Tömörkény István: Halbőr a gyógyszertárban

Halbőr Förgeteg János ma megint bejött a tanyáról, s ahogy a kocsijával megállna a katonakórház mellett, igen nehezen húzza a lábát, amint lelép a kocsiról. Vele van a felesége is, aki aggódva nézi Jánost.
Förgetegen valóban van mit aggódással nézni. Az arca halovány, megnyúlt, a vállai meg vannak ereszkedve, s mintha fogyott volna az egész ember. Nem passzol a lábaszárához a csizmaszár. Feltűnő jele a testi megrövidülésnek.
Kelletlen is egész viselkedésében, s lassan lépdel, útnak ereszkedve a belsőváros felé. Az asszony mellette megy, s néha szót ejt egyről-másról, azonban János a szenvedők szokása szerint unja a dolgot, nem felel, s földnek szegzi a fejét. Ahogy mennek, előhúzza a kisebbik zsebből a pipát, meg is tömi, még a gyufát is meggyújtja, de azután csak eldobja, a pipa kupakját lecsattantja, s elteszi újra a zsebbe. Nem kell a dohány. Fölöttébb beteges állapot.
János aztán úgy asszonyostul halad befelé, a ahogy a patikához ér, kémlődve tekint be a széles ablakon.
-    Ide? – kérdi az asszony
Förgeteg kalapot föltolja a fejéről, s gondolkozva sikárolja a homlokát.
-    Hát ügön – mondja elgondolkozván.
Lassan nyomja meg a kilincset, a kalapot előbb leszedvén a fejéről. Azután bevonulnak, közönséges I ten jó napot kívánva, s félénken állanak meg a márvány köveken. A hatalmas és emberi mivoltában büszke Halbőr, íme, mely változásnak esett alá, amint betegségbe jutott.
-    Mi tetszik? – kérdezi a gyógyszerész, amint titkos porféléket kever össze valami porcelán edényben.
-    Hát – felel halavány mosollyal Förgeteg – tetszeni nemigen tetszik, hanem hát ëhun van a receft, azt kék mögcsináltatni a lábamra.
Konvencionális részvéttel kérdi a patikáros:
-    A lába fáj?
Halbőr lenézőleg tekint végig pihentetőre előre tett bal lábán, amelyben hetek óta hitvány görcsök kalandoznak.
-    Az ám – s szégyenlősen húzgálja ki a gomblyukakon a mellény alá vett nyakravaló csücskeit. – Nézze hát mög ezt a receftöt. Hanem jól csinálja mög, olyannak, hogy jó lögyön. Mer aki hogy eddig otthun volt ebből a szörbül, nem mutatkozott használatosnak.
-    Nem-ë?
-    Nem ám – mondja Halbőr. – Pedig lássa, nem sajnálnék ëgy pár forintot, de leginkább csinána rúla olyan orvosságot, akitül möggyógyulnék.
S Halbőr nagyobb bizonyosság okáért erősen nyúlkál a belső zseb felé. A patikáros érthető kíváncsisággal kérdi!
-    Mikor vizsgálta kendet az orvos?
-    Ëngöm? – szól megütődve Halbőr.
-    Hát.
-    No ëngöm – s csóválta a fejét, hogy miként is képzelhető róla el ilyen – még nem vizitált doktor.
A gyógyszerész csodálkozva néz reá:
-    Hát mikor ezt a receptet írta?
Halbőr bámul.
-    Ezt?
-    Ezt hát.
Halbőr hamiskás nevetéssel felel:
-    Hát hiszen ezt nem néköm írta; az ángyomnak írtattuk, ü keneködött vele, amíg mög nem hótt.
A patikáros nagyot néz:
-    Hja vagy úgy…
-    Hát persze, hogy persze – teszi hozzá magyarázólag Halbőr. – Úgy örököltem én ezt a receftöt jussba.

Szegedi Napló, 1893. május 31.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf