Szentjánosi Csaba: A 75 éve született Bella István vonzáskörében, nem csak Emlékéve kapcsán. I.
Hogy is kezdődött? A SZÉP VERSEK-ben kerestem mindig István verseit, megdöbbentettek mindig a Bella-versek, zöngéseik, képeik, kifejező erejük, költőiségük, világuk. 1984-ben Karoson nyaraltam, ott láttam meg Bella István: AZ ÉG FALÁRA verseskötetét, nagyon boldog voltam, hogy lett egy kötetem tőle. Igazi kincs volt, a versek mindig tiszta lapot nyitnak az életben. Érdekes dolog, hogy személyesen nem ismerjük a költőt, de versei által mégis személyesebben vagyunk vele, ez az írás-olvasás csodája, egyetemessége. Akkor csak azt tudtam, hogy a versek szállnak. Szállnak? Engednek-és emelnek folyamatosan le-föl valami titkot, ami nem is az ő titkuk volt, hanem a mi világunk, amit elárultak nekünk [Goethe úgy mondta: a költők teremtenek egy világot, amivel ezt a világot magyarázzák meg]. Láthatatlanul is életévé váltam a verseknek, nem akarok előreszaladni, de mikor rendszeresen jártam már hozzá az Írószövetségbe, akkor mondta, ha tehetné, csak: írna, írna, írna [sok más elfoglaltsága volt]. Szóval, ez valami mágneseződés: elfordul a lelked – és irányban marad, van Bella István – vers- iránya a lelkemnek, amit köszönök Istvánnak, hogy versein keresztül nézhetem világunkat.
Szentjánosi Csaba