Féja Géza: Az első magyar biblia és paraszti reneszánsz; A reneszánsz és a humanizmus

    Az első magyar biblia és paraszti reneszánsz

Az egész Szentírást először Tamás és Bálint magyar huszita papok fordították le a XV. század derekán; forrásuk a huszita biblia volt. Szerémségben működtek a déli szlávság határmezsgyéjén, ahol a husztizmus futótűzként terjedt. Keblükbe rejtett bőrzsákocskákban hordozták az új hit papjai a kenyeret és a bort, Krisztus testét s vérét, rejtett utakon, többnyire éjszaka keresték fel híveiket, s az egykorú vád szerint a rejtegetett szent bor nemegyszer a földre csöpögött; meg is termékenyítette a földet. A rejtőzködő husziták, s az „új katakombák” munkája eredményes volt, a hívek lassanként kimerészkedtek a napvilágra; legelőször Csehországban.

    A huszitizmus a laikus vallásosság harcos formája. A laikus vallásosságot a szaporodó bibliafordítások teremtették meg; eddig a hívő az istentiszteleten részleteket hallott a szentírásból, s a pap felolvasott szentírás-töredékhez hozzáfűzte az egyház magyarázatát. A Szentírás szövege csak alap, kiinduló pont volt, s dogmák, elmélkedések, magyarázatok, legendák és példák épültek reá. A nemzeti nyelvre lefordított teljes bibliák azonban új vallásos tudatot teremtettek: a hívő a Szentírás útján közvetlen kapcsolatba jutott Istennel, s ebből a közvetlen élményből azt a jogot merítette, hogy maga magyarázza meg az Írás értelmét. Az új vallásos tudat a keresztény lélek jogait hirdette az egyházi tekintéllyel szemben, s a hívőt egyenrangúnak vallotta a pappal. Az egyház szigorúan körülírt, a tekintély által szentesített életmódot követelt a hívőtől, aki most bibliai élményei alapján maga alkotja meg életelveit. Nem nehéz felismernünk, hogy a mélyrétegek puritán életszemlélete nyilatkozott meg a laikus vallásosságban.

    Husz Jánost, a kelet-közép-európai reformáció prófétáját Zsigmond király s császár a konstanzi zsinaton máglyahalálra ítélte; ezzel megteremtette a mozgalom vértanúját. A vértanúság Husz híveibe új erőt öntött, a cseh husziták olyan messzire merészkedtek, ahová maga Husz aligha követte volna őket, az őskeresztény katakombák szellemének újjászületését hirdették, s az őskeresztények puritán hagyományát szenvedélyes szláv démonizmussal keverték. Az új hit Magyarországon is végigfújt, vallási hatása azonban nem lehetett túlságosan erős, mert Márkiai Jakab inkvizítor aránylag gyorsan végzett vele; társadalmi lökését azonban nem bírta feltartóztatni.

    A magyar nép a feltárult bibliából elsősorban társadalmi öntudatot merített, s az Ige alapján emberi jogait akarta biztosítani. A világias vallásos mozgalom nyomán a XV. században országszerte kigyúltak a parasztlázadások; Pozsony megyében Balázs bíró, Nyírségben Márton bíró parasztserege nőtt ki a földből, Erdélyben pedig Budai Nagy Antal állott a parasztmozgalom élére. Budai Nagy Antalnak komoly sikerei voltak, kétszer is megverte a nemesi seregeket és Kolozsmonostoron egyezséget kötött a nemességgel. Az egyezség éppenolyan mély bepillantást nyújt a magyar társadalom életébe, akár a gesták. Az egyesség rendezi a püspöki tized ügyét, biztosítja a jobbágyok szabad kötözködési és végrendelkezési jogát, tiltakozik az ellen, hogy a püspök „igaztalan megterheltetés nem teljesítése miatt nyilvánosan és méltatlanul egyházi átok alá vetette őket, amely tilalom alatt levőnek az oltáriszentség felvétele nélkül kimúlt szüleit, avagy egyéb hozzátartozóit nem engedte a temetési szertartásban részeltetni, azokat az egyházon és temetőn kívül temették el megszomorodott szívvel és a legmélyebb fájdalommal”. Azt követelték, hogy állítsák helyre azt a „szabadságot, amelyet Magyarország szent királyai adtak ezen magyar haza valamennyi lakosának”. Az adófizetésre nézve ideiglenes egyességet kötöttek addig, míg „Szent István király, avagy az ő utódainak szabadságlevelét, melyben az ő szabadságaik foglaltatnak, megtalálnák”. Az első nagyszabású magyar parasztforradalom tehát a hagyomány alapján állott s a nép történelmi és jogi emlékezetére támaszkodva tiltakozott a felülről jövő társadalmi elnyomás ellen, mely a földmíves népet egyre alárendeltebb helyzetbe taszította. A nép a haza minden lakosának ősi szabadságát és közösségét vallotta alapelvnek. A kolozsmonostori egyesség nem tekinthető szorosabb értelemben vett irodalmi emléknek, de a magyar népi öntudat fejlődése s a magyar tömegek szellemi színvonala szempontjából megbecsülhetetlen emlék.

    Az egyesség egyik pontja I. Béla király híres székesfehérvári tanácskozására emlékeztet, mely szintén vallási-politikai forradalomba fulladt: „Azt is elrendelik és szigorúan határozzák, – a kolozsmonostori egyességben – hogy évenként ezután folyamatosan mindig urunk mennybemenetelének ünnepe előtt minden egyes tanyából, uradalomból és községből két-két szavahihető ember, az előbb említett kapitányokkal (a nép magaválaszotta kapitányairól van szó) vagy közülük legalább némelyekkel, vagy más ezalkalomra kinevezendőkkel, a nemezett Bábolna hegyen megjelenjenek és ott ugyanazok a kapitányok, vagy közülük valamelyik azoktól az öregektől megkérdezze és kitudakolja, vajon az ő uraik őket saját szabadalmaikban meghagyták-e vagy nem? És ha úgy találnák, hogy a nemesek közül valaki az előrebocsájtott rendeleteket… megsértette volt, vagy azokkal ellenkezően cselekedett, esküszegőnek tartassék és a többi nemesek annak védelmezésétől tartózkodjanak és óvakodjanak”. I. Béla király annakidején minden faluból két-két értelmes elöljárót hivatott a székesfehérvári tanácsba, hogy a földmíves nép érdekében hozott törvényekkel megismertesse őket; a nép ezt a régi követküldési jogát akarja állandósítani, s az Aranybulla híres ellenállási pontját népi követeléssé szélesítette. A nemesség látszólag megegyezett a parasztsággal, s ezáltal a magyar állameszme a török veszedelem küszöbén hatalmas belső erőt és fejlődési távlatot nyert. A parasztok páratlan történelmi bölcsességgel nem törtek a társadalmi rend teljes feldúlására, mint a husziták, nemcsak jogokat követeltek, hanem kötelességeket is vállaltak; a magyar nép építő társadalmi magatartása már ebben az egyezményben tisztán megnyilatkozik.

    A középkori magyar irodalom nagy témája a birodalmi gondolat. Szent István intelmei és Anonymus megrajzolták a keresztény monarchia körvonalait. IV. Béla merész reformot próbált végrehajtani. Kézai Simon az ómagyarságot idézve kifejtette a népfelség elvét. A kolozsmonostori parasztok és a hozzájuk csatlakozott köznemesek az első Árpádoktól nyert népi szabadságra hivatkozva negyedik renddé akarták emelni a parasztságot s fölvetették a társadalmi egyensúly gondolatát.

    A magyar laikus vallásosság társadalompolitikai síkra tért; a huszitizmustól kapott lökést, de ez a lökés ősi közösségi élményeket, „szent” jogi és történelmi emlékeket vert fel benne. A forradalmár parasztok ezekre a jogokra és emlékekre hivatkoztak, nem pedig Husz János igéire, melyek pedig nem voltak idegenek előttük. Minden erős külső hatás, melyet a magyarság befogadott, egyszersmind szellemének legmélyebb rétegeit ébresztette fel. A befogadó lélekben mindig volt valami védekezés is: a saját életformájának és törvényeinek határozott hangsúlyozása. Husz János igéi nálunk magyar paraszti reneszánszot keltettek életre, az emberi öntudatnak s önérzetnek toboroztak seregeket, s ez a „reneszánsz” éppenúgy a magyar régiségben kereste gyökerét, mint Kézai Simon.

    [L.: Tóth Szabó Pál: A huszitizmus Magyarországon. Budain Nagy Antalra nézve l. Székely Oklevéltár. Tamás és Bálint pap bibliájára nézve vannak olyan vélemények is, melyek szerint az első magyar biblia nem huszita termék.]

*

    A reneszánsz és a humanizmus

A királyi udvar Mátyás idejében nemcsak a honi műveltség központja, hanem otthona az egész kelet-közép-európai kultúrának is; a király tágas birodalmi tervei a „nagy tájat”, Kelet-Közép-Európát, összefogó kultúrgondolaton nyugodtak. A középkor szellemi határait és korlátait feszegető humanizmus szívesen húzódott meg a világi, vagy a véle rokonszenvező egyházi udvar védőszárnya alatt, ahol a klasszikus ókor élményeiből megittasodva teljesebb és korlátlanabb emberi életet élhetett, műveket és életstílust alkothatott. A műveltség alulról induló szerves felépítése még ismeretlen fogalom volt, de az udvarban a humanista szellem nap és csillag lehetett. S a humanista és a reneszánsztól ittasult szellemeket elsősorban ez az érvényesülés, a „nagy pálya” izgatta.

    A humanizmus egyelőre teljesen nemzetközi mozgalom volt, a nemzetközi keresztény műveltség leváltását, vagy legalábbis átszíneződését akarta. Nyelve elsősorban a latin nyelv, melynek Kelet-Közép-Európában megvolt a maga különös jelentősége: a különböző fajiságú s egymás mellé sodródott, egymásbanyúló népeknél a természetes életközösség és kultúrközösség nyelve lett.

    Az első magyar humanista udvart Vitéz János (1408-1472), a későbbi esztergomi érsek alapította még nagyváradi püspök korában. Mátyásnak már csak ki kellett szélesítenie ezt a hagyományt, ami annál könnyebben ment, mert Mátyásban forró latin vonzódások éltek, s kortársaitól meg nem értve eleitől fogva tudatos közép-európai politikát csinált. Cseh király és osztrák herceg is volt. Kancelláriájában magyarok, osztrákok, németek, lengyelek és csehek dolgoztak. Udvarának közép-európai levegője, s a király közismert bőkezűsége ide csábította a vándorló humanistákat.

    A humanista szellemek együttműködésének módja a vitatkozás, a szónoklás és a levél volt mindenekfelett. Az élőszó kultusza lobogott magasra, a túlbő humanista egyéniségek a szónoklás zuhatagában törtek ki. A humanista, mint korszakot alkotó emberi nyugtalanság, kalandos életet élt, országok, udvarok, hatalmak között forgott; egyéni élete is az új emberi korszak egyelőre szinte kielégíthetetlen nyugtalanságát példázza. Író, tudós, diplomata és szónok a legtöbb, mert országokon átnyúló pályát csakis az egyéniség csillogásával, a szellem sokarcú kibontakozásával lehetett befutni.

    A humanistáknak általános vonása a világegyetem iránti érdeklődés. A kozmosz titokzatos élete érdekelte őket; az embert kozmikus erőkkel és eseményekkel hozták közelebbi kapcsolatba. Közös vonásuk volt az állampolitika iránt való feltétlen érdeklődés is. Az udvar légkörében éltek, természetes tehát, hogy az uralkodónak voltak szellemi táplálóforrásai s egyszersmind tudós igazolói. Hittudományi munkáikban az emberi ész döntő fontosságát hirdették a középkor alázatos, gyermeki hitével szemben. Költőik többnyire a klasszikus költészetet korszerűsítették, feloldották. Érzéki verseikben megtaláljuk a test lázadását a sokszázados lefojtottság után. Történelmi műveiket díszes ünnepélyes prózában írták; rendszerint klasszikus hasonlatoktól és ragyogó szónoklatoktól hemzsegő dicsőítő hősköltemények ezek a művek, de a mindennapok sziporkáit és csillanásait is szívesen megörökítették. Némelyik áttért a latin nyelvről a magyarra; Báthori László pálos szerzetes lefordította a Szentírást, de műve elveszett, fennmaradt Magyar Gábor neve, ki latinul és magyarul és Gergely deáké, ki magyarul verselt. Műveikből semmi sem maradt meg.

    A kelet-közép-európai humanisták között felvetődött a társulás gondolata is. Celtes Konrád a dunai tudós társasággal kísérletezett, mely szellemi igényt tartott volna a kelet-közép-európai táj egészére. A terv nem bontakozott ki, ez azonban nem akadályozta meg a humanisták széles kelet-közép-európai hatását.

    A külföldről hozzánk telepedett humanisták közül Bonfininek, a magyar humanista történetírás megalapozójának köszönhetünk legtöbbet; műve, mint a humanizmus egész szellemi folyamata, beleömlött a protestáns irodalomba, s így lett eleven vérkeringéssé irodalmunkban.

    [L.: Kardos Tibor: Magyar reneszánsz írók. Csánki Dezső: Mátyás udvara. Békési: Magyar írók Hunyadi Mátyás korában s Ábel Jenő idevágó értekezéseit.]

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf