Lukáts János: Lovak Mohácsnál

Milliom napfény az erdő
a napsugár százezer szablya
bömbölve zúdul az ár
a tizenötezer magyar lovakra
 
Kerekre rémül a szemgolyó
habot hány s elpattan a zabla
nyílhegyfelhőből acéleső hull,
hány halál vár még a lovakra?
 
Hit és hűség rajtuk a páncél, -
janicsároknak célpontul adja
vétlen szügyét. Ki bánja már?
Lovak taposnak testvér lovakra!
 
Mert a lónak más sorsa nincsen,
életét urának adja...
Egy kopjafát faragj föléjük,
és mondj igét a holt lovakra!