Garay János: Az Árpádok-ból

     Vezérhang

Sötét enyészet néma éjjelében
     Temetve fekszik a hajdan kora;
A bajnok alszik a föld mély ölében,
     Ki tudja merre hamvad hűlt pora?
Sírjára, mert nem tudja senki hol van,
Nem hull a bánat könyje szent titokban.

Csak a süvöltő vésznek orgonája
     Zúg el fölöttük néha sírdalul;
Vagy a Regének tünde szép nymphája
     Szakaszt virágot sírjok hantirúl.
Melyből susogva csergedő pataknál
Füzért kötözget méla holdvilágnál. –

Megjártam a hont, ősim temetőjét,
     Andalogtam a hősök dicső porán;
Hallám a vésznek rejtélyes zenéjét,
     Melyet süvöltött gyászos éjszakán;
Hoztam virágokat, mik a Regények
Tündér kezétől sírjokon növének.

S mint áldozó pap bor s kenyér színében
     Buzgón magához vészi Istenét:
Lelkembe vettem hagyomány jelében
     E szent ereklyéknek mind kettejét.
S mentem, miként pap Isten trónulához,
Az ősz Történet gyémánt csarnokához.

Kapuja megnyílt zörgető hívének, –
     Egy ezredév nyitá meg kebelét,
S az ős vezérek mint napok kelének,
     Lerázva sírjok korhadt födelét;
Hosszú sorokban koronás királyok
Mint annyi üstökös szállván utánok.

Árpád apánktól Endréig fűződik
     Az ősi árnyak hosszú láncszeme;
Mindegyikének arcán tükröződik:
     Mi volt éltében sorsa, érdeme;
Ennek borostyán, annak pálmafája,
Másnak tövisből volt a koronája.

De mindegyiknek fény ragyog nevéről,
     S mindegyikének nyertem válaszát, –
S kinek tettéről nem, dallok híréről,
     Amint adák Történet s Monda át.
Múlt és jövő közt hídul áll az ének
Közötte a valónak és mesének. –

Az elnyugodt nap bíbor fellegében
     Elvész a fény vakító aranya,
A félhomály bájt hint el a vidéken,
     S szebben ragyog fel a táj alkonya:
Ekképp a múltnak tisztes fátyolában
Saját varázsban szebb, saját világ van!

A fény ragyog, de nem vakít tüzével,
     A seb bíborfolt, vére megszűnik;
Nagyság, erény, úgy a bűn és a tévely,
     Sallang és cifra nélkül feltűnik.
S a képre, mint szelíd hold éjszakára,
Leng kegyelt s emlékezet sugára.

Avagy ha már az ő nevök se gyullaszt
     A legdicsőbb múlt annyi szent neve?
Melyekkel és melyekben nemzetegység
     Volt nemzetnagyságunknak talpköve:
Mid van, mi még, hazám! mi lelkesíthet?
Mi e kuszált jelenben egyesíthet?

Csak törpe nép felejthet ős nagyságot,
     Csak elfajult kor hős elődöket;
A lelkes eljár ősei sírlakához,
     S gyújt régi fénynél új szövetneket.
S ha a jelennek halványul sugára:
A régi fény ragyogjon fel honára!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf