Jung Károly: Kései bűnbánat

plehkrisztusÉn elhagytalak téged, Uram,
S te ezért most büntetsz engem.
Én ma férfiakat láttam sírni,
Meglett férfiakat, köztük apámat,
Meg egy másikat is, aki sírva fakadt;
Aggparasztot ritkán láttam sírni,
Uram, számodra nem új a nyomor,
S a végtelen kiszolgáltatottság,
Mely ereje fogytán, agg férfira zuhan.
Próféták utóda mondta, a költő:
Ez az öregség ősi nyomora.
Bennem most akkora a csönd, Uram.
Ahogy szétnézek árva szülőföldemen,
Hogy minden élő és holt neszezése,
Élő szava, ősök, elődök kórusa,
Itt bent a szívemig ér. Lármás idegenek.
Kik nyugalmam zavarják újra,
Meg nem ingathatják ezt a csöndet.
       Még a szemhatáron innen áll
A mezőben a sáncpart emelkedője –
Valamely etnosz /micsoda terminológia!/
Hagyhatta ránk legalább ezer éve.
Hogy nem a rómaiak, hanem a barbárok,
Az nyilván a história szokott fintora.
Mintha már a tücsköket hallanám,
Alkonyodván, júniusi estefelé,
Vagy már ez is csak rémhallomás;
Európa felé vonulnak a teherkocsik.
A csönd után meg a történelmi zokogás:
Patroklosz fölött zokogott így a görög.
Uram, bizony méltó vagyok haragodra,
S rajtam kívül sokan mások is;
Önzőkké lettünk, becsvágyunk végtelen,
Elhagyván sokan honfitársainkat,
Szerteszóratunk mi is lassan,
Akár a próféta népe a világban.
Szerteszóratunk, ámde a szülőföldünkön.
Már nem leljük az utat, Uram,
Nem leljük külön, ki-ki maga sem,
Nem lelkük együtt, ahányan vagyunk.
Hová legyünk, Uram, nem tudom.
Már belénk költözött a félelem,
Fülelünk, lapulunk, ácsorgunk,
Ha látunk is síró férfiakat,
Lelkünket a könnyek alig hatják meg.
       Egy lépcsőn ülök, bezárt ajtó előtt.
Itt volt egykoron a váróterem.
Az állomás kijáratát fölverte a gyom;
Amerre ritkán járnak, ellepi a gaz.
Innen már alig utazik el valaki,
Akik elutaztak is egykoron.
Ide többé már vissza nem térnek.
Ha fúj a szél, a távírópóznákon
A világ üzen, a zúgásban morzejelek,
Egy más nyelven, amely nem érthető.
Uram, elhagytuk a múltunkat sokan,
Az acsarkodó jelen be nem fogadott.
Ez a jelen meg sem fogalmazható,
S a jövő, mely a miénk, az utódainké,
Immáron végleg megfogalmazhatatlan.
Szabadíts meg bennünket, Uram,
Nem a múlttól, melyhez ragaszkodunk,
Nem a jelentől – azt sem adnánk,
S a jövőtől sem, mely ismeretlen.
Szabadíts meg az ácsorgástól, várakozástól,
Adj szánkba szót: igét, érthetőt,
Ne hagyd fékezni lépteinket,
Mutasd meg számunkra az utat, a járhatót,
Uram, nézz végig rajtunk!

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf