Vértesy Jenő: Tűzpróba

Petenyei Bodnak megjöttek vendégi,
Szép Rózsa lányáért jöttek háztűznézni.
Egyik Cobor Miklós. Jött gazdag hintóval,
Négy pompás vasderes, cifrahámos lóval.
Férfi volt a kora, piros volt az arca,
Töméntelen jószág, jobbágyság uralta.
Áldott volt a szíve, nyájas a beszéde,
Mind egész vármegye csak úgy bomlott érte.
De szóhoz nem tudott, hízelegve kérni –
Férfi vala talpig, igaz, büszke férfi.

Zamojski Szaniszló volt a másik neve,
Idegen a vére, polyák a nemzete.
Szőke, halványarcú, sugár, délceg legény,
Kevély, mint a király s mint a koldus, szegény.
Selyem a köntöse, arabus a lova,
Se égen, se földön nem volt más birtoka.
Hanem széptevéshez, bókoláshoz értett –
S Petenyei Rózsa keze az övé lett.

Így esett. – Azután harc szele fújt síva,
Fegyvert fogott, aki a kardot elbírta.
Eljött Cobor Miklós vármegye javával,
Zamojski Szaniszló szint’ eljött magában.

Harcolt Cobor Miklós mind körömszakadtig,
Sátrában a lengyel kockát játszott addig.
De mikor a harcnak véget az est vetett,
Fölfújta a képét és úgy hetvenkedett.
És Cobor Miklósnak elmondották egyszer,
Nevén köszörüli a nyelvét a lengyel.
Oroszlány-sörényét a magyar megrázta:
Azt a lengyelt egyszer töri pozdorjára.

Kilovagol egy nap Miklós úr a rétre,
Hát dobaj, kiáltás rivall a fülébe…
Ott nyargal Zamojski vadul, lóhalálba’,
Két behemót német csörtet a nyomába.
Immáron az egyik egész mellé nyargal,
Segítséget amaz ordít fakó ajkkal.

Elnéz ezt Cobor: a polyáknak vége!
De fölforr hevenyén a nemesebb része.
Súlyos magyar szablyát jobbik keze renget:
„Ha! Kettő egy ellen! Gyávák, gazok, cenkek!”
Odavágtat menten s belévág emberül,
Táncolnak a szikrák csengő kardok körül…

Ott vív Cobor Miklós, csépel jobbról-balról,
Nézi a viadalt Zamojski oldalról.
Háromszor sápadtabb, mint máskor, a lengyel,
Elfutni nem képes, közévágni nem mer.
– Petenyei Rózsa! ha látnád e csatát,
Kettejük közül ma mely’ket választanád?

Ragyogó napsugár játszik a szablyákon…
Ahogy összecsapják, véres mind a három.
Az egyetlen magyar kettőnek megfelel –
Nem kell, már csak egynek, a másik lent hever.
Megriadt paripák tetemén taposnak,
Azok ketten egyre jobban marakodnak.
Csurog a magyarnak úri vére habja,
Három patakot tárt rajt’ a német szablya.
Negyedik is buggyan – hagyján! már a semmi,
Már a német nem bánt, lefeküdt pihenni…

Szétnéz Cobor Miklós győzelmes harc után,
De szava elfogyott, ajka mozog csupán.
Ám hisz’ úgy se volt a szónak a mestere,
Mit nyelve nem mondott, megtette a keze.
Meginog a nyergén. Vérbeborult szemmel
Körülnéz utolszor: hova lett a lengyel?
Vérködön át látja… Mosolyog feléje.
Egyet hörög s bukik arccal elejébe.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf