Bálint Sándor: Boldogasszony vendégségében /XX. rész/

– Buzgó –

buzgoA Rozsnyó közelében, Várhosszúrét falu határában csörgedező Buzgó egyike a legfiatalabb búcsújáróhelyeinknek, de népe még a középkor elragadtatott világát őrizgeti szívében. A környék hegyei és erdőségei mindenfelé kegyhelyeket és legendákat rejtegetnek. Nem csoda, ha ez a gyepűőrző magyarság annyira tele van az élet monasztikus révületével, a csodának valami különös természetességével.

A tájkép megragadó: fölemel és lesújt egyszerre. Az emberi sors mennyei szimbólumokkal telik meg tőle és megáldja a mindennapi élet tisztes keménységét. A természet fönségében és az ember alázatos szegénységében Názáret levegőjét érezzük.

A múlt század kilencvenes éveiben történt, hogy három hosszúréti kislány kiment az erdőbe játszani, virágot szedni. Mint mondják: egyikük, Szakáll Júlia hirtelen nagy fényességet látott és elájult. Amikor magához tért, elmondotta, hogy a Máriácska jelent meg neki. Látomása többször is megismétlődött. A kislány elbeszélésének messze földön híre futamodott. Megindult a búcsúsok áradata a jelenés felé. Egy szilasi asszonyt éjszakának idején csillag vezérelte a Buzgóhoz. Mások is látni vélték Máriácskát, így egy öregasszony, Balázs Jánosné, aki elragadtatásában összeesett, továbbá egy barkai sánta ember, Kerekes János és egy dernei eladólány, bizonyos Berczeli Erzsu. Ezek aztán mindenfelé hirdették a Szeplőtelen Szűz dicsőségét. A nép napjainkban is emleget csodás gyógyulásokat és mennyei vigasztalást. Bár tudtunkkal nem jutott az egyházi kivizsgálásig, a kultusz villámgyorsan föllendült és a Lourdes-i Szűzanya tiszteletével összefonódva máig is virágzik.

Júlia szép leány halhatatlan alakja jelenik meg előttünk, amikor Júlia sorsát idézi az egykori virágszedő kislányok egyike. A hallgatásba merült Júliát a Bárány hamarosan az égbe vezette a szüzek seregébe. Hazánk ebben az időben volt metafizikai mélyponton. Nehéz volna ma már eldönteni, mit rejtegetett Júlia élete. Talán csak egy rajongó leánylélek képzelődéseit? Avagy talán a századvég lelki sivatagja ítélt volna egy magyar parasztszentet a hatástalanságban és ismeretlenségben való megdicsőülésre? Nem tudjuk, nem akarunk, de talán fölösleges is feleletet keresni.

MI is hallgatunk. Itt a Buzgó tövében rajtunk is hatalmat vesz a hegyek és erdők hallgatása, a messzeségek pascali csöndje. Megértjük Júliát. Messze van innen a világ, de közel van az Isten az egyszerűség malasztjában, a létnek sugárzó teljességében. Messze a vár: a világi hatalom jelképe, messze van Amerika is: az öncélú munka szimbóluma. Az emberek – mintha Júlia volna a példaképük – nem magyarázkodnak, nem lázadoznak. Elfogadják a mindenkori hatalmat, mert nem érdekli különösebben őket. Sokszor kénytelenek Amerikába vándorolni, de hazajönnek meghalni. Isten szándékaiban bizonyára ezeknek a kemény próbáknak is helyük van, de nagyobb vigasztalást tartogat azoknak, akik a maguk kis életében hűségesek. Kárpótlásul és jutalmul megadja nekik azt a kegyelmet, hogy a környező hegyekben az örök halmokat, a szülőföld vizeiben a malasztok kútforrását, az erdők zúgásában pedig az angyalok énekét ismerjék föl. A természetnek itt még misztikus igézete van, mint a zsoltárokban és az Újszövetségben, vagy a népköltészetben. Nem csoda tehát, ha a lélek itt még annyit megőrzött a beata solitudo: sola beatitudo isteni bölcsességéből, Mária örök osztályrészéből. Tudja, hogy milyen nagy és milyen kicsiny egyszerre.    

szozattv


szozat a tiszta hang Ősök Napja 2017 plakat 660x929 Esztergom-Nagyboldogasszony templom Shakespeare Szentivánéji álom1 Shakespeare Szentivánéji álom színlap aug202017bazilika vacsztistvan arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo