Garay János: Bánk-bán

bankban«Fel, nemes bán, hősök sarjadéka!
Mikre vársz még, mik történjenek?
Lecsapott már, gyújtott is a villám,
Károdat nincs, aki mérje meg.
Fel, nemes bán, véres nagy munkára,
Csordultig telt a bűn pohára!

Megfogadtad a király parancsát,
El- s bejártad a bomló hazát;
Csillapítál nemesek haragján,
Megkönnyítéd a paraszt baját:
Szép hazádhoz gondjaid ragadnak…
Csak magadra gondja nincs magadnak!

Ifjú nődet kedves gyermekével
Kire hagytad, elfeledted-e?
A királyné, Gertrúd udvarában…
Vajh, ne hoztad soha őt ide!
Menj, s ha nődet halva nem találod,
Vajha úgy leld, hogy ne kérd halálod!»

Ily szavakkal rázza fel nyugából
A sötét hír Bánk bán éjjelét,
S mint a tengert szélvész ordítása,
Fölhasítja a bán kebelét.
S kél a bajnok… lelke háborában
Tengerénél rémesb áradás van!

S megy rohanva, megy magas haraggal,
Éjjel, nappal fáradatlanul;
Gyors lováról, mely miként vihar száll,
A fehér tajték rongyolva hull,
Mint vitorla, messze leng serénye;
Nő, fogy a hős áltató reménye.

És, amint megy, és amint közelget,
Érve, hagyva várost és falut,
Minden nyommal rémesebb, valóbb lesz
A sötét hír, mely fülébe jut:
A csel és bűn háza tűzhelyének
Legrejtettebb szentélyéig érnek.

A királyné tobzó udvarába
Feslett öccse, Eckbert, költözött;
A lovaggal a rény csarnokában
A hivalgás bűntábort ütött.
S a királyné helybehagyva nézi,
Bűnre bűnét öccse mint tetézi.

Sőt a trónnak tág redőzetében
Mint ügyes pók megvonván magát,
Ön kezével oldja és csomózza
A cselnek ármányfonalát,
S míg a bánné a szövőt csodálja:
Már nyakára gomolyúl fonála!…

Mint virágszál, mely száron törött meg,
Bánk előtt bús hölgye elborul;
Gyászalakján bűnös ártatlanság,
Szép szeméből sűrű könnye hull.
Vád és mentség ajka vallomása,
De szavát elfojtja zokogása.

S a kevés szó többet mond a férjnek
Mint ezer nyelv vádja dörgene!
E tekintet, melyben lángírással
Van felírva vesztett édene,
Lelke lelkét járja át a bánnak –
Nincs határa már idulatának!

Megy, miként megy nőfosztott oroszlán,
Melynek ártó dühét fölverék;
Kebelében elrablott szerelme
S meggyalázott férfisága ég!
De előbb, mint fogna végmeréshez,
Még betér az ország érsekéhez.

«Adj tanácsot lelkeknek bírája!
Mondj igazt bűn s büntetés felett.»
S elsorolja, mikkel a királyné
Nemzet és hon ellen vétkezett;
Hozzá adja hölgye eseményét, –
És az érsek adja véleményét:

«A királynét meggyilkolni nem kell,
– Mond a főpap – tartózkodni jó,
Ha egyez mind, én nem mondok ellen»
Mondja, s ajkin kétes volt a szó.
De olaj az a bánnak tüzére, –
Karja szörnyet csattan fegyverére.

S már Fejérvárott, Gertrúd udvarában,
A királyné termiben vagyon;
A királyné két kicsin fiával
Játszadozva ül a trónuson.
Mint az angyalt végítélet napján,
Áll előtte s vádját dörgi Bánk bán.

«Drága kincs volt bízva mindkettőnkre;
A király országát bízta rám:
Én kezedre, Gertrúd! éltem üdvét,
Mindenem, mi volt, nőmet bízám;
Én beváltám, mit reám bízának,
Véde voltam trónnak és hazának,

De te hitlen megcsalád  a bízót!
– Mond a bán s rettentő lesz szava –
Ön magad lől (kincsemnek lakatja)
a megőrzendő kincs tolvaja.
Vedd el a díjt!» Gertrúd összerémül…
Künn van a kard a bán hüvelyébül!

«Pártütő! sikolt Gertrúd – királyod,
És urad vérére fensz kezet?»
És elébe tartja két kezével
Mentő pajzsul a két gyermeket.
«Istenemre! – mond a bán kevélyen –
Bántódása egyiknek se lészen!

A király, és vére szent előttem,
Érte élek, érte meghalok;
De ki vérem- és nevembe gázol,
Annak vérrel s karddal számolok!»
A királyné szívben sújtolá őt:
Ő szívén találta a királynőt!

szozattv


szozat a tiszta hang 2017. SZENT KORONA KONFERENCIA mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf