Schöpflin Aladár: Kaffka Margitról

kaffka margitCsaknem egyidejűleg két kis könyv jelent meg Kaffka Margitról. Mind a kettő fiatal, a huszadik éven nemrég átlépett ember munkája, doktori disszertáció. Az egyiket Radnóti Miklós írta, aki mint lírikus már bizonyos figyelemben részesült, a másiknak szerzője, Ágoston Julián ezzel az írásával lép először a nyilvánosság elé. Egyetemeink a háborút közvetlenül megelőző másfél évtized irodalmát úgylátszik már irodalomtörténeti tárgyalásra alkalmas anyagnak tekintik; ismételten akad a kezünkbe egy-egy részletét tárgyaló doktori értekezés.

    A kettő közül Radnóti fölényesebben, hűvösebben nyúl Kaffka Margit élete munkájához és tárgyilagosabban, nyilvánvalóbb tudományos módszerrel bírálja, míg Ágoston nem titkolja, hogy szeretet és elragadtatás vezette a témához, fiatalosabban és melegebben tárgyalja, kis naivságaiban is kedvesen áradó svádával. Érdekes, hogy aki mint költő is bevált már, szárazabban szól. A Kaffkáról szóló elég sovány irodalmat mind feldolgozza bőséges idézeteiben, úgy hogy szövegének jó harmadrésze idézet. Ágoston is bizonyára ismeri ezt az irodalmat, de nem idézget; a saját ötleteit mondja, tekintet nélkül arra, hogy neki jutottak-e először eszébe. Tárgyalása részletezőbb, nem csak elemzi Kaffka Margit művészetét, hanem ismerteti is, szempontjait a művekből veszi, nem mint Radnóti, egy adott esztétikai álláspontból; monografiát akar adni, nem kritikai essayt. A két könyv két különböző módszert jelent - a maga nemében mind a kettő érdemes kis munka, biztató kezdése fiatal embereknek.

    Radnótival egy ponton vitatkoznom kell. Könyve utolsó részében azt igyekszik megállapítani, hogy Kaffka Margitot ma már nem olvassák. mert nem időszerű. A tétel első fele hamis: ha Kaffka Margitot nem olvassák, azért nem olvassák, mert könyvei már nem kaphatók, legfeljebb antikváriusoknál, új kiadásaik irodalmunk siralmas állapota miatt nem jelennek meg, de hogy akik hozzá tudnak jutni, azok olvassák, arra nekem legalább közvetlen tapasztalataim vannak. A mi közönségünk rettenetes hamar felejt, az elhalt író tökéletesebben hal meg, mint bárhol másutt, de Kaffka Margitnak még mindig vannak olvasói, ha kevesen, válogatottak is, ezt abból kell következtetnem, hogy minduntalan fordulnak hozzám ismerősök és ismeretlenek, akik szeretnék műveit olvasni s kérdik, hogy szerezhetnék meg. Ilyen általánosan kimondott megállapításokban óvatosabbnak kellene lenni.

    Az időszerűség, vagy jobban mondva korszerűség kérdésében Radnóti első sorban arra hivatkozik, hogy Kaffka Margit állásfoglalása a nő-kérdésben ma már meghaladott álláspont, az azóta megváltozott helyzetű nőknek már nem mond semmit, legfeljebb dokumentum számba megy. Ebben van bizonyos igazság. Bizonyos idő elmúltával a társadalmi atmoszféra változásával veszít korszerűségéből minden olyan írásmű, amely közelebbről vagy távolabbról társadalmi kérdéseket érint - ez magától értetődik. De ha Kaffka Margit művei kifejeznek is bizonyos társadalmi állásfoglalást, mégsem kimondottan irány-művek a nőkérdésről, az irányzatosság csak másodlagos vagy harmadlagos bennük, lényegük a dolog művészi részében van, ez pedig független a kortól, nem korszerű és nem korszerűtlen. De az sem egészen helytálló, hogy a Kaffka-regények alakjai teljesen a múltba tartoznának. Az élet sokkal rétegezettebb, élethelyzetek, melyek az egyik rétegben már idejüket múlták, másokban még aktuálisak. Pórtelky Magdák és Rosztoky Évák vannak ma is, nők, akik passzív szenvedéssel, fegyvertelenül küzdenek az élettel, vagy akiket magával ragad és eltéveszt a modern élet sodra, de a lényük veleszületett nemessége végül kiverekszi számukra a tiszta napfényt. Nem lehet egy-két típusba egyszerűsíteni az élet változatosságát. Másrészt nem szabad mindenben csak a típust látni. A Mária éveihősnője már a regény írásakor nem volt típus, ma még kevésbé az. Már akkor is kivételes jelenség volt, nem az élet egy általánosítható és általánosított formája, hanem egy néha mégis csak előforduló lehetőség. Mária tragédiája nem az önállóságra kényszerült s önállóságra képtelen nő tipikus tragédiája, hanem egy általában, minden élethelyzetben életképtelen nőé. Lélektani megalapozásából bizonyosra vehetjük, hogy bármi helyzetben is tragikus sorsra jutott volna. Rosztoky Éva nem típus, az ő esete egyetlen nő esete, egyéni eset. Tudjuk, magának Kaffka Margitnak az esete.

    S ha már itt tartunk, meg akarom jegyezni, hogy az Állomások nem a legkitünőbb műve ugyan Kaffka Margitnak, sok megragadóan szép részlete s koncepciójának emelkedettsége mellett kompozicióban elnagyolt, környezetrajzában indulattól színezett. De emberi és művészi lényének megfejtéséhez ez a regény adja a legtöbb kulcsot. Belső életének egy állomásától való elszakadást és egy másik állomásra való indulást jelent. Ez az új állomás ellentmondásokban sodródó lényének egységesülése felé vezetett volna. Emberi mivoltában és alkotásában egyaránt két egymással ki nem egyenlíthető ellentét surlódott: az, amit vérében, származásában, nevelésében magával hozott s ami alaptermészete volt s az, amit útközben magára vett, leginkább a korabeli pesti irodalmi környezetből, abból a levegőből, amelyben élt és amelyben sohasem tudott tökéletesen tájékozódni. Az utóbbit soha nem tudta teljesen magába olvasztani, igazi lénye idegen maradt tőle, de valahogy, az akkor divatos szellemi sznobság igézete alatt, sokáig nem tudta magát függetleníteni. Egy kicsit mindig vidékinek érezte magát környezetével szemben, tűrte, hogy az imponáljon neki biztonságával és tájékozottságával, intellektuális jorgonjával és fitogtatott műveltségével. Amint azonban pályája haladtával ráeszmélt a saját szellemi és erkölcsi fölényére, egyúttal ráeszmélt a környezete gyökértelenségére és felületességére is. Egy ingerült, erőteljes gesztussal leseperte magáról ezt a környezetet, kiszabadult hatása alól és megtalálta lényének eredendő belső erőit. Ez feltétlenül alkotásának végső kitisztulására vezetett volna, ha a korai halál nem akasztotta volna meg örökre a fejlődését. Rosztoky Éva a pesti környezet kétes tisztaságú vizein úgy úszik át, mint a mocsáron a hattyú, amelynek tollán nem marad mocsok. Ez Kaffka Margit utolsó állomásának szimbóluma. Ami alkotásában zavar és bizonytalanság volt, az részint a környezetének szuggesztiójából ragadt rá, részint a környezetében való biztonság-érzet hiányából eredt. Ha ideje lett volna teljesen és most már végérvényesen visszatérni igazi valójához, művészetének egész más képe tárulna elénk s ebből visszatekintve lényegesen módosult fogalmunk lehetne megelőző állomásainak eredményeiről is.

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo