Léka Géza: Hajlékony est
A Fekete Bojtár emlékére
Ültünk a konyhában ketten
Öregmama, meg én.
Ki hat évemmel már pereltem
A bűnnel az Olajfák Hegyén;
Halk életének hullámait néztem
hetedik bőrét koptató kezén.
Fájdalmas gyöngyeiből olvasott,
Míg bírtam a friss tejet
Mi nagyanyám parányi gondja volt –,
Ám mire hajlékony este lett;
Hét imától gazdagultan
Kereste nyomban a kedvemet.
Hangjában mély, fáradt húr lakott,
De énekelt nekem.
Szemében a sors balldát bújtatott,
Mi, ha párnámig jött velem;
Pillám közé álom szorult,
S hiába küszködte két kezem.
Ujjai közt rossz vaskó cirregett,
Nyelve táncolt az asztalon,
S már láttam, amint a rét felett
Fény botlik át a harmaton;
S közénk nőve, kék nyalábon,
Tűz virágzott a dallamon.
A láng körül betyárok suhogtak,
Küzdött velük a Hold-karéj.
S mire mindent elsajogtak,
Elpihent bennem a szenvedély;
S egy árván hagyott bot tövére
Cirokból font erdőt az éj.