Tömörkény István: Régi szegedi alakok III. rész

/ Játék a vámmal /

               1

magyar szeker    Förgetegéknek odakint a tanyákon egyéb tennivalóik mellett arról is kell gondoskodniok, hogy mint csaphassák be a vámost. Mióta Szeged ezzel a szomorú kínai fallal körülvette magát, külön tudománnyá vált az, hogy mint lehessen vám alá eső portékát hozni be oly módon, hogy ne kelljen érte fizetni.

    Hozzák be a mustot, újbort vagy óbort, ha még akad. Ilyenkor van annak az ideje.

    A vámoknál azonban csodálatos módon azt észlelik, hogy a tanya népe a kocsin jőve, ritka egyértelműséggel csak nagy üres hordókat hoz a városba. Ott lötyög a kocsiderékban a nagy idomtalan hordó, látszik, hogy üres. Ha megkopogtatja a vámos, kong.

    -Nem termött semmi – szól hátra a kocsiülésből János –, hát eladom a hordót is.

    Egyszer aztán eszébe jut egy vámosnak, hogy bedug egy botot a hordóba a lukon. Egy-két araszra bemegy, ott megáll. Halbőr hunyorog a kocsin, bajt sejt. Mi van ebben a hordóban?

    Hamarosan beütik az oldalát: ott van a nagy hordóban a borral telet kisebb.

    -Hát ez mi? – nevet a vámos.

    János szomorúan nyúl a gelebbe a bukszáért, hogy kifizesse a sarcot.

               2

    Más alkalommal egy közeli János csak úgy gyalogosan jön be a piacra. Kosár van a karján, s kosárban mindenféle vám alá eső dolgok, amiket el akar adni. Kell a pénz nagyon.

    A vám előtt megáll, leteszi a kosarat, s leülvén az útszélbe, lehúzza a csizmáit. A bőrfüleket összeköti, belerakja a kosárból a holmit a csizmák szárába, s átveti az egész készséget a vállán. Negédesen lépked el a vám előtt.

    -Hoz valamit? – kiáltják rá.

    János mutatja az üres kosarat, s halad befelé. Nincs vámolnivaló. Még utána kiáltanak:

    -Jobb így, mint mezítláb?

    Mosolyog az élcnek, s megcsóválja a fejét: né, milyen hamisak a városi urak. Közben azt gondolja magában, hogy nemcsak az az okos ember, aki tükörből fésülködik.

               3

    János elővesz otthon egy zsákot, s abba beletesz egy bárányt, hogy azt majd eladja itthon. El is indul, de mielőtt kimenne a tanyából, füttyent a kutyának. Az eb aztán velemegy, s János gyalogszerrel a birkával a halad a város felé.

    Ahogy a töltésen túl a kubikgödör közé ér, belemegy egybe János, s az összekötött lábú bárányt kirázza a zsákból a földre.  

    -No gyere, puli – mondja aztán.

    A kutya odamegy, János belelöki a zsákba, s aztán nyugodtan halad a vám felé. Ott megállítják.

    -Mi van a zsákban, hé!

    -Hát mi volna? – dünnyög Halbőr. – Kutya.

    -Kutya? Nem igaz az.

    -De pedig igaz – s menni készül.

    -Hó, megálljunk. Mutassa.

    János leteszi a zsákot a válláról, s kibontja. Az ijedt ebállat nagyhirtelen kiugrott belőle, s vonyítva fut vissza a tanyavilágba. János rettenetesen káromkodik, szalad utána, és szidja a vámost. Ahogy a töltésen túl ér, látja, hogy a kutya nyílegyenesen vágtat hazafelé. Megnyugodva néz utána, aztán lemegy a kubikgödörbe, s beteszi a bárányt. Visszafordul megint a város felé, s a vámos mellett elhaladtában fenyegetődzik:

    -Lőtt volna az úrnak baja, csak ne bírtam volna megfogni.

Szegedi Napló, 1893. okt. 11.

szozattv


szozat a tiszta hang nagylaszlo hajóút palocviltal kurultaj magyarokogyűlése
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf