Takáts Sándor: A régi bánáti bálok

udvaribalHárom királyok napja után dobszó és trombitaharsogás hangzott végig Temesvár utcáin. A nyilvános bálok császári kiváltságos bérlője járta meg embereivel az utcákat, tudtára adván mindenkinek, hogy őfelsége kegyes engedelméből megkezdődnek immár a tartományi nyilvános bálok. Aki tehát derék örömet akar magának szerezni, akassza a szögre gondjait s estére kelve siessen a város palotaházába; sereggel árulják s kínálják ott magukat a sokféle vígságok. Ki-ki lábán álltig ehetik; a táncokat módjával rophatja; a hatlapú jószágot (kockát) kényére forgathatja.

   Nem hiába verték hangos dobra e csábító szókat. Szájról-szájra, fülről-fülre hordozta azokat a hír szele. Másról sem esett hamarjában szó, mint a bálokról. Hogyisne! hisz a hétéves háború kitörése óta még zárt társaságokban is tilos volt a tánc; elnémult a zene mindenütt s ürességtől tátongtak a vendégházak. Tüzelője mellett otthon búsulhatott mindenki, gázolván a zavaros gondokban. Mert ha „a kemény statutumok ellenére, ő felsége boszuságára s a burgerság gyalázatára”, táncra, mulatásra vetemedett, minden irgalmasság nélkül a sötét tömlöcbe vetették: sőt ismétlődés esetén 12 pálcával keményen megcsapták /1/.

   Az udvari kamara azonban végre valahára irgalomra lágyult, s őfelsége egyenes meghagyására kiadta a rendeletet a bécsi bálkomisszáriusoknak, hogy a betiltott tartományi bálokat léptessék ismét életbe. Mivel a temesi bánság is a birodalom tizenkét tartománya közé tartozott, tehát annak fővárosában, Temesváron is kihirdették a bálkomisszáriusok rendeletét.

   A kegyes kamara – hogy saját szavaival éljünk – az egészségtelen éghajlat sújtotta bánáti lakók felvidámítására, s a sanyarúság terhe alatt nyögő adózók gyönyörködtetésére engedélyezte a bálokat. A jó bánátiak egy száraz mondásra elhitték neki ezt! Pedig hát a tartományi báloknak nem egészen a felvidámítás volt a céljuk!

   Mivel minden tartományban csak a főváros számára adtak engedelmet bálok tartására, természetes, hogy minden mulatni vágyó oda tódult. Ahol sok ember gyűl össze, ott némi jövedelemre is lehet szert tenni – gondolta a kamara. S nyilvános árverésen, csinos összegért bérbeadta a báltartás kizárólagos jogát. Temesváron Drághi Döme vette bérbe ezt a furcsa jogot /2/.

   Nehogy neve után valaki magyar embernek gondolja! Táncmesterségre akkor még nem vállalkozott magyar ember. Drághi uram beköltözött olasz katonai családból származott. Egyik előde, Drághi István az udvar részéről országos követségben foglalatoskodott Budán. Saját vallomása szerint ez útjában megtámadták őt az átkozott kurucok s ő oroszlán módjára megharcolt velük. Valószínűbb, hogy nyúl módjára a hamarját futotta, mert hiszen a kamarától kétezer forintot követelt annak fejében, hogy a kurucok elfogták s mindenéből kifosztották.

   A jó Drághi István az örökkévalóság tengerébe pottyant, a nélkül, hogy a kamarától csak egy fillért is látott volna. Érdemit azonban eléggé méltatták, mert utódai könnyen hivatalhoz jutottak. Drághi Döme is nagyapai követelése révén kapta meg a bánáti tartományi bálok bérletét. Szép hivatalszámba ment az! Viselője tekintélyes személy volt a bánáti világ szeme előtt s a hír szele hordozta szárnyain a Drághi nevet.

   Drághi uram a bérlet fejében megkapta a temesvári városház gyűléstermét, azonkívül két szobát és konyhát. Itt volt az ő hadiszállása s itt folytak le a bánáti bálok a bécsi bálkomisszáriusok előírta szabályok szerint. Három királyok napja után kezdődtek a bálok s hetenkint háromszor, hétfőn, kedden és szerdán tartottak. Este hétkor kezdődtek s reggel három óráig tartottak. Február hónaptól kezdve azonban reggel öt óráig szabad volt a tánc. Farsang utolsó napján, húshagyókedden csak éjjel tizenkét óráig engedték meg a mulatást. Aztán kezdődött a böjttel adózás és a hamvazás.

   A bálok rendesen vacsorával voltak összekötve. Ilyen esetben a belépésért 1 forint 8 krajcárt kellett fizetni. Ha nem tálaltak vacsorát, 34 vasával vesztegették a belépő biletákat. Hogy a bálbérlő jó és elegendő italt adjon s hogy a megkívánt ételfogások meglegyenek, minden bál előtt polizei commissio vizsgálta meg Drághi uram konyháját. S jaj volt neki, ha minőség vagy mennyiség dolgában kifogásolnivalót találtak.

   A bálokat és a báli rendet a bérlőnek ki kellett dobolnia. Megesvén a dobolás és a trombitálás, a bérlő a városházára sietett, hogy a szükséges intézkedéseket megtegye. KIterítván az est sátorát, megelevenedett a városháza tája. A kivilágított termekből harsogó zene, dobverés hangzott ki, s csalogatta a vendégeket.

   Bent a termekben megszűnt minden társadalmi különbség; egy renden tartották az urat a paraszttal, a főtisztet a legkisebb iparossal. Minden embernek joga volt a bálban megjelenni és mulatni, ahogy kedve tartotta. Azaz mégsem. A báli szabályok szerint az inasoknak livrében, s a szolgálóknak búbos főkötőben nem volt szabad belépniök; de ha fölcserélték e ruhadarabot, ők is bemehettek. Pompára, pipeskedésre vagy kendőzködő mázolásra tehát nem volt szükség.

   Bár a legkülönbféle rangú, állású emberek vegyültek össze, ez a körülmény éppen nem vált a bálok kárára. a bálbérlőnek a bécsi bálkomisszáriusokhoz benyújtott hivatalos jelentése szerint a bánáti bálokban igen jól mulattak, nevettek, kacagtak s tréfákat forgattak. A fiatalság frissen forgolódott a divatos német táncokban, majd aprólépve, majd szélvészként keringve. Az öregebbek pipaszó mellett a korsó fenekére nézegettek, vagy a kártyát és kockát forgatták.

   Hogy az illendőség határait senki át ne lépje, muskatéros katonák állottak a nagy teremben isterázsát, s mint a duhajoknak s az izgágáknak seprűi, rendre kihajigálták a borosokat és a szemteleneket. Aki nagyban merészelt kártyázni, azt minden szó nélkül a tömlöcbe hurcolták.

   Mikor megérkezett a záróóra, sietve kellett mindenkinek távoznia, mert a tovább ott időzőt „módi szerint” kiigazították. Azonkívül a záróóra meg nem tartása miatt a tartományi bálok császári kiváltságos bérlőjét 100 arannyal sújtották. Ilyen esetek azonban nem igen fordultak elő. A jó bánáti svábok a tilalmasra nem indultak, s ha egyet-kettőt botlottak is az udvariasságban, azt elnézték nekik.

   Ilyen módon folytak a bánáti bálok. A közönség meg lévén velük elégedve, sűrűn látogatta. A bálbérlő megértvén, miként kell a jó emberek zsebéből kifüttyenteni a pénzt, napról-napra gyarapodott. 1773-ban már kevesellték a farsangi bálokat s azért folyamodtak az udvari kamarához, hogy föltámadás után húsvéti bálokat is tarthassanak. A kegyes kamara ezt is megengedte; de ugyanez alkalommal olyan újításokat rendelt el, hogy úgy a bálbérlőt, mint a közönséget maga ellen zúdította.

   Az úgynevezett aufslágot eddig csak a marhahús fontjára vetette ki az udvari kamara, 1773-tól kezdve azonban a bánáti bálokat is részesítette ebben a szerencsében. Ez évben ugyanis a bánáti népiskolai alap javára minden báli belépő-jegyre 10 krajcár aufschlágot vetett ki. Nagy volt az elégedetlenség e szokatlan áremelkedésre; szidták a kamarát, mint a bokrot s követelték az aufschlág eltörlését. Az elégületlenek élére Drághi uram, a bálok bérlője állott s ugyancsak alaposan lecsépülte a kamarát. Vége van neki, írja folyamodványában, de vége van a báloknak is. Ilyen méregdrága bálok csak a kamara számára, nem pedig a bánáti svábok számára valók! De nemcsak ő, hanem a kincstár is keserves kárát fogja ennek vallani! Azért ha a kamara nem óhajtja a bálok romlását, szüntesse be az aufschlágot /3/.

   Az aufschlágnál nagyobb bajt okozott az 1773-iki új báli rend. Eszerint a bálokban ezután csak álarcban volt szabad megjelenni. Mindenki tiszteletreméltó maskarának köteles öltözni. Az emberi forma eltorzítása, a harlequin-nek, a denevérnek s a különféle állati alakoknak való öltözés, továbbá a papi ruhák viselése és fegyverek hordozása szigorúan tilos. Az álarcokat csak a bálteremben szabad föltenni. Aki az utcán álarcban jár, azt tömlöcbe kísérik, mivel csak az erdőket kóborló haramiák és a latorságra vetemedő zsiványok járnak álarcokban. A bálteremben az álarcokat bármikor szabad letenni vagy fölvenni, de a távozáskor már a lépcsőházban levegye mindenki, különben a tömlöc fenekére jut. Aki tiltott ruhában vagy csúf álarcban jelenik meg, azt a muskatérosok minden szó nélkül kidobják. Ordítozás az utcákon tilos!

   E szigorú utasítások éppen nem rontották a bálok sikerét. A generál kommando hivatalos jelentése szerint oly vígság, pajzánság és elevenség uralkodott a bálokban, hogy a katonai dekorum szinte pellengérre volt állítva /4/!

   Ami másnak örömet szerzett, a katonáéknak nem tetszett. Elhitették magukkal, hogy az újmódi bálok, a bálokban uralkodó víg állapot és öröm sértik az ő méltóságukat. A temesvári katonai parancsnokság tehát megindította a hajszát az álarcos bálok ellen. Először csak azt követelte, hogy álarc nélkül, oldalfegyverrel is megjelenhessenek a bálokon. Mikor ez a kívánságuk nem teljesült, megbontották a bálok egységét. Kimondották ugyanis, hogy ők ezentúl külön distingvált katonai bálokat akarnak 34 krajcárnyi belépődíjjal s ide csak a művelt, megfelelő állású személyeket bocsátják be.

   A „tartományi adminisztráció” tiltakozott a katonatisztek terve ellen. Itt – írja őfelségének – eddig nem ismerték a társadalmi különbséget a bálokban, katona és polgár, úr és paraszt egyformán jól érezte magát a nyilvános bálokban. Most azonban a katonai merevség és hajthatatlanság tönkre teszi a mulatságokat s mulatságokkal együtt a bálbérlőt is. Az oldalfegyver viselését lehetetlen megengedni; minden művelt államban leteszik azt a mulatságokban. Azt azonban talán ki lehetne vinni, hogy a katonák álarc nélkül is megjelenhessenek. Ha pedig ez lehetetlen, úgy minden hétfőn és szerdán legyen distingvált, 34 krajcáros katonai bál vacsora nélkül s minden kedden polgári bál 1 frt. 8 kr. belépődíjjel és vacsorával. Így meg lesz mentve a katonai dekórum s a tisztek a maguk ruhájában saját báljaikban.

   Mondanunk sem kell, hogy a katonák kívánsága teljesült. Ezzel aztán vége volt a régi polgári bálnak a közös vígságnak. A bálbérlő termei kongtak az ürességtől. Folyton fogyott a közönség s Drághi uram szeméből öreg csöppek hullottak, mikor a régi szép napokra gondolt.      

  

/1/ Városaink statútumai sokszor ismétlik e rendeletet.
/2/ Az eredeti szerződés a Közös pénzügyi levéltárban található.
/3/ U. o. Hungarica 1773.
/4/ U. o. a General Kommando jelentése, 1773.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf