Seemayer Vilmos: Ludvérc-babonák Zala és Somogy vármegyékből

    A)   Elmondta Bíró István 63 éves kanász a murakeresztúri legelőn 1932 nyarán.

    „A ludvércrul először gyermëkkoromba hallottam ëgy öreg erdőstül. Ez ëccër nyáron az eső elől elhúzódott a fa mellé, aztán fönëk nézëtt, hogy változik-e jaz idő és akkó mëglátta a ludvércot fent a fa tetején. Amikó dörgött, a ludvérc a s…it mutogatta, hogy odaüssön a villám. Az erdős hétéves sörgyefa-pipaszárral tölötte mëg a puskáját és rálűtt. Az lëesëtt és akkó látta, hogy a lába olyan mint a csikónak. A fëlhőkbül még szózat hallatszott: »Én már hét év óta lűdözöm, de nëm tudtam eltalálni. Të derék ëmber vagy, mer ëgy lövésre agyonlűtted.« (Ezt a villám mondta.) Később másuktul hallottam, hogy ëgy legényembërhez járogatott és már egészen elsanyargatta (elfonnyadt, elsárgult, mer evvel a ronda féreggel élt). A ludvérc lány képibe mënt hozzá, mer az tud lënni férdi vagy asszony tetszése szerint, dejaztán ëgy öreg embër észrevëtte a legényën, hogy mija baja és mëgbeszélték, hogy mit csináljon a ludvérccal, ha hozzámëgy. Fogjon ëgy gatyamadzagot és tëgye hitelën a nyakába és annálfogva mëgtarthatja. Akkó többen lesték és nekimëntek nyírfabotokkal, mer másféle fábúl való bot nëm árt neki és ütötték. A ludvérc változott, mindënféle alakot vëtt fël, még tégladarabét is, mialatt ütötték. Ez használt, mer azóta nem jött többet a legényhëz.”

    B)   Elmondta Mester Mihály 55 éves öregbére Murakeresztúron 1932 nyarán:

    „A Válinczka pusztán 1891- körül a nagybátyám kihajtotta az örkeit és azok éjjelkint legeltek. Lëterítette ja sugájáb és ráfekütt. Amint ott hevert, a ludvérc az ő ángya képiben odamënt hozzá és melléfeküdt. De ü jészrevëtte, hogy ez nëm az, mer az otthon beteg vót és aszonta, hogy elmëgy az ökröket mëgnézni. Közbe lëvágott ëgy jó nyírfahajtást és mikó visszatért hozzá, nyakába dobta ja gatyamadzagot és azzal mëfogta és a nyírfahajtással jól eldöngette. Akkó könyörgött néki, hogy eressze jel, mer sohatöbbet nëm jön ide.”

    C)   Elmondta Kósa János 70 éves juhászszámadó Ságh pusztán (Somogy m.) 1932 nyarán:

    „Már nős vótam, amikó ëgy őste Keréttye mellett Zalába jaz erdő szélin ëgy hosszi testöt láttam mönni, aki ja lábas pajta jalá beröpült. Én mög a bárányos gyerök ëmöntünk oda, hogy mögnézzük, mi jaz? Mör a falubelijek má kátozták: ludvérc, ludvérc! Láttuk, hogy rajtaült a nagy kötőgërëndán. Ollan vót ott, mint valami nagy babó’. Rádoptunk ëgy mereklefát, de nëm tuttuk ëltalányi, nëm mönt az abba jaz iránbo, ahova doptuk. Erre kiröpült, de nëm láttuk a szárnyát, inkább csak úgy lebegött. A högy ódalán vót ëgy összedűlt pince, abba belemönt. Ezt nëmcsak mi láttuk, halom sokan! Máskó mög kék, ződ sárga lánggal sziporkázó embörforma közeledött éjjel. Mikó szidni keztük, ëmënëkült. Aszonták a régi jöregök, hogy ha jakarja, lány, ha jakarja férfi. Ha nőhő’ jár, akkó férfi és ha férfihó’ jár, akkó nő. De jazt a szöméllt tönkre töszi és az eszibül is kivöszi. Az öreg kanász emlögette sokszó, hogy a Lakatos Ferkóhó’ jár ëgy nagy, borzasztó nagyszömű alak, patás, mint a lúé. Ezt a lábát mindég hátul tartja és a másikkal lép előre.”

    D)   Elmondta Bíró Györgyné 48 éves özvegyasszony az István-majorban (Iharosberény, Somogy m.) 1932 őszén:

    „Ha bejön a szobába a ludvérc, aztat nëm löhet látni, csak az ajtó nyílásán. Akkó azt a helet mög köll vernyi hétévös pipaszárral, erre a ludvérc mögszóllal. Vékony, sipító lányhangon beszél. A szobábul csak akkó löhet kikergetnyi, ha jazt újra kimeszelik és a mészbe Benedek-hajmát kevernek. Ez ollan korai hajma, jakit Benedek napján ültettek. Ennek a szagát a ludvérc nëm állja és mënten távozik. A ludvércet gatyamadzaggal szokás mögkötni és ëgy évös nyírfahajtással jó le szokták verni. Oszt többet nem jön.”

ETHNOGRAPIA; Népélet XLIX. évfolyam, 1938. 1-2 szám