Darnay Kálmán: A megsétáltatott várúr

– Rezi vár története: a Baráthegy legendája –

Tavaszi kakukkszótól volt hangos Zobyka sűrűsége, amikor az úrbéri-erdei úton átkocogó Piszky István uram, két lovas vitézétől kísérve, a Rezi-vár menti magaslathoz érkezett.

     Nem akarta, hogy Tátika s Rezi várúri barátainak tudomására essék Ibrahim agával való birkózása. Így Rezi várának forduló útján, – a legendás Baráthegy tövében, – az erdőispán udvarházában vert pihenő tanyát. Itt várják be, míg Ibrahim aga ideléptet Koppányból. A hegy tövébe besarkaló erdőtisztást úgy úgyis bajvívásra teremtette a nagy Úristen!

     Az őszfejű erdőispán megillető tiszteletadással fogadta Tihany várkapitányát. Amikor várakozó szándékáról tudományt szerzett, vendéglátó asztalához is meghívta. Lovas fegyverhordozók szemezték a Keszthely felé hajó utat: Mikor bukkannak elő a turbános fejű törökök? Addig az udvarház kőasztala mellett Piszky uram, a több várurat kiszolgált erdőispánnal koccintgatva, szántói karcosba temette izgalmát. Hogy lelki gyötrődésén könnyítsen, az öreg tornyával reájuk pislogó Rezi váráról beszélgettek, melynek története összeforrott a gersei Petheő nemzetséget uraló Tátika várával: Rezi erőssége a hűtlen Laczkfi István vajdától került királyi kézre. Zsigmond Rezi várát, nagyobb birtokcsere ráadásaként, Szécsenyi Kónya bán fia, Frank erdélyi vajdának és Simon országbírónak adja társas birtoklásba. De a fővitézek castellanusai csakhamar visszaélnek várúri jogukkal. Keszthely polgáraitól fölös adót és borkilencedet szednek. A meggyötört lakosság panaszára Zsigmond király 1399-ben meginti Tátika és Rezi várának castellanusait, meghagyva, hogy ezután Keszthely esküdtjei és bírája rója ki, vödör és nem hordószámra, a hegyvámot. Egyben elrendeli a keszthelyiek szabad fajészását a Rezivel határos erdőségekben. A királyi megrovó parancs csak írott szó maradt. Megtorlásukra Zsigmond 1401. január 6án kelt királyi kézirattal Rezi várát Eberhard zágrábi püspöknek és Albi Rudol testvérének adományozza utódlási joggal. Ezzel kívánja megjutalmazni Zágráb püspökének a délvidéki lázadások elnyomása körül szerzett érdemeit. A közszeretetben álló püspöki várúr 1409-ben ötven aranyforint adót elenged Keszthely mezőváros polgárainak. Másfél évtizedes uralma alatt, örökség révén kisöccsére, János tapolcai ciszterci apát kezére kerül Rezi vára. Hat évvel később, 1421-ben a pénzszűkében lévő király az erősséget Rezi, Zsid, Tomaj, Falud községek s Keszthely mezőváros várbirtokkal, valamint a pölöskei várrészesedéssel, tízezer aranyforintért elzálogosítja Medvei Rudolf fiának, János zágrábi püspöknek. Várúri birtoklásában 1421. júl. 15-én a zalavári konvent be is iktatta. A püspöki kézre került Rezi castellanusának, Bothka Péternek fejébe szállt a főúri hatalma. A közös erdőben a polgárság legelésző disznóit leöldösteti. Többszöri panaszukra Zsigmond király 1423. november 15-én utasítja gersei Petheő Jánost, Zala vármegye főispánját, hogy a panaszosoknak igazságot szolgáltasson.

     Zsigmond király Rezi várát, birtokaival együtt visszaváltva, 1430-ban gersei Petheő János fiainak, Lászlónak és Pető-nek adományozza. János püspök királyi utasítás dacára sem szolgáltatja ki Rezi várának okmányait, miért is Zsigmond 1432-ben új adománylevelet kézbesített Rezi urainak. Erzsébet királyné 1440-ben hűtlenség miatt megfosztja a gersei Petheő nemzetséget várúri birtokaitól és azt Zágonhidai Demeter, kedvelt hívének adományozza. Tíz évvel később, 1450-ben, az újra hatalomra vergődött gersei Petheő Lászlót és testvérét Petőt uralja Rezi vára, összeolvadva a szomszédos Tátika közös várúri birtokaival.

                *

     A tavaszi nap delelőboltjáról elfelé bóklászott. Tűzteste rávöröslött a börcös magaslatról szerteszét tekingető kőbarát szikla csuhájára. A nagy mesélgető erdőispánból megeredt a szó, míg a kővévált szerzetes százados legendáját bogozta:

     Sümeg ősi helyén, a Colonia Curta castrumából épült szentegyedi apátság Pálos-remetékkel népesedett be, kik Nagy Lajos király alatt kaptak lábra. Úgy megsokasodtak a szent Pál emlékét ápoló csuhás szerzetesek, hogy ők végezték a Balaton- és Bakony-menti várak kápolnáiban a szentmiséket, lelkigyakorlatra késztetve a várlebzselőket. A XV. század elő felében, amikor a gersei Petheő nemzetség először ülte meg Rezi várát, a délibábos magyar alföld nemesi kúriájából került a sümegi Pálosok rendjébe Páskál atya. A hamvasarcú, sudár termetű fiatal szerzetes derekára a kötél-kordánál jobban rákívánkozott a leányölelés. Ő került Petheő Lászlóné nagyasszony lelkioktatójaként Rezi várába. Az Istenhívőnek nevelt fiatal remetét, amikor először vetette meg lábát Rezi magaslatán, elfogta az igézet. Alföld homokbuckái után úgy belemarkolt szívébe a szabad természet csodás szépsége, hogy karjait széttárva felkiáltott: „Miért nem ölelhetem keblemre ezt a felséges világot, összes gyönyörűségeivel együtt!” Petheő Lászlóné nagyasszony, kedvében kívánván járni az új várlakónak, a bőséges reggeli után átbiztatta a szomszédos sziklás magaslatra, ahonnan még ragyogóbb kilátásban lehet része. Itt merengett órákon át, szemeit Zobyka erdős magaslatai felett legeltetve, Páskál atya. Majd fogadalmáról megfeledkezve, halk sóhajtásra fakadt, fiatalságának ismeretlen örömei után futó vágyakozása. Hirtelen megzörrent a bokros, s az erdőt csörtető vad helyett alakot öltött túlvilági szellem toppant eléje. simogatásnak melengetésével meg is indította duruzsoló szavát:

     -„Miért keseregsz földi halandó? Tiéd lesz az élet minden gyönyörűsége, ha lemondasz szerzetei fogadalmadról!”

     Páskál atyába beleöklelődzött újra fiatalságának ösztönös vágya. Ingadozására még jobban megércesült az ördögi incselkedés szava: „Kebledre ölelheted a világ szépasszonyait. Korlátlan ura lehetsz a földi paradicsomnak, ha cserébe kezembe teszed fogadalmadat!”

     A szerzetes egész testében megremegett. Majd észbe kapva, lelki szemei elé rajzolódtak Szent Pál remete földi maradványai, amikor felkiáltott:

     -„Ne kísérts, Ördög! Váljak inkább kővé, semhogy lemondjak szerzetesi meggyőződésem szent fogadalmáról.” Majd ölelésre tárta karjait, mintha csak szent fogadását akarná megvédelmezni ellenségétől. Hirtelen támadt szélsuhintás süvöltve járta át a sziklás magaslatot. Annak szárnyába kapaszkodva tűnt el a bőrébe visszavedlett ördög; maga után hagyva, – a fogadalmát félve szorongató, – Páskál szerzetes kősziklára merevedett alakját…

     S sugárzó alkonyati nap lebicsaklott, mikor az italozástól szilajos Piszky uram megöklözte a malomkő-asztalt és felhorkant:

     -„Lóvá tett a kutyafejű török!”

     Bizony léptetve is régi itt lehetett volna Ibrahim aga, ha Koppányban a muezzin „Allah il Allah” hajnali zengedezésekor lóra kap. Piszky uram, hogy lelkiismeretét megnyugtassa, elnyargalt a dobogói magaslatig, honnan eljárathatja szembogarát a Somogyba vezető útra. Ott sem akart nyomára Ibrahim agának.

     Bizony már felkászolódott az északi korona csillagíves teste, amikor Piszky István várúr ökölbe szorított marokkal Tihany öregtornya felé léptetett. Paripázás közben ugyancsak halomra szedte torkán kocorászó ebadtázásait. Azt sercegteti majd papírra, a szószegő pogány piszkolódó levelének másául.

     De ugyancsak elült a böstörködés a várúr nyeldeklőjén, amikor hitvese tükrös szobájába benyitva, a fréjjoktól körülvett siránkozó Klárikát árvaságban találta. A belső leánynak híradása szerint, zárt ajtóval erőlködtek reggeli takarításkor. Érintetlen volt még az asszonyszoba vetett ágya is.

     Piszky István valamely szerencsétlenségre gondolva, szinte belesajdult a hírvételbe. Az igazi ijedelem mégis csak akkor vett erőt rajta, amikor asszonyának ákom-bákom betűkkel papírra rótt búcsúzkodó sorait elolvasta. Olyanféle zavaros híradás volt a levél, mintha a földi életnek örökre búcsút mondott volna Lizácska nagyasszony. Utolsó óhajaként hitesurának könyörögve, hogy Klárika neveltetését bízza Sümeg vár castellanusának hitvesére, Zomboryné nagyasszonyra. Szegvégi rokonságában ő viselje gondját anyátlan gyermekének. Végezetül a kincses gyöngysort ajánlja a meglépett asszony, várura védelmébe. Holtáig talizmánként viselje Klárika. Ez hozza meg majd leányszerencséjét! Az asszonyölelésből rég kiöregedett Piszky István uram, ha el is hidegült Lizácskától, mégis testileg, lelkileg összetörte váratlan eltűnése. Hajnali kakasszóig szemlesütve gubbasztott toronyszobájában. Önmagát okolta, hogy elhamarkodva cserélte fel egykor főkötővel a nálánál harminc évvel fiatalabb leány pártáját. Nem is gondolhatott másra, mint hogy a földi élet rabságából menekült asszonya a Balaton mélységes medrében keresett magának örök nyugvóhelyet. Hogy lecsitítsa agyának birkózásait, felrázta a szomszédos szobában horkoló íródeákot, annak mondta tollába Ibrahim agát illető szitkozódásait. Lóra is ültette nyomban futárját biztongatásaival, hogy meg se álljon Koppányig. Ha markába nyomta levelét a turbános pernahajdernak, fordítsa lova kantárját hazafelé. Ne legyen módjában bosszút ütni a kutyafejű töröknek.

     De ugyancsak elképedt Piszky uram, amikor harmadnap felbontatlanul kapta vissza förmedvényét. Mert bizony lába kelt Ibrahim agának! Végképpen el is búcsúzott a magyar földtől. Vitorlását már a tenger hullámai Sztambul felé nógatják. Most kapott csak igazán észbe, – Citra boszorkány sunyákoló szavaira gondolva, – Piszky uram! A Balaton temetője helyett nem-e agájának ölelő karjai közé menekült pártütő asszonya? Akkor hát csak török cselvetés volt öklelődző levele is, hogy távollétében könnyebben hozzáférkőzhessék az öregtorony asszony szobájához…