gróf Zrínyi Miklós: A szigeti veszedelemből

zrinyimiklosFegyvert s vitézt éneklek, török hatalmát,
Ki meg merte vágni Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Európa rettegte szablyáját.

Múzsa! te, ki nem rothadó zöld laurusbul
Viseled koszorúdat, sem gyönge ágbul;
Hanem fényes mennyei szent csillagokbul
Van kötve koronád, holdból és szép napbul;

Te, ki szűz anya vagy, és szülted uradat,
Az ki örökkén volt, s imádott fiadat
Úgy mint Istenedet és nagy monarchádat:
Szentséges királyné! hívom irgalmadat.

Adj pennámnak erőt, úgy írhassak, mint volt,
Arról, ki fiad szent nevéért bátran holt,
Megvetvén világot, kiben sok java volt,
Kiért él szent lelke, ha teste meg is holt.

Engedd meg, hogy neve, mely most is köztünk él,
Bűvöljön jó híre, valahul nap jár kél;
Lássák pogány ebek: az ki Istentől fél,
Soha meg nem halhat, hanem örökkén él.

    *
Itten kezd hullani török, sok, számtalan,
Itten sebesedni mindenféle pogány;
Ki nagy Allát, ki Mohamedet kiáltván,
Vérekben feküsznek az földet harapván.

Itt zászlóval nagy csoportokban hull,
Amott fekszik sok török halva lovastul,
Imitt félholtan vitéz vitézre borul:
Ki alatt ló fekszik, némely, ló alatt ful.

Gázol rettenetesül Zrini vértóban,
Vérkataraktákat* indít meg, pogányban;
Messzirül megismeri ütet Delimán,
De retteg ü szüve, de félelemben van.

Nem esmert azelőtt ő soha félelmet,
Akaratja nélkül, de mostan rettegett,
Mert látta Zrininek hatalmas fegyverét,
Látta nagy próbáját és kegyetlenségét.

De mind ezek közt is szüve helyére áll,
Mikor gondolatjában tisztessége száll.
Sok okot magának vitézségre talál,
És így ő magának kegyetlenül szólal:

„Hát nem vagyok-é én most is az Delimán,
Ki veszélyt kezemen hoztam Szigetvárban?
Az ki vitézséggel hagytam magam után
Vétót, holttest-halmot Almásvize partján?

Oh szüvem, állj elő, oh én vitézségem,
Mitt rettegsz gjaurtól megnőtt emberségem!
Ez nap s ez az óra az egész életem,
Megfényeséti vitéz cselekedetem:

Így monda s kezével megrázá nagy dárdát,
Neveli magában hatalmas haragját!
Amphiteatrumban így láthattál bikát,
Az ki az fövényben köszörüli szarvát.

Így tészen Delimán, és nagy sebességgel
Bánra rugaszkodik, teli sok méreggel.
Ráveti dárdáját hatalmas erővel,
Ítéli, hogy nagy bánt lefekteti evvel.

De Isten angyala elvevé erejét,
Mert Zrini paizsán megtompitá hegyét,
Tatár kán dárdája a földre leesett;
Csudája Delimán ezt az történetet.

De kemény kezével ő szablyát kirántá,
Evvel pozdorjává bán paizsát rontá:
Sokáig dühössége de nem tarthata,
Mert Zrini karjának ellent nem állhata.

Kegyetlen csapással bán az ő sisakját
Gyorsan ketté vágá és megsérté nyakát;
Az másik csapással megnyitá oldalát,
Honnan bőven folyni vörös patakot lát.

Fúj lángot tatár s öszveszedi erejét,
Bánnak kegyetlenül kézzel üti mellyét;
De bán ketté vágja Praecopita fejét
És habzó vérére  kiönti életét.

De az vitéz Delimán mihent elesék,
Egész török tábor gyorsan megfélemlék.
Legvitézb emberek rettegni kezdének,
És azután futni az mint van erejek.

Az futó néepkkel öszevekeveredett,
Vágja mindenfelé az futó népeket.
Végre császárhoz is nem messzi érkezett,
Zrini távulrul is megesmérte ütet.

Szulimán jó lóra ülni igen siet,
De bán gyorsasága már régen ott termett,
Tízet ottan levág, császár segítségét,
Így császárnak osztán Zrini szólni kezdett.

„Vérszopó szelendek, világnak tolvaja,
Telhetetlenségednek eljütt órája,
Isten bűneidet tovább nem bocsátja,
El kell menned, vén eb, örök kárhozatra.”

Így mondván derekában ketté szakasztá,
Vérét és életét az földre bocsátá.
Átkozódván lelkét császár kiindítá,
Mely testét éltében oly kevélyen tartá.

Mikor bán visszanéz, meglátja távulrul:
Elmaradt serege török kard miatt hull;
Mint pásztor, nyájához ő hamar megfordul
És így szól hozzájok nagy hangos torkábul:

Eddig éltünk, vitézek, tisztességéjért
Annak ki körösztfán holt szabad águnkkért;
Ma meghaljunk örömest és jó hírünkért:
Vitézek, meghaljunk azért mind ezekért,

Nem mér az nagy bánhoz közel menni senki
De jancsár-golyóbis Zrinit földre veti;
Mellyében ez esett, más homlokát üti,
Vitézivel együtt az földre fekteti.

Angyali légió ott azonnal leszáll:
Dicsérik az Istent hangos muzsikával,
Gábriel bán lelkét két tized magával
Földrül fölemeli gyönyörű szárnyával.

És minden angyal visz magával egy lelket,
Isten eleiben így viszik ezeket.
Egész angyali kar szép muzsikát kezdett,
És nékem meghagyták: szómnak tegyek véget.

* katarakta = zuhatag

szozattv


szozat a tiszta hang karitaszadventjpg 2017120492958 7 böjtecsaba mod meghivo 2017 dec 16 Kerecsen 17 Kerecseny 17 lelkisegély1 lelkisegély2 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf