Tömörkény István: Szegedi alakok

Kis kurtakocsma volt az, ahol én azt a jelenetet láttam. Szűk szoba, a tetején egy lámpással, amely gyér világosságot vetett az ivóba, de hát elég volt az is a publikumnak.
A publikum egy idegen országbeli nagy csizmás lovaskatonából, két bérkocsisból, a kocsmárosból s két igen jeles alakból állott.
Ez a két igen jeles alak a sarokban ült, titkosan hajoltak a feketére festett asztal fölé, melyen nehány félliteres, egy emberséges tajtákpipa s két sapka feküdt. Különben nem bankócsinálók voltak ők. Az egyik külvárosi polgártárs, a másik meg muzsikus cigány.
A katona csendesen itta a borát, s olykor, előrenyújtva a csizmáit, kedvtelve nézett a sarkantyúira; a két fiákeros a két vasút közötti fuvardíjakról tartott egymásnak halk hangon tarifaszerű előadást, a kocsmáros aludt a söntésben, elővigyázat okáért úgy vetve keresztül a lábait a bejárón, hogy tudtán kívül a boros kancsóhoz senki sem férkőzhetett. Ők ketten pedig a sarokban kártyáztak. A nemzeti színjáték, a ferbli volt ezidőszerint a műsoron.
A külvárosi polgártárs némineműképpen borközi állásban volt, de azért nyert. Ami néhány hatosa volt a cigánynak, az már elébe vándorolt.
A cigány osztott.
A gazda két hatost oda dobott az asztal közepébe.
-    Ez a vízi – mondá.
A muzsikus, hátradőlve a székben, hogy közelebb juthasson a lámpafényhez, gusztálta a kártyát. Bevágott.
-    Tartom – felelte megkönnyebbülten.
A gazda széjjelebb húzta a sapkákat, hogy tiszta legyen az asztal.
-    Hol a pénz?
-    Hát mondom, hogy tartom.
A polgártárs hunyorított a szemével, és hamiskásan nevetett.
-    Hehe, lelköm, pénz beszél, kutya ugat.
-    Dehogy! – kiabált dühösen a másik. – Most így beszél kend, mikor már elnyerte a pénzemet. Nem jó ember kend, János bácsi…
János bácsi lóbálta egy kicsit a fejét, és sakkot játszott a sapkákkal az asztalon. A sapkák lekerültek az asztalról, s János engesztelve mondta:
-    Nohát húzzá ëgy nótát a vizié.
-    Nótát-ë? Mikor?
-    Hát most, roma.
-    Aztán melyiket?
János sértődötten nézett a cigányra.
-    Hát nem tudod?
-    Hát iszen néma gyereknek az anyja se érti a szavát… Hanem nini – tette utána elgondolkozva – tudom már a kendét.
A kanapéró, amely különben pesszimista emberek előtt csak mint egy zöldre festett deszkapad szerepelhet e bús világban, fölvette a hegedűjét, s ráhúzta a régi szomorú magyarost: Fogd föl, pajtás, a vasvesszőt…
János bácsi andalogva integetett fejével erre-arra, míg a hangulatteljesebb helyeknél a bal karját emelte föl. A fejével féloldalt maradva hallgatott, mikor a nóta megszűnt, az utolsó akkord után. Azután nyersen kiáltott:
-    Assza már, szamár.
A muzsikus két-két kártyát osztott, a többit letette oldalt, rárakva az üres félliterest, mint nyilvánvaló dokumentumát annak, hogy nem akar paklizni.
-    Az első beszél – szólt.
Azután gusztáltak. János bácsi maga elé nézett, s a hüvelykujjával föllökvén egy hatosokból épített tornyot, kiszámlált ötven krajcárt az asztalra.
-    Ez a hívás.
A cigány vigyázva nézte a kártyát. Előbb a tetejéről, azután oldalt tolva föl a leghátulsót, mint ahogy az már szokása a passzionátus játékosnak.
Bevágott. Valami szép banda lehetett a kezében, mert diadalmasan beszélt:
-    Tartom.
János bácsi a mutató ujját az orra előtt járatta, s biccentett gúnyosan a fejével.
-    Pénz beszél, kutya ugat.
A muzsikus mérgesen ütött az asztalra.
-    Mondom, hogy tartom…
János azonban a mutatóujját ismét az orra elé téve, egy hadsereget vezénylő generális komolyságával felelt:
-    Pénz beszél, kutya ugat. Tedd be, amit tartol, roma. Másképp én nem játszom. Nem vagyok én suszter.
A cigány lekapta a fejét, és sunyítva pislogott a gazdára.
-    Nem játszik kend? Ugyan úgy-ë? Adja kend akkor vissza a vizimet.
János úr csöndesen, mint olyan ember, aki nem szereti a nagyhangú disputát, visszafelelt:
-    Húzd vissza, amit betettél. Vagy hogy húzzál ezért a két hatosért még két nótát.
A ferblista szó nélkül nyúlt a hegedű után, hangfogó híjával kis kézi fésűt kotorászott elő a zsebéből, rátette a húrokra, s a régi, lassú betyárnótába kezdett: Az a híre Bogár Imre által akar szállni…
János bácsi a régi idők emlékein való fölbuzdulásában kétszer az asztalra ütött, azután megkereste a földön a sapkát, s a fejébe tette hogy legyen mit félre csapni, mert úgy illik ez a betyáros nótához.
A másik aztán, hangfésű nélkül, megint csak szegénylegényes volt, az a régi, hogy ha zsandár jő, híradással legyék kend.
Ahogy vége a szép hegedűszónak, János a kártya után nyúl.
-    Mid van roma?
A muzsikus vizsgálódva nézett az arcába.
-    Van annyi, mint kendnek.
-    Ez háromszor.
-    Ez meg négyszer – kiáltott a cigány, s kicsapta a harcikártyákat az asztalra.
Behúzta a pénzt, eltette a mellényzsebbe. Azután ráakasztva a vonót a hegedű nyakára, mind a kettőt a köpönyege alá csapta, és zörgött az üvegen:
-    Fizetnék.
A kocsmáros morogva kelt föl, s papucsaiban az asztalhoz csoszogott.
-    Két félliteröd volt, roma.
-    Harminchat vas ugye?
-    Annyi vóna – felelt ásítva a bormérő. – De në fizess, roma, hanem húzd el a nótámat érte…

Szegedi Napló, 1892. február 14.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf