Takáts Sándor: Csáky szalmája

csaky laszloCsáky Lászlóról tudjuk, hogy a szentgotthárdi, véglesi, lévai, tatai és a pápai főkapitányságot viselte. Komárom és Zólyom megyéknek főispánja is volt. Egyik fiának III. Ferdinánd király volt a keresztapja. Mivel bátyjával, Istvánnal együtt Erdélyből szakadt hozzánk, a király mindétig azon volt, hogy jóindulattal és bőkezűséggel lekösse őt. Csáky Lászlónak tehát nem volt nehéz dolog uradalmakat szereznie. S szerzett is annyit, hogy sok földjét még vetésre sem szántathatta; temérdek szalmáját föl sem használhatta. Sok elegybelegy ember tehát az ős szalmáját hordta. S Csáky uramnak eszébe sem jutott üldözőbe venni azokat, akik az ő szalmája mellé ereszkedtek.

    Nem ritka jelenség a rég elmúlt időben, hogy valakinek egy-egy jó mondása szállóigévé lévén, a nevét is jó emlékezetben tartotta. Csáky Lászlónak is voltak efféle tőrőlmetszett magyar mondásai. Sőt róla is támadtak ilyenek. Melyik magyar nem ismeri például ezt a mondást: Nem Csáky szalmája ez. Mily különös dolog, hogy Csáky vitézi dolgairól semmit sem tudunk; nagy méltóságait, politikai szereplését régen elfeledtük, de a szalmája századokon át nem ment feledésbe. Igen, a szalmájának köszönheti, hogy a magyar nép ma is széltében emlegeti a nevét!

    Nem lesz érdektelen dolog erről a szép és hatalmas Csákyról egyet-mást elmondanunk. Csak olyan dolgait tárjuk föl, amik a levéltárak rejtekeiben kopnak.

    Csáky László Magyarországba költözvén, a Dunántúlon volta meg magát. Batthyány Ferencnek művelt és derék leányát, Magdolnát vevén nőül, nagy vagyonra tett szert. Szerző ember lévén s udvari befolyását is felhasználván, egyik uradalmat a másik után szerzi. Volt tehát mit aprítania a tejbe. Isten a házasságát derék gyermekekkel is megáldotta. Ezeket nagy gonddal nevelte s amint felcseperedtek, akadémiás városokba küldötte. Mivel a deáknépséget igen kedvelte, a fiai mellett szegény nemes deákokat is tartott és taníttatott.

    Csáky László tanult és olvasott ember volt. Emellett jeles tréfájú, játszi vitéz ember hírében állott. Gyönyörű, kaligrafikus írása volt s a pennáját úgy forgatta, hogy a stílusa kortársainak bármelyikével vetekedik. Bizonyos dolog, hogy ha véletlenül az irodalmi pályára adja magát, jeles magyar íróvált volna belőle. Sajnos, csak leveleket írogatott. De e levelek nem mindennapiak. S ha egykoron napvilágot látnak, becsületet szereznek az írójuknak. Úgy látszik, hogy Csáky László a tollforgatást és a tiszta magyar stílust édesanyjától, Vesselényi Annától tanulta. A XVIII. századnak egyik legkiválóbb magyar asszonya volt ez a Vesselényi Anna, akinek pompás leveleiben különösen megkapnak bennünket a szellemes és tőrőlmetszett magyar mondások, melyek közül nem egy legszebb közmondásaink közé tartozhatnék. Csáky László szakasztottan úgy írogatott, mint az édesanyja. Azaz hogy ő is szenvedélyes levélíró volt; ő is kereste a szellemes mondásokat és a találó kifejezéseket. Édesanyjától csak annyiban üt el, hogy őkigyelme a vidám hangot, a játszi tréfát, a jóízű humort is örömest alkalmazza leveleiben. Írni is jobbára csak akkor írt, ha kedve s kedélye vidámságra hajlott. Ilyenkor szokta mondani: „Jó pennám jó tintám lévén, írnom kell.” s írta is egyik levelet a másik után /Kiadatlan levelei a Batthyány herceg körmendi levéltárában és az Országos Levéltárban vannak/.

    A vidám hang Csáky leveleiben azért meglepő, mert őkigyelme majdnem állandóan betegeskedett s nagy kínokat szenvedett. Betegségének természetes következménye lett volna az elkedvetlenedés és az elsavanyodás. De Csákynak lelki ereje, szellemi frissessége nagyobb volt, hogysem a nyavalyák erőt vehettek volna rajta. Tréfálkozik, humorizál s pajkoskodik akkor is, mikor „Isten fogságában lévén”, az ágyat kellett nyomnia. S ha lábadozófélben volt, bizony hamar feledett betegséget, orvosságot, s félretévén az óvatosságot, a víganlakáshoz látott. Mód nélkül szerette a vidám cimborákat s a mulatságot. Ritkán hiányzott olyan helyről, ahol dáridót vagy mulatságot tudott. „Az vígan lakástól – írja ő maga Batthyánynak – nem vagyok idegen, az mint kegyelmed is tudja!”

    Ha valami akadék miatt egyik-másik traktán nem jelenhetett meg, bizony búsulásnak adta a fejét. Ilyenkor aztán legalább tudni akarta, mint s hogy folyt a mulatság. Az 1644. év őszén például nem mehetett el Batthyány lakomájára. Szeptember 19-én tehát a többi között imigyen írt vala néki: „Páter Paczóth beiktatá magát véletlenül hozzánk az kegyelmed levele mellett. Megszolgálom kegyelmednek, hogy örvendezett s áldást adott szaporodásunkra. Azon jókat adja Isten kegyelmednek is. Ágon ülve vártam, hogy valamit hallhassak az szombati traktáról.”

    Más alkalommal Szily uram hibájából elkésve kapván meg Batthyány meghívását, tréfásan írta: „Én váltig verekedném az rossz úttal jönni az Szent András poharára, de mit tehetek róla, ha Szily uram is bolond volt s ő sem kolompozott. Az kegyelmed várának oly természeti vagyon, hogy mikor kapuját beteszik, szárnyas állatoknál egyebet magában nem bocsát, kitől oltalmazzon Isten minden férfit s kegyelmednek adjon boldog éjszakát.”

    Az 1636. évben fia születvén, otthon tartózkodott. Ekkor írta Batthyánynak: „Hírrel hallom az kegyelmetek vígan való lakását s nem löttem volna oly udvariatlan, hogy kegyelmedet meg nem látogattam volna eddig, de nagyobb habot hajt az itt való szerelmem.

    Ehhez még hozzáteszi, hogy az ő neveletlen kis legénykéje még most is kereszteletlen.

    Sokat járt Csáky az anyósához, akit igen szeretett. Az 1637. ében azonban valami rövidke lehidegülés támadt köztük. Nem volt ez Csáky uram ínyére s ápril 9-én Pápáról imígyen kérleli anyósát: „Emlékszem azokról az esztendőkről, melyekben énnálam nélkül ízetlen volt nagyságodnak az húsvéti bárány! De megfordulna az nagyságod szájának ízi s így énnekem eszemben az falatok is kedvetlenek jelenlétemben. Ez az én szerencsétlenségem és az időknek fogása… Mikor nagyságod báránykái szózatát hallja, újítsa meg hozzánk megvadult szívét, kik immár régi magjai vagyunk nagyságodnak.”

    Anyósról aligha írtak valaha oly szépen, mint Csáky László az övéről: Batthyányné Poppel Éváról. Egyik hozzá intézett levelében írja például: „Azt hisszük, egy pohár víznek italja az Krisztus érdemeihez tévén, mennyországot érdemel. Egynéhány matring selyem is az nagyságod anyai szeretetivel sok mázsát nyom.” Más alkalommal meg így ír anyósának: „Nagyságodat kérem, írjon meg két dolgot nekünk; egyikét: egészségét, hadd örvendjünk rajta. Másikat: hová tevé az én régi szerelmes anyámat Poppel Évát? És ha ugyancsak kicsiny korunkban kellettünk s tetszettünk neki, mikor tér viszont meg az mi anyánknak szíve az mostohaságtól?”

    Mikor Poppel Éva súlyos betegségbe esett, Csáky Aggódva írta neki: „Jó az Istenben bízni s az természetben is, de az okos ember a szükségben az orvosságot meg nem veti. Magyar példabeszéd: Isten is a magasegítőt segéli. Kérem asszonyom nagyságodat, ne gyűlölje magát; se fölebb életének szája ízit ne eressze. Egy kis orvosságnak keserűségétől úgy ne irtózzék, hogy magának is, nekünk is annál sokkal nagyobb keserűséget ne szerezzen… Nem vagyunk félelem nélkül.” (1640. dec. 23.)

    De Csáky nemcsak az anyósával szemben volt mindég ragaszkodással és szeretettel. Többi rokonai is mindég készen találták őt szolgálattételre. Nem kis dolog volt ez! Batthyány Ádám ugyanis nem a legkellemesebb sógor volt, de Csákyt még ő sem tudta haragra indítani. Megesett például, hogy Batthyány Ádám erővel elvette Csáky feleségének egyik szőlőjét. És Csáky ezért nem szállt pörbe, nem is korholta Batthyány Ádámot, hanem mindössze csak ezt írta volt néki: „Az atyafiságbontó, idegenségszerző világi életben semmit szebbet nem tartok az atyafiságos szeretetnél s correspondentiánál. A szeretetnek szánkban marad az ízi mind ezen, mind egy más világon! Nem tudom, kik lehetnek árvábbak az kegyelmed húgainál?”

    Az e rővel elvett szőlőre pedig ezzel a tréfás megjegyzéssel felelt: „Adja Isten, sokat teremjen és sok esztendeig bírhassa kegyelmed. Fogadást teszek, valamikor kegyelmedhez megyek, mindenkor csak annak a szőlőnek a borából iszom! A saskeselyű kis madarakon nem kapdos! A nagy emberek is kicsiny kárban vagy haszonban nem szokták magukat megjegyeztetni.” /Pápa, 1632. április 9/

    Amíg Batthyány még azt is elvette Csákytól, amihez joga nem volt: addig Csáky még ajándékokkal is igyekezett néki kedveskedni. Egy alkalommal például kedves agarát küldötte néki, írván: „Egy kis kölyök-agarat küldöttem kegyelmednek. Bizony énnekem kedves marhám volt; de az kegyelmed kívánságát magam kedvénél feljebb becsülöm. Jó leszen sátorőrzeni, ha nem egyébnek. Az pápai kuvaszok nem bánják elmentét innet.” /1630. október 29/

    Amint valamennyi leveleiből kiolvashatjuk, Csáky lelke mélyéből gyűlölte a viszálykodást. A szeretet vezetvén őt minden dolgába, még ha kárra járt is, könnyen megbocsátott s így hamar megvidult.

    Csáky igen kedvelte másik sógorát: Erdődy György grófot, Batthyány Erzsébet (Betuska) férjét. Sokszor felkereste a házaspárt nyájas és vidám leveleivel s ha másokhoz írt volt is, akkor is mindég szeretettel szólott róluk. Mikor az ifjú házaspár első gyermekének születését várták, Csáky jó kedvvel írta meg anyósának az örvendetes hírt. „Boldog ország az, – írja – hol ily hamar érik a szilva. Minálunk csak nem is virágzik!”

    Csáky Lászlónak sok hivatala lévén, gyakran kellett utazgatnia. Bécsbe is föl-föl kellett néznie. De már itt nem jól érezte magát s alig várta, hogy a bécsi levegőtől megszabaduljon. Nem jó szelek fúnak ott, – szokta volt írni – s még magyar mentében is didereg az ember! Bécsből írt leveleiben hiába keressük a megszokott vidám hangot. Ehelyett a hazafiúi aggodalom és a bánat szólal hozzánk. Nem is csoda, hisz szemmel látta, füllel hallotta, minő kevés becsülete van ott a magyarnak! Igyekezett is tőle telhetőleg, hogy minél előbb az övéi közt lehessen.

    Ismeretes dolog, hogy a portára küldött török követeknek, ha németek voltak is, magyar ruhában kellett Konstantinápolyba indulniok. Azt is tudjuk, hogy a XVI. században jobbára magyarokra bízták az efféle követséget. Csáky korában a török követségek dolgában teljesen mellőzték a mieinket. Az 1649. évben a Konstantinápolyba induló követség tiszteletére nagy ebédet adtak Bécsben. Csáky uram is fent volt akkor, de őt sem hívták meg. December 22-én aztán imígyen írt Batthyánynak: „Az én kötelességem adván okot az írásra, tudom kegyelmed is nem nehezteli olvasását, kiváltképpen, ha valami jó hírekkel trágyázhatnám szegény veszni induló hazánk jobbulásáról.”

    Sajnos, – úgymond – jó hírekkel nem szolgálhat. A nádorispán Késmárk és Kassa felé indult. „Tartok tőle, hogy az secretumok is kikelettel az földi veteményekkel és fákkal ki ne bimbózzanak. De csak hozzanak jó gyümölcsöt azután, nem ártalmast. Jó félelem az is, azki nem confundálja, hanem jövendő veszedelem ellen készíti az embert! De ha csak az vad fát másik vad fába oltjuk, annak bizony édes gyümölcs soha sem leszen. Nehézdolog az ellenség kölcsön pénzével s tanácsával gazdagodni, vagy nagy veszedelemnek ellenállni! Kicsiny kompánia is erős, ha egyes! Bizony csak csötlünk-botlunk szegény magyarok, míg az veremben nem esünk. Soha az felföldi segítséggel Magyarország meg nem tartatott: annyival inkább Erdélyvel. Nem tudom, mint fordula így el rólunk az pokróc és creditum magunk honyjában… Tegnap igen nagy pankettjok volt (tudniillik a török követségnek), sok herceggel és udvari grófokkal. Magyar ott több nem volt Schmidt (konstantinápolyi követ) uram magyar köntösénél! Itt hagyatta az török szabókat fő követségre való köntösöket csináltatni, noha még nem közönséges – hiszem – az útja. Akkor szolgált inkább nekünk az ilyen követség, mikor német szabók szabták még vont aranyból az magyar köntösöket az követeknek, ha az földön vonszolódott is az ujja! Együgyűbbek és sincerusabbak voltak az emberek; de jó legény az kovács is, lám jó patkókat csinál, s úgy hiszem, most is jól reá fejezi, az mi ő rajta áll. Volenti non fit injuria!”

    Ezután leírja, mint csinálják Bécsben a békességet s tréfásan jegyzi meg: „Csak Krisztus születésekor volt az egész világon olyan békességes csöndesség, azminemű most leszen! Ezennel arany időket élünk. Azonban én is itt hagyom az ó esztendőt Bécsben s ha privilegiális levéllel vagy regalissal nem hivattatunk is, nálunk lévén az atyafiúi szolgálatnak tartozása, minden utunkat s dolgainkat úgy rendeljük, hogy ad 6. februarii egy zöld pácával szolgálunk Rohonczon kegyelmednek.” /A zöld pálcára való hivatkozás menyegzőt jelent. A násznagyok hordták a zöld pálcát./

    Ha Csáky uram hivatalos ügyekben forgolódott, magyar gondolkozását és érzését sohasem tagadta meg. Egy ízben (1647-ben) az ausztriai komisszáriusokkal tanácskozván, minden kérdést jól megfontova tárgyaltatott. „Ne mondják azt is, – írja – hogy hirtelenséggel vétünk az őfelsége tekinteti ellen. Noha oly tiszamelléki magyarokra is találhattak volna, kiket az ilyen tekintetek kevésbé viselnek. Nem szeretem az temporizálást! Nékünk semmi közünk az ausztriaiak neheztelésével.” (Kismarton, 1647. szept. 23.)

    Néminemű nem magyar vonást is találunk Csáky László uramban. A közterhek ellen nem zúgolódott, sőt igazságosaknak találta azokat. Egy alkalommal Bécsből Írja Batthyány Ádám generálisnak: „Becsületes emberek ítéletit is szem előtt kell tartani; mert ha jó az közjó, jónak kell az köztehernek is lenni! Jobb egyszer eligazodni, hogysem kétszer veszekedni.” (1641. március 4.)

    Megesett, hogy néha igen kellemetlen megbizatást kellett teljesítenie. Bár nehezen, de azért mégis csak reá adta fejét. Batthyánynak például 1640-ben megírta, hogy parancsolatát teljesíti, „noha – írja – igazán mondom, addig nem örömest megyek immár ki, míg fekete legény nem leszek. Ha az tarkóm úgy maradna, azt nem bánnám, de az meghaladja akaratomat s köpönyegeskedik.”

    Az 1641. évben keresztelőre menvén, Batthyánynak megírja, hogy a szombathelyi prépostot magával viszi. „Ha valahogy – írja – sem a koma, sem a képe nem érkeznék, mind pap s mind koma lehetnék.”

    A bajon és a kellemetlenségen hamar túltette magát s hamar vidult. Mint bölcs ember ilyenkor ezt a régi magyar mondást használgatja: „Az meglött esőnek nem kell köpönyeg.” Ha imitt-amott a kiadások nagyon meglaposították az erszényét, azzal vigasztalta magát, hogy „pénzzel jár a búcsú”.

    Gyakran írogat a diákjairól, kiket igen kedvelt. „Ím – írja az 1647. év őszén – az én győri deákim itt lepének. Nem tudom, mint indulhatunk innét. Ők ám ballagjanak, mivel most szabad legények.” Az 1654. év augusztus havában írja: „Az deákokat pedig vakációikban itt Szentgotthárdon akarom jó rendben hagynom, hogy néha az szomszédságban szolgáljanak gróf uramnak és mulassanak. Ez okáért én is odatekintek.”

    Említők már, hogy Csáky László majd minden évben betegeskedett. Savanyúvizet használt, fürdőkbe járt s levegőt változtatott. Az édesanyja s főleg az anyósa gyakran siettek betegágyához s kínálgatták őt mindenféle orvossággal. De Csáky a savanyúvízen kívül nem akart másorvossággal élni. Az 1662. évben az erdélyi gyűlésre kellett volna mennie, de betegsége miatt nem indulhatott. Anyósa (Batthyány Ferencné) mentette őt ki a fejedelem előtt. Rákóczi György fejedelem udvariasan felelé Batthyánynénak: „Az kegyelmed tekintetiért minden időbeli kegyelmességünket és jóakaratunkat hozzája mutatni akarjuk.”

    Maga Csáky sok levelében megemlékezik betegségéről és szenvedéséről. „Tágulván valamennyire tegnap szünetlen fájdalmim, – írja 1640-ben – feljövék ide Dobrára, hogy valami áert változtassunk.” „Énnekem – írja más alkalommal – mostan az felföldön kellett volna lennem az savanyú vízért. Két hete hogy kezdettem italját s mind fürödését s most volnék az súlyán.”

    Az 1650. év tavaszán Pozsonyban lévén az oktavális széken, onnét írta: „Zenebona octava! régi beszéd, hogy sokszor többet használ az írott törvényél is az kegyes és favorabilis bírónak hajlandósága.”

    Úgy látszik, hogy egészség dolgában ekkor is rosszul állott; mert sóhajtva írja: „Csak az én megbontott kerekeimet pántozhatnám csöndesen ezzel a jó majális üdővel s szokott fürödőmmel és az savanyú vízzel élhetnék.”

    Bizony a fürdő sem állította talpra. Mindig ritkábban és ritkábban volt fentballagó egészsége. Majd az ágynak esett s többé nem is kelt fel. Élte derekán, legszebb korában halt meg. Bőven megsiratva temették el; mert jó ember, vidám cimbora s szerető családapavolt. Olyan emberek tartották őt jó barátjuknak, mint Eszterházy Miklós nádor, Zrínyi Miklós, Batthyány Ádám stb. S ha ilyen emberek jót mondottak róla, akkor csakugyan megérdemli, hogy neve jó emlékezetben maradjon.      

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf