Sinka István: Szelíd és egyszerű levél Fiala Ferenchez

    Kedves Fiala Ferenc!

    A „Magyarság Útja” legutolsó számában egy levelet tettél közzé, ami felerészben nekem szól. Jó, hogy megírtad ezt a levelet, legalább alkalmat adtál, hogy tisztázzunk egynéhány dolgot, olyat is, amit már régen tisztázni kellett volna. Halld tehát a tisztázandókat!

    Ti eltemettétek Sértő Kálmánt. Haza is hozattátok. Nagyon szép cselekedet volt, kedves Ferkó. Sértő Kálmán, mint egyike a legtehetségesebb magyar költőknek, megérdemelte. Nem is ebben van a hiba – a temetésben. Nem, mert hogy temetni tudtok, azt megmutattátok. Jó. Aláírom ezt is. Sőt a javatokra írom. Hisz utóvégre lenni kell olyan embereknek is hazánkban, akik majd egymásután szépen eltemetnek bennünket. Az a hiba, Fiala Ferkó, az a mohóság, ahogy rávetettétek magatokat ennek a boldogtalan költőnek a földi maradványaira. Ki sajátítottátok párt célokra a megszenvedett testet. Politikai alapon temettetek! Annyira őszinte és bátor embernek ismerlek téged, Fiala Ferkó, hogy ezt magadban, legtitkosabb óráidban Te is beismered. De van még egy másik kis baj. Az, hogy Ti nem is tudtátok, hogy kit temettek. És ez a nagyobb baj. Nincs irodalmi mértéketek. Ezt azzal bizonyítom be Neked, hogy Sértő Kálmánt, a költőt számtalanszor, – amikor csak alkalom volt költőkről beszélni és írni – lerángattátok huszadrangú dilettánsaitok közé. (Mindig a mi frakkunkba is kapaszkodva.) És ezt Te is cselekedted, Ferkó. Tehát Ti nem tudtatok arról, s nem tudtok ma sem, hogy kit temettetek el. Ezt, megbocsáss, az imént említett dolog miatt én feltételezem. Ti eltemettetek egy embert, akinek nagy híre kerekedett, tehát pártcélokra jó volt.

    -„Hiába voltak sokezren / könnycsepp nem pergett le egy sem. / Azok lengették a kendőt / akik néha néhány pengőt / dobtak neki…”

    Hát igen, Fiala Ferkó! beszéljünk erről is, erről a „néhány pengőről”. Én, tudod, bátran beszélhetek róla, mert nekem is volt szerencsém lapjaitoknál a „néhány pengőhöz”. És ezt Te is épp úgy tudod, mint én. Nagyon jól emlékezhetsz rá, hogy a „Magyarságnál” három pengős honoráriumokat „dobtak” Hubay úr idejében egy verskéziratért. Épp Te voltál az, akinek felháborodva panaszkodtam emiatt. A többi lapotoknál is legfeljebb duplája volt a háromnak. Vagy hogy igazságtalan ne legyek, ünnepi honoráriumnak adtak kilencet, mondjuk tízet. Ez nem felhánytorgatás részemről, csak igazolnom kell előttetek verssorom helytállósát. Természetes, hogy Sértő Kálmánnak is így és ennyi járt. Azt hiszed, nem tudta, mi járt volna neki? Bizony, Ferkó, megvallom Neked, tavaly keserűségében a nyilaskeresztes gyűrűjét a Dunába akarta hajítani a „néhány pengők” miatt. Látod, ha úgy gondolkoztatok volna régen, mint ahogy most temettetek, akkor – ha nem is állítjátok meg a Kálmán felé lépkedő halált, de legalább egy-egy nyugalmasabb utolsó pár évet biztosítottatok volna ennek a tragikus költőnek. Mondd, nem tudtátok volna megtenni, hogy lapjaitoknál havonta legalább annyit adtok neki, mint egy újságírónak ma jár? Hiszen százszor leszögeztétek, hogy Kálmán maradéktalanul, szívvel-lélekkel a Tietek. Miért engedtétek hányódni, ha tudtátok, hogy kicsoda? Az eleven költő kellett volna az élet felé menteni és megtartani. Ha tudtatok pár ezer pengőt összehozni a temetésére, akkor miért nem tudtatok összehozni kétszer annyit az élete folytatására? Ha tietek volt Kálmán, akkor miért nem tudtátok úgy szeretni, ahogy szeretni kellett volna? Látom, vannak köztetek szép számmal, akik magukat ugyancsak szeretik. A Berzenczey-utcában, az én szűk kis konyhámban néhányszor lehajtotta a fejét Kálmán. Mondta szegény, hogy úgy szeretne egy rendes szobát, jó szót, kevés kis melegséget. Miért nem adtátok meg neki? Hol maradtak a Párt Lottái? Egy kicsit gondoskodhattak volna róla, egy kicsit dédelgethették volna, mert Kálmán ezt megérdemelte. Sajnos és szomorú, hogy csak koszorúkat tudnak fonni a Ti Lottáitok, és virággal a kezükben sorfalat állni a sír körül. A sokezer ember nem vádolhat engem, Fiala Ferkó. Én ott voltam a temetésen, a sorfalon kívül, egy fa alatt. A sokezer ember nem tudhatja azt, amit én tudok. A sokezer ember azért temetett, mert Ti temettetek. Én ott lettem volna akkor is, Fiala Ferkó, ha csak magam állok a sír mellett. Végezetül még csak annyit, Ferkó, Ti eltemettétek Sértő Kálmánt, mi meg, akik közé tartozott, s akik között otthon érezte magát, nem hagyjuk, hogy egy Párt koszorúi agyonnyomják a kölőt.

Magyar Élet, 1941. augusztus

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf