Agyagfalvi Hegyi István: Bem apó örök serege

(A székely hadosztály
megalakulásának 10 éves ünnepére)

        I.
…Egy szál gyufától meggyúlt a világ!
Tizenöt éve, hogy egy vad, sötét kéz
fellobbantotta a gyűlölet kanócát,
s egy szál gyufától meggyúlt a világ!
Fekete útján szétfolyt a piros düh
és nemsokára
egy lángban állott Nyugat és Kelet,
Dél pálmája, Észak fehér hegye,
s lángban álltak a kéklő tengerek.
És felrobbant az ég is! A felhők égtek
s vörösen izzott a fekete égbolt!…
…Mondjam-é tovább? Hisz csak ma volt, bár rég volt!
Mindnyájan égett emberek vagyunk,
a rom, a zsarátnok, mikor összeroskadt,
mindent maga alá temetett:
családot, házat, hazát s nemzetet!
Mondja-é tovább? Sikoltsak, mint a síp?
Höröghek-é, mint rekedt trombita?
Vagy zúgjak, mint az orkán és süvöltsem
a nagyvilág süket fülébe százszor:
hogy az a tűz nem, nem a mi tüzünk volt!
Hogy idegen volt a vágy és a cél,
miből a golyót öntötték, az acél!
Kardunk nem volt az Árpád görbe kardja
s a szív, mely máskor nótás halálba hajtja
a magyar harcost, most elfásultan, unva
vonszolta őt az új Catalaunra!
Nem volt miénk ez átkos vérszüret!
Mentünk, mert vitt a bolond becsület!
Mentünk idegen érdekér…,
de miénk volt: a vér!
Miénk a sok sír Wolhyniába,
Nis völgyébe, Doberdó kőpoklába,
s miénk lett a legszörnyűbb veszteség,
aminőt soha nem korbácsolt a földre
a bosszús Ég!
…De mégis, mégis, most, könnyeink fátyolán át
látjuk, látjuk a magyarok csatáját!
Látjuk a tépett honvédcsapatot,
amelyet tán még Bem apó hagyott
a hegyek közt s hogy most Kossuth izent,
hát elment újra, – ki tudja hányadikszor? –
a székely regiment!
Nézzétek! Ott járnak a télbe-fagyba,
a szívük ég, bár kezük-lábuk fagyva!
Sarujok rossz, köpenyük rongyos, vásott,
puskájuk rozsdás, ágyújok süket…
de ős magyar láng fűti lelküket,
mert ők azok: a régi veressipkások!
Damjanich és Bem apó fiai,
kik úgy harcolnak most megint, miként
az oroszlán is csak kölykéért szokott,
mert tudják azt, hogy – ez a harc a miénk!

        II.
Már nem szerb sárér,
a lengyel mocsárér,
a mások mocskáér, –
harcol már a magyar
csakis önmagáér,
keserű sorsáér!

Harcol már a székely
puszta két kezével
Küküllő vizéér,
hargitai szellő
virágos ízéér!
Háromszék völgyéér,
Csíkország tölgyéér,
marosszéki piros páris
mosolygó színéér!
Kincses Kolozsvárér,
Aranyos-Tordáér,
harcol már a székely
keserű sorsáér!
Szép gyermekségéér,
víg diákkoráér,
elsüllyedt harangok
jajgató szaváér!
Kedves asszonyáér,
kicsike fiáér,
édesapja, édesanyja
elárvult sírjáér!
Harcol már a székely
– puszta két kezével –
a székely hazáér!…

…Arcában volt az osztrák,
hátában volt a muszka,
oldalt havasi hordák!
Balsorsa földrehúzta
s térdreesett pihegve!…
Így volt: negyvenkilencbe!

…Arcában az oláh volt,
hátában vörös gazság,
fölötte üres égbolt,
s alatta, széjjeltépve
az örök-egy igazság:
az ezeréves ország!
De ő még állt lihegve!…
Így volt: tizenkilencbe!

A magyar leroskadt már
s leszámolt életével,
de állt s élt még: a székely!
Mint megsebzett oroszlán,
ki kölykét nem találja,
úgy szökkent száz halálba!
S amerre járt,
előtte hullt a vér!
Gaz, gyáva népség vére,
miből egy egész tenger
egy csöppet meg nem ér!
S amerre járt
mögötte hullt a vér,
az, mely el nem fajul soha,
s amelynek minden csöppje
egy drágagyöngyöt ér!
S amerre hullt a tavaszi földbe,
szebb lett a magyar síkság tőle,
s kihajtott újra a fagyos föld felett
a legszebb virág: a hazaszeretet!

        III.
…Ott született meg
az új Bem apó-sereg
a kolozsvári fellegvárba.
Megjárta a dicsőség véres útját,
mígnem Kálváriába
hajlott az, Brassó erdős hegyoldalába…
Brassó, Brassó, te láttad őket,
amint a Kálvária útját járták!
De nem láthatta már
a Cenken porba döntött Árpád!
Jó is talán,
hogy már nem láthatott le, ide,
megszakadt volna vasszíve!
…De a Kálvária, – jó tudjuk, –
nem vezet az örök halálba!
Az elárvult és megfeszített
székely Igazság él, – mindhiába!
Él, él, tudom! A szemekbe és szívekbe,
csikorgó fogba, a vérbe és ökölbe,
imába, vágyban! Él mindig, mindörökre!
Bem és Petőfi lelke s Gábor Áron
hite és agya megtartja s összetartja
akárhol a világon,
a kicsi, de örök székely sereget!
Ma csak egy század, de holnap ezred, és
holnapután egy hadosztály kevés,
hogy befogadja! Megduzzad hadseregre,
hol minden ember száz ember maga,
de egy iránya van s egy csillaga:
haza, haza!
S ezér az egyér, minden egy százzá válik,
kétszáz ökle van s ezer halála!
Ebből kioszt kilencszázkilencven kilencet
s csak egyet tart meg, – az utolsót, – magának,
akkorra,
ha meglátja újra a tornyát, a régi tornyát
a szülőfalujának!…
Ha ez a sereg majd megindul,
elsöpör mindent, mint Nemere a polyvát,
ha végigvág a Barcaságon!
Elönt mindent, mint a Maros árja,
ha végigvágtat száz határon!
És nem lesz akkor szív és erő,
hogy elébe álljon!…

Ha megindul egyszer
újból, harci kedvvel
Bem örök serege!
Megindul, mint a szél,
régi nagy híréér,
s harcol már a székely
Küküllő vizéér,
hargitai szellő
virágos ízéér!
Háromszék völgyéér,
Csíkország tölgyéér,
marosszéki piros páris
ujjongó színéér!
Kincses Kolozsvárér, Aranyos-Tordáér,
harcol már a székely a szabad hazáér!
Szép gyermekségéér, víg diákkoráér,
új húsvétra megkonduló
haragok szaváér!
Kedves asszonyának régi mosolyáér,
vele küzdő nagyfiának emberi sorsáér!
Édesapja, édesanyja
virágos sírjáér,
a földből is felzokogó
közös boldogságér!

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf