Vályi Nagy Géza: Halottak napján
Ez a nap azoké, akik messze mentek,
Mohos sírok ölén csöndesen pihennek,
S régen porrá lettek.
Ez a nap azoké, kiket nem feledünk,
Akikért gyászt öltünk, s könnyes lesz a szemünk,
Mikor emlékezünk.
Ma minden magyar szív nagyjainak áldoz,
És elzarándokol a falu, a város,
Ősei sírjához.
Gyertyaláng, mécsesláng vet fényt a hantokra,
S virág hull, könnycsepp hull titkon, harmatozva
Elhagyott sírokra.
Ma elmegy mindenki meghalt kedveséhez,
Ott borong az arcon, amit a szív érez,
S felsír a szó: Édes!
A gyászruhás anya, az agg és a gyermek,
Virágos sírok közt, buzgó ima mellett,
Hosszan térdepelnek.
Élők ölelik a halottak fejfáit,
S néma borongással búcsúznak sokáig,
A viszontlátásig.
Mócskilobbanáskor elszélednek csendben,
Remény gyúl szívükben, hisznek rendületlen:
Egy másik életben.
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
Ez a nap azoké, kiket nem feledünk,
Akikért gyászt öltünk, könnyes lesz a szemünk,
Mikor emlékezünk.