Rab Zsuzsa: Ének Szent György vitézről

György vitéznek sok gyötrelmét
énekeljük győzedelmét.
    Ment mennybe szépen,
              elevenen-épen.

Meghasogatták éles késsel,
kísérgették kísértéssel.
    Állotta szépen,
              elevenen-épen.

Buzgó víz mélyébe dobták,
fejét víz alá nyomkodták.
    Kibukkant szépen,
              elevenen-épen.

Szűz testét kerékre tették,
mulatságra megtörették.
    Lemászott szépen,
              elevenen-épen.

Taszították mély verembe,
tölgy deszkákkal temették be.
    Felméne szépen,
              elevenen-épen.

Idézgették hivatalba,
hivatalnok-diadalra,
    Ment haza szépen,
              elevenen-épen.

Egyszál ágyúhoz kötözték,
vitézségre kötelezték.
    Feltámadt szépen,
              elevenen-épen.

Nyűgös asszonyt vett nyakába,
gyereket küldött világra.
    Nevelte szépre,
              elevenen-épen.

Bort iddogált szombat este,
kis örömét megkereste.
    Ünnepelt szépen,
              elevenen-épen.

Fizetését beosztotta,
vágyait csak halasztotta.
    Megőszült szépen,
              elevenen-épen.

Üldögélt az SZTK-ban,
fütyörészgetett magában.
    Megrokkant szépen,
              elevenen-épen.

Úgy baktatott a halálba,
nem volt neki glóriája.
    Elaludt szépen,
              elevenen-épen.

Szent György, törékeny vitézünk,
benned bízunk, reád nézünk.
    Bíztass te szépen,
              elevenen-épen!