Gáspár Jenő: Don Juan utolsó pohara

Már nincsen színe a pezsgőnek,
S gyöngyöt nem terem, hogyha forr,
Asztalomról eltűnt a sok dísz
Elfolyt a fény és el a bor,
És sápadt, szörnyű, jaj, a tor.

A végső rózsa is elhervadt,
S lehullt a földre, mint a seb,
Nincs, ki öleljen, nincs koccintó,
Elment a legszebb aranyhintó,
És kint gazdátlan sír az eb.

Repedt szívén ezer kristálynak
Dőzsöl jóllakva mind a fal,
S ha a csókok emléki fájnak,
Nincs egy selyem, hogy letöröljem,
S hogy betakarjam, nincs a dal.

Csak egy pohár maradt és benne
Sötét az ital, mint a vér,
Belenézek, s ma már meglátom,
Csömör valóság, festett álom,
S hogy a csók méze mennyit ér.

Zomotorján vágynak, virágnak
E bús pohárral áll ma itt
Bölcs Don Juan, s arra koccintja,
Akit nem vitt virágos hinta,
S nem hitte soha álmait…