Vályi Nagy Géza: Gvadányi lovasgenerális hívogatója

Nemes és vitézlő híres generális,
Kit megcsodált egykor Pádova, meg Párizs,
Ihol van, ihol van toll, meg kalamáris,
Gyűjjék hát, gyűjjék hát, mert késő van máris!

Siessen Kigyelmed, édes Urambátya,
Felfordult a világ, száz „új módi” járja!
Szegény magyaroknak lőn nagy pusztulása:
Bizony nem ártana, ha rendet csinálna!

Nyergeltesse tüstént táncos paripáját,
Kösse derekára rozsdás fringiáját –
Meg ne retiráljon, ha útját is állják,
Amíg el nem éri fényes Budavárát!

Hallgassa meg Kelmed, hogy tereferélnek,
Híre-hamva sincs a szép, magyar beszédnek:
Ízes szavainkból kilopták az ércet,
Dali táncunkból a régi hetykeséget!

Szépkeblű leányok hajfürtöt levágnak,
S arcukon festékkel új tavaszt csinálnak.
Az arszlánok pedig maskarába járnak,
S mint a kerge birkák parkettán ugrálnak!

Rugdosson ki egyszer az kőpromenádra,
Nézzen a sok puccos, kendőzött dámára,
Latrokra, cenkekre, s végtire meglátja,
Hogy szükség lészen a rozsdás fringiára!…

Akkor ám kigyelmed ne ismerjen mókát:
Markolja meg egy-két ficsúr bugyogóját,
Hiszen úgy tudom, hogy huszár ember volt, hát
Végezze is – amúgy huszárosan dógát! –

Vagyon Kigyelmedhez még számos kérésünk:
Amit elraboltak, adja vissza nékünk!
Legyen újra magyar: hitünk, lelkünk, vérünk,
Megfakult, megcsúfolt, zamatos beszédünk!

Vitéz generális, ha romlásnak szánja,
Tanítson bennünket magyar igazságra,
Magyar igazságra, magyar tudományra,
Hogy ne legyünk soha idegen prédája!