Thuróczi Zoltán püspök: Éjjeli őrszem (Temetési igehirdetés Reményik Sándor sírjánál)

„Várja lelkem az Urat,
jobban, mint az őrök a reggelt,
az őrök a reggelt.”

                    Zsoltár 130:6

A 130. zsoltár írója egy névtelenné magasztosult költő. Nevét e földön ma már senki sem tudná megállapítani, de alkotását mindenki magáénak érzi. Nem szerzője nevéről nevezik többé, hanem hívják bűnbánati zsoltárnak, páli-zsoltárnak. Luther is annyira magáénak érzi, hogy éneket formál belőle. Benne sírják bűnbánó lelkek keserves könnyüket, mélységbe zuhant kétségbeesettek szavain keresztül kiáltanak segítségért, s a jobb jövő virradatát nehezen váró őrállók benne kiáltják bele a sötétségbe: Meddig még az éjszaka? Nincs nagyobb dicsősége egy költőnek, mint az, ha ő maga ennyire belehull a mulandóságba, alkotása pedig ennyire belelép az örökkévalóságba. A költőt nem ismeri senki, költeményét ellenben közkincsként magáénak érzi mindenki.

    Nem tudjuk, volt-e a 130. zsoltár írója katona. Lehet, hogy személyes élményei fűződnek ahhoz a képhez, amit a katonai életből a nemzet névtelen költőjére, magára alkalmaz, lehet, hogy csak hallomás, vagy költői elképzelés a képnek alapja, tény azonban az, hogy akkor, amikor a nemzeti költő számára képet keres, az éjjeli őrszem alakján akad meg a tekintete. Mikor most megrendült lélekkel megállunk a névtelennek indult, hírnevesnek befutott, s eszmévé vált Reményik Sándor koporsójánál, érezzük, hogy a 130. zsoltár írójának tollát Isten ihlette meg akkor, amikor a nemzet költőjét éjjeli őrszemhez hasonlította. Reményik Sándor is a magyar éjszaka őrálló vitéze volt.

    Az éjjeli őrszem mindig adatik. Nem a maga elhatározásából áll ki az őrhelyre. Parancsnak engedelmeskedik. Akik békén pihennek addig, míg ő a tábor előtt, talán hunyó parázsnál, vagy teljes sötétségben lándzsájára támaszkodva kémleli az éjszakát, ajándékba kapják attól, aki felelősséget érez irántuk, s a tábor nyugalma iránt.

    Reményik Sándor sem maga kereste hivatását. Ajándékba adta Isten őt a sötétségben ülő magyar népnek. Most, amikor elvétetik tőlünk, akkor látjuk ezt legvilágosabban. Ilyenkor az ember mindig megpróbálja űrmértékkel mérni az értéket. Most is megpróbálja elképzelni a lehetetlent. Mi lett volna velünk, a reánk boruló magyar éjszakában Reményik Sándor nélkül? Mint került volna bele nélküle a magyar költészet és vele a nemzeti gondolat a pogány átkozódások terméketlen zsákutcájába! Mint kergette volna bele a forrófejű elkeseredett magyart a magyar szalmaláng és meggondolatlanság kiszámíthatatlan következményű kalandos vállalkozásba, ha Reményik Sándor nem fogalmazta volna meg a magyar politikát ebben a fanatikus, de mégis józan, adottságokkal számoló, de semmit le nem alkudó jelszóban: „Ahogy lehet!” És mint kergette volna bele a másikat ugyanaz az érzés nagyon is kiszámítható következményű szomorú megalkuvásba, ha nem állott volna útja elé élő tilalomfaként aszkéta alakjával, s messze távlatokba néző szemével Reményik Sándor ezzel a pár szóval: „Eredj, ha tudsz!” Isten azért adta őt nekünk sötét, lidérces álmú magyar éjszakába ajándékul, hogy tudjunk lenni magyarok Magyarország nélkül is.

    Ő maga is jól tudta ezt. Csodálatosan szerény költői önérzete, mely egyéniségének egyik legragyogóbb gyémántszeme volt, úgy érezte, hogy a Himaláját csak egy-egy porszemmel növeli munkája révén. Mi tudjuk, hogy ez a porszem Magyarország volt.

    Az éjszakai őrálló mindig magányos ember. Mögötte táborban élnek az emberek, ő egyedül áll a vártán. Ezért volt Reményik Sándor is olyan nagyon magára maradt lélek. Életének ezt a szomorúfűz sorsát bánatos szívvel hordozta, de sohasem érezte a kivert eb sorsának, hanem mindig rendeltetésnek és kitüntetésnek. Értünk volt magányos, kik mögötte pihentünk.

    Az éjszakai őrálló mindig töprengő ember. A sötét csendben megszólalnak gondolatok, miket a lármás nappal nem enged szóhoz. Mikor a szem nem lát, szárnyára kel a képzelet, s lát álmokat és képeket. A sötétségben megnő és jelképpé válik sok minden. Ezért lett Reményik Sándor számára is minden valóság képpé, mely mélyebb jelentést hordoz, s minden kép valósággá, mely erővé vált a hétköznapok számára. Más nem látta, csak a készet, s ő maga is álmélkodva figyelte, mint lesz a gyöngeségből erő és költemény.

    Az éjszakai őrálló hős. Másokért, s másokra való vigyázást vállal. Így lett Reményik Sándorból is, ki a költő szent magányába húzódott minden politikától, a szó legnemesebb értelmében politikus-költő.

            „Mikor a lét pillérei ingtak
           És mint a viasz minden elhajolt,
           Egyetlen ércnél szilárdabb valóság,
           Egyetlen tett: a költő álma volt.

           Bizony

            „Elszántság volt
           Élőhalottak élén menni
           Elnyomott s néma tömegeknek
           Felszakadó sikolya lenni.”

E koporsóban bizony hősi halott pihen. Idegei porcikánként emésztődtek fel a nagy virrasztásban, vére költemény cseppekben folyt el, míg végre összeomlott.

    A 130. zsoltár írója hívő lélek volt, aki várta az Urat. Reményik Sándor ebben is utódja a zsoltárírónak. A lélek költője volt. Szinte egyoldalúan ez volt. Hitét nem úgy örökölte papi s egyházi ősöktől, hanem úgy harcolta ki személyes tusakodásokban. Hite őszinte hit volt, tusakodásaiban, kételyeiben és diadalmaiban egyaránt. Sokszor hitetlenül hitt, sokszor hívén hitetlenkedett, amint az a hit életében mindig így is van, ahogyan a beteg gyermek atyja kiált Jézushoz: „Hiszek Uram, légy segítségül az én hitetlenségemnek.” Az, amit a kegyelemről írt költeményében megírt, az a színtiszta evangélium véres veríték között kiharcolt boldog hitvallása.

    Az éjszakai őrálló a reggelt várja. Ha megvirradt, pihenni térhet.

szozattv


szozat a tiszta hang Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Trikolor Gala 2020 Stefania REGISZT Rátkai 2020 01 30 jorafordulopal vers2020a Patriotak-Kronikaja-4.1
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf