliánsai izgatták, hanem a könyvtárral kapcsolatos fegyverszoba. Ott voltak felhalmozva a középkori háborúskodások sutba tett harckészségei. A számszer-íjak által felváltott ódivatú nyílpuskák, kicsorbult élű szablyák, törött hegyű hajító-lándzsák és alabárdok sokasága. A vártorony folyosóján nyújtózkodó faldöntőkost pedig kinevezte paripának. Kengyellel felszerelve, azt lovagolta órákon át. Mert hát mindenáron seregdiák akart lenni Kelemen gyerek, hogy mielőbb szemébe nézhessen harcos ellenséginknek, a törököknek. Más irányba terelődött Lizácska kisleányi vágyakozása. Az ő kívánását a tükrös szoba asszony-csecsebecséi izgatták. Idő előtt beleszagolt az illatos levendulavízbe. Belocsolta kisleányos fejét az arcpirosító vízimentával. Frakszin nagyasszony által kiöltöztetett Lizácskán valahogyan rajta is felejtette szemét Kelemen diák. Oedig ugyan ügyet sem vetett rá, míg a szántói udvarbíró házában együtt gyerekeskedtek. Múltak az évek. Tátika várának táncos ebédjei hamar kicsalták a serdülő Lizácskából a nagyleányi vágyakat. Testére illő rövid szoknyájában ő is ott forgolódott a mulatozó vitézek, a szomszédos várasszonyok társaságában. Pedig a nyurga legényszámba menő Kelemen diáknak csak a táncosebédlő erkélyén, a hegedűsök mögött jutott hely. Epekedő tekintetet váltva Lizácskával, kinek napsugaras hajtincsei közül szívet dobogtatóan csillogott szempárja. Lizácska igézően karcsú leánytestével most perdült bele tizenötödik esztendejébe. A leánykor bimbóhasadásában máris kacérkodott az asszonyi főkötővel. Szemet is szúrt hamar csintalan mosolyával a legénysort tipró vitézek között. Különösen Piszky István, tihanyi várőrség hadnagya felejtette rajt szembogarát. Nagy ricsajos, mulatós legény volt Piszky hadnagy, ki a pohár-ürögetést együtt gyakorolta mint seregdiák Balassa Bálint barátjával Batthyány Boldizsár udvarán. Frakszin nagyasszonynak kedvére való volt, hogy védencén akadt meg Piszky hadnagy szeme. Mert Benedek várúrtól tudja, hogy Tihany urának, Gyulafi Lászlónak kedveltje. Ő van kiszemelve, hogy örökébe képjen a kiöregedett Takaró Mihály várnagynak. Hanem a csúszós-mosolyú Lizácska szívesebben szemezte a táncos vitézeket, kik sarkantyúveréssel kísérik a karingós ütemeit, mint a harmincfelé járó Piszky hadnagyot. De azok bizony ott forgolódtak a selymes hacukás várkisasszonyok körül. Azoknak főkötőjükre pislogatott Ujlakiak, Gyulafiak kincseskamrája. Így a leányizgalmaktól nekitüzelt Lizácska a boltíves folyosón útjába akart Kelemen diák ölelésével, csókjával csitítgatta vágyakozását. Az elcsattant első csók nyomát járta a többi. Így vert fészket gyermekpajtásának ölelő karjai között Tímár Lizácska. Ezek a gyermekleány-turbékolások voltak az élet lejtőjére lépett Lizácska első szerelmi állomásai. Jó szerencse, hogy folytatásának gáncsot vetett a háborúskodó csete-paték riadalma.
Pajazyth vajda Hegyesd erősségében tanyátvert török főúr portyázó agája, hogy várőrségüknek élelmet szerezzen, rajt ütött a Sümeg várához tartozó ereki udvarház gulya-csordáján. Jól kieszelt cselvetésüket arra építették, hogy Köves András püspök talpasai Sümeg várának megerősítésével vannak elfoglalva. Mióta Ali budai basa megvetette lábát Veszprémben, Sümeg várába menekült püspök teljes erejéből hozzálátott annak talpraállításához. A bevehetetlen hírben álló vár északra néző csipkefalát nagyon megtépdeste a várvölgy szele. Az omló, düledező falat kellett támpillérekkel megerősítve lőréses vádbástyával ellátni. Mert hát a kazamataszerű kamrákban őrizték a veszprémi püspökség arany, ezüst értékeit, egyházi ruhákat, kincses kegyszereit. Így gondja sem esett Zombory Ákos castellanus uramnak, hogy a várispánságnak udvarházaira ügyeljen. Nem is tanyázott tíz lovas vitéznél több az ereki udvarház táján. Azok is kipányvázott paripájuk mellett heverészve csak tessék-lássék ügyelték a püspöki várbirtok gulyacsordáját.
A nyári napsugár még a hegyoldal harmatos fűszálait rótta, amikor a poroszkáló lovasok patkóverése felhangzott Erek mészköves útján. Minden vitézi készség nélkül való olyan fatengelyes lovasok voltak, aminők a vásári csihések, berbecések között ólálkodnak. Lötyögött vezetőjük balcombja felett a rozsdaverte fringia. Török voltukat csak tar koponyájukra csavart színehagyott turbán s lefelé konyuló bajuszok árulta el. Olyan sokadalmakat járó csiszárok képét mutatták, akik nyereg alá való lovakat, szarvasmarhákat vásároltak össze a török végházak szükségletére.
Hangosszavú tagbaszakadt ember volt Péter erdőispán. Éppen a ménesterelőkkel böstörködött az istálló előtt, amikor eléje toppantak a lovasok. Allah kegyelmébe való beajánlás, üdvözlő-szava után, nyomban előhozakodtak szándékukkal. Nagyobb számú gulya-marhát vásárolnának nagyurak, Pajazyth vajda várőrsége részére. Csalafintaságok praktikájával kikent eszű ember volt az erdőispán, kit behízelgő szóval nem lehetett falnak állítani. Most is rajta csúszott fürkésző szeme a jövevényeken. Meg is bicsaklott, ahogy a hátsó lovas zsinóros kaftánjának deréktáján kidudorodni látta. Még bensője is nekimelegedett, ahogy a valóságot ím kifürkészte. Mert nem valami baromterelő kürt gubbasztott a kaftán alatt, hanem valóságos rezeskürt, amellyel Hajrá! Hajrá! kiáltások nyomán a riadót fújják. Nymoban tisztában volt a helyzettel. Odaintette az udvarház sáfárját, hogy tegye le előttük a sarvalyi gulya-csorda állapotját. Ő is lóra pattan, hogy elvezesse az erdőirtáshoz vevőit, ahol a kiválogatott barmokra megalkudhatnak. Péter szemevágását megértette a sáfár. Időt kell nyerni, míg lovas híradást küld Zombory castellánusnak Sümegre és Benedek várúrnak Tátikára. Idejében akarta ráteríteni köpönyegét a cselvetőkre, kiknek vezetője meg-megcsörrentette a kaftán süllyesztőjében gubbasztó talléros zacskót. A sáfár, – míg az abrakosztók szénát vetettek a jövevények lovai elé – vékaszám eregette a mesélgető szót, a hársfa alatt tenyerélő malomkő asztal köré tessékelve a törököt. Egy kis harapnivaló is akadt az éléstárban. Az itókát sem vetik meg a Balaton mentén tanyát vert pogányhitűek. Így vélekedett a csavaroseszű sáfár, amikor ónpoharát koccintgatásra emelve, azt Hegyesd várurára ürítette.
A reggeli nap már régen bent fürösztötte sugarait Marcal tocsogójában, mire paripája hátán eléjük toppant két lovaslegénytől kísért erdőispán. Az észak és nyugat felé irányított gyorsfutárok – a hátsó kapun kiosonva – már talán el is jutottak a szomszédos várurakhoz. A jövevények hunyorgatásából nyomban kiolvasta Péter ispán meglepetésüket, ahogy a kísérő lovaslegényeket megpillantották. De megnyugtatta őket. Ki is vágna neki – fegyveres kíséret nélkül – az egyházas sűrűnek. Rajtuk üthet a szomszédos Tarbóc és Kisbakonyból átódalgó vaddisznó-falka. Mert hát tekergős erdőösvényen kell átkocogniok, mire eljutnak a Sarval szívében levő erdőtisztáshoz. Elöljáróban az erdőispánt kísérő legények léptettek. Leghátul Péter úr csitítgatta be-beugratott paripáját.
A delelőjét megjárt nap Tátika mögé csúsztatta búcsúzkodó sugarait, amikor megközelítették a gulya-csordát. Akkor terelgették éppen össze a bogarak elől az őserdőben elhűselt tinókat. Még a lovasok is segédkeztek a gulyabojtároknak. Megindult az alkudozás a kiválogatott szarvasmarhákra. Az erdőispán nyomban kiérezte, hogy ez csak olyan tették-lássék időnyerés, míg az egyik lovas szemük előtt eltűnve, kürtszóval jelt nem ád az erdőben rejtőző aga rajtaütő csapatának.
A két gyorsfutár jól végezte dolgát. Zombory Ákos castellánus nyomban nyergeltetett. A méhesben szunyókáló Benedek várúr dolgát elvegezte Frakszin nagyasszony. Hatvan lovasvitéz nagy fegyvercsörgés között, harsonázó ügetéssel indult el Tátikáról. Hatvanegyedik a kamaszkort járó Kelemen diák volt. A nagyasszony engedelme nélkül kapott lóra, oldalára kötve diáktanyáján rejtve tartott élespengéjű szablyát. Hajító lándzsáját is felszíjazta, melyet nagy kézi ügyességgel kezelt. Csak éppen Lizácskától búcsúzkodott le, kinek nagyon kedvére való volt szíve fiatal lovagjának vitézkedése. Eszébe sem jutott, hogy baj is érheti a török csetepatéban.
Az erdő mélyében felharsant kürtszóra mintha megelevenedtek volna a tisztást körülvevő sűrűségek. Akár csak száz vadkancsorda menekülne üldözői elől fülsiketítő nagy csörtetéssel. Az erdőtisztásra nyugat felől Hajrá! Hajrá! kiáltással törtek elő Tátika várának lovas vitézei. Nem kis meglepetésére a kelet felől az őserdőből előrajtozz muzulmánoknak. A marhacsorda nagy bőgéssel szerte rohanva, a nyitva hagyott déli erdőrész sűrűjébe menekült. A cselvető csiszároknak a hirtelen támadás közepett még arra sem jutott ideje, hogy foglyul ejtsék Péter erdőispánt, kit Frakszin nagyasszony lovasvitézei vettek védelmükbe. Az igazi kavarodás akkor támadt, amikor Zombory castellánus vitézeivel hátbakapva a törököket, Tátika lovasaival közrefogták. Elemében volt Kelemen diák is! Suhanc létére csizmaszárába tűzött lándzsáját rohanó paripája szügye elé tartva, nagy hadakozást végzett szablyájával. Begyulladt arca szinte fellángolt a haldokló vitézek hörgő szavától, a kardpengéjén pirosló török vértől. Hiába volt a sereghadnagy intő szava, ő járta nyomát legelöl az Allah me! Allah me! kiáltással délfelé menekülő megtizedelt cselvetőknek. Kik már szívesen otthagyták volna prédájukat, csak ép bőrrel menekülhessenek.
Az esthajnali csillag már virrasztott Rezi várának erdős magaslata felett, amikor elült a csatazaj. Sötét este lett, mire a törököt üldöző vitézek egy-két foglyot ejtve összeverődtek. Addig a katona felcserek Prága, Bazsi erdei községektől összeverődött asszonyok segítségével bekötözték a könnyebb sebesülteket. A haldoklókat a szántói paróchus vígasztalására bízták. Hörgő vergődésük között ő adta reájuk az utolsó kenetet.
A sebesülteket szállító szekerek távoli zörgését elnyelte a lombsuhogás. Esti prédájukra induló karvalyok versenyt keringtek Palánkos felől ideívelő régi sasokkal. Nagy vijjogással együtt csapnak el Allah paradicsomába költözött török harcosok hulláira. Mert hát az ősi közmondás szerint: „Vadmadarak gyomra a vitézek koporsója.”
Tátikának várkapujára néző erkélyén gersei Petheő Benedek uram együtt virrasztott Frakszin nagyasszonnyal. Unottan gubbaszt a védbástya fokán a vigyázó daru, ma éjjelre átvették őrködő szerepét a kétóránként egymást felváltó bástyás virrasztók. Sőt az őszfejű Péter porkoláb mécsese is ott pislákol a várkapu őrszobájában. Maga pedig a lócán bólogatva várja a visszaérkező vitézek kürtszó-jeladását, hogy lebocsáthassa a várkapu láncos hídját.
Csendes nyári est volt. A várvölgy szele szunnyadozva aludta álmát Zobyka szakadékaiban. Pihegésének leheletétől magmozdult falevelek halk rezgését elnyelte az ívelő fülesbaglyok huhogása, a prédájuk felett keringő vércsék vijjogó szava. Frakszin, a várúrnő imafohászt küldve az egek urához, úgy érzi, hogy lelkifurdalás marcangolja asszonyi szívét. Mintha mulasztás terhelné anyai hivatását, mert lovas vitézeinek indulásakor nem vetett ügyelő szemet neveltjére, Kelemen diákra. Pedig ugyancsak kiágaskodott belőle harci kalandozásának vágyakozása. De talán csak lesz gondja rá a sereghadnagynak, hogy gyermekfejjel nem ereszti a csetepaté közé?
A tudományokban fütető Benedek várúr – asztronómus ésszel – a csillagok járásából akarja kiolvasni vitézkedő harcosainak szerencséjét. Mert hát a sötétlő égbolt ragyogó ékességeinek is megvan a maga százados legendája. Jósolgatásának mesélgetéseivel szórakoztatja most is aggódó hitvesét. Felragyogott-e az Északi korona csillagos két ága? Azt fürkészte Benedek várúr, kilencnél több csillag tükröződik-e bele szemebogarába? Ahogy a tizediket megpillantotta, kitört belőle a szó: „Megszaporodunk! Lesznek török foglyok! Ad majd értük a kertészkedő koppányi bég csemetéket, a rejtve őrzött párizsi alma, a messze földön híres muskotálykörték fajából.” A pásztorok csillaga – a ragyogó testű ökrész – mellett szinte alig világít a Tejút csillagos mezeje. A keresztalakban ragyogó Hattyú világító farka akkor vált ketté, amikor Jézus Krisztus félretért a vándorútjába akadt dülöngő részeg elől. Ez szegélyezi a Hadak útját. Réges-régen volt, amikor széthullott Attila birodalma. Csak a székely nemzetség vert állandó tanyát az erdélyi havasok szakadékaiban. De őket is megsemmisítéssel fenyegették a reájuk agyarkodó szomszédok. Ilyen válságos pillanatban jött segítségükre a hold vitézeitől kísért Csaba vezér, Attila harcedzett fia, rendet is vágott az ellenség sorában. Legenda szerint a harci mének patkónyomait őriz napjainkig az égbolt csillagos útja. Benedek várúr más magyarázatát is tudja a nyári ég szürkülő útsávjának. Mert hát azon hajtott végig szalmával megrakott Göncölszekerén Szent Péter. Az elhullatott szalma máig is jelzi útjának irányát. Illés próféta is arra hordta tüzes szekerén a villámokat! Ahogyan vonzódik a várúr a teli csillagokhoz, a Kaszáshoz és Fiastyúkhoz. Örökös harcban áll a Nagymedvével, a vérbeli méhészek hétcsillagos ellenségével. Vigyáz is mindkét szemével, hogy mézszüret őszi évadján borús legyen az égbolt. Mert ha a Nagymedve csillagos szemeivel rápislant a kifüstölt méhkasra, kiszippantja mézét utolsó cseppjéig. De ugyancsak torkán akadt a mesélgető szó Benedek várúrnak, amikor nagyhirtelenében – gyorsan eltűnő cikázással – felvillant a hulló csillag fénysávja. Nem akart meglépett diákjára gondolni. Nagyhirtelenében mégis agyára tódulta tépelődései. Hites nagyasszonyának borongós arcára tekintve akaratlan kiperdült száján aggodalma: „Nem Kelemen gyerek csillaga volt-e?” Frakszin nagyasszony szemepillantásából szemrehányás szavát olvasta ki. Miért is szunyókálta át méhzümmögés szavától elringatva, a délelőtti órákat? Akkor harsant fel vitézeinek indulását jelző kürtszó. Ha csak egy pillantást vet a tartalékhátasok istállójába, tettenérhette volna Kelemen diákot.
A várútról feltülekedett a győztes vitézek diadalrivalgása. Frakszin nagyasszony szemeiből kigördülő gyöngyszemek ruhát cserélve, örömkönnyekké változtak. Annál hangosabb zokogásba tört ki, amikor fürkésző szeme nem találkozott az előttük elléptető vitézeinek sorában Kelemen diák megszokott vidám tekintetével. Hites urának kellett támogatni lefelé mentében a toronylépcsőn. A sereghadnagy jelentéséből tudta meg, hogy – a menekülő törököket üldöző – Kelemen diáknak nyomaveszett. A nagyasszony vigasztalására kikívánkozott a várúrból békéltető szó. Talán megkerül hajnalra? Mert a holtak, a sebesülteket vizsgáló felcserek sehol sem akadtak nyomára!
A hajnalt hirdető kakasszó beleperdült a térdeplőjén esdeklő nagyasszony imájába. Aggódó lelkével most búcsúzott szívéhez nőtt kedvencétől, Kelemen diáktól.
