Kós Károly: Kalotaszeg

koskalotaszegA kalotaszegi falu

A kalotaszegi templom és temető átalakulásával, illetőleg jellegzetesen kalotaszegivé való alakulásával párhuzamos a kalotaszegi falu, a ház és gazdasági épületek, a ház belseje és az egész telek átalakulása ill. kialakulása ugyan csak a nép sajátos művészi érzése és ösztönös falu ízlése szerint.

   A kalotaszegi magyar házépítő anyaga a fa és némely székelyföldi vidék népétől eltekintve, egyetlen magyar népcsoport sem érzi úgy és érezteti is úgy anyagának természetét, nem tudja úgy érzékeltetni anyagának technikai tulajdonságait és nem szerkeszt olyan kristálytiszta logikával a faanyaggal, mint a kalotaszegi magyar. Szerkezeti formákat a gótikától tanult és nem is hagyta el, de az arányok meghatározása, a foltok elosztása, az alaprajzi elrendezés logikája már tisztán a kalotaszegi magyar nép észjárását tükrözi. Épületei, berendezése nem egyéni, de tipikus. Roppant kevés alapformát véghetetlenül tud azonban variálni úgy a telke és épületei elrendezésében, sziluettjeiben, mint a háza belsejében.

   Csodálatos például, hogy bár minden kalotaszegi régi ház legszebb és legfőbb berendezési tárgya: „cserepes”-e, szinte azonos minta és azonos színű (zöld) és egymással nagyon rokon, domború díszítésű csempéből készült, alig lehet két teljesen egyforma cserepest találni egy faluban is. Viszont bútorzatának többi része és elrendezése már kevesebb változatosságot ad: ezeket a bútorokat háziiparszerűleg, de tömegben készítik egy-két faluban és a gazdák a vásárokon készen vásárolják meg. Míg a kemencét a rakó ember a gazda és a gazdasszony utasítása szerint, a ház szükségletéhez való méretben és használatának megfelelő berendezésekkel kibővítve vagy leegyszerűsítve állítja össze.

               *

   Kalotaszeg népművészete a független fejedelemség idején ornamentikájának mai napig legsajátosabb termékével, az úgynevezett „írásos-varrottasok” dúsgazdag növényi ornamentikájával gazdagodott meg a nélkül, hogy a gótikából származott „szálán-varrottas” ornamentikáját és annak más technikáját ez kiszorította volna. Sőt ez utóbbit is megfrissítette, meggazdagította. A gorombaszövésű és merev, sárgásszínű és sajátságos felület-textúrájú ú. n. „fodor-vászonra” (kendervászon) szabadkézzel reárajzolt stilizált növénymotívumok véghetetlen variációban és kombinációban, foltokban, vagy csoportosításban, vagy mint szegélydísz, egyetlen élénk színnel (kékkel, vörössel vagy feketével) varratnak ki külön e munkához illő széles, ú. n. „sinor”-öltéses varrással. Ennek a varrottasnak eredete a patyolatra aranyszállal kivarrt keleti, Törökországból idekerült kendőcskék, melyeket a földesurak asszonyai és leányai vásároltak, később maguk is varrtak és cselédeikkel varrattak. Így kerültek a minták és a technika a nép közé, mely azután az anyagokat leegyszerűsítve a maga ágyneműjének és fehérneműjének díszítésére használta azt. Az urak divatja később változott, az aranyszállal varrott patyolatkendők eltűntek az úri házakból, de az írásos megmaradt a népnél és önállóan, motívumaiban helyibbé alakulva fejlődött tovább a nép kezén azzá, ami ma.

*

   Kerámiában a kalotaszegi nép csak a maga zöldszínű, domború-mintás kályhacsempéjét alkotta meg jellegzetesen, az írásos-varrottas díszítésével, Edényt csak Bánffyhunyad fazekas-mesterei alakítottak ki tipikus kalotaszegivé: fekete alapon fehér, egyszerű, nagyon elstilizált vonalas növényi díszítéssel. De anyaguk nem eléggé volt jó soha és így használati és dísz cserépedényeinek jelentékenyebb részét a nép nem kalotaszegi fazekasoktól szerezte be. Ma természetesen alig használ cserépedényt a kalotaszegi nép, mint ahogy új „cserepes”-kemence sem készül több. A takaréktűzhelyen bádog edényben süt és főz az asszony.

Kalotaszeg és a románság

Kalotaszeg magyar népe a vele együtt élő románsággal és a területét minden oldalról körülzáró nagytömegű hegyvidéki román néppel a múltban testvériesen élt. A história soha egy szóval sem említi, hogy a románság, mint faj, szembekerült itt a magyarsággal, mint ellenségével. De azt tudjuk, hogy a román és magyar jobbágy, sőt a magyar bocskoros nemesség is ezen a földön a múltban minden bajában egymás mellett állott, szemben – másokkal. A huszita forradalomkor, a Dózsa-lázadáskor, de a Mihály vajda drabantjai ellen való hunyadi zendüléskor is az idevaló románságot a magyar néppel egy táborban és egy sorban látjuk.

   Ennek oka nemcsak mindkét nép lelki berendezettségében keresendő, nemcsak abban, hogy eredetileg se a kalotaszegi magyarban, s a kalotaszegi és környező havasi románágban nincsen türelmetlenség, irigység, féltékenység, sőt gyűlölet a másik ellen, de abban is, hogy ez a két nép egymásra van utalva, egymásra szüksége van éppen faji alaptermészetének, illetőleg életfeltételeinek különbözősége következtében, mely az egyikben kiegészíti azt, ami a másikból hiányzik.

   A kalotaszegi területen élő román nép nem él tömegben, inkább vegyesen, szétszórva a magyar tömbben. Az idők folyamán sokban alakult a magyarsághoz, nyelvét jórészt megtanulta, szokásait is átvette és bár vallásának különbözősége miatt nem is keveredett vele és nem olvadt bele, faji karakterét is megtartotta, de az elválaszthatatlanul közös sors olyan kapcsokat teremtett a két együttlakó nép között, amelyek soha, még a legutóbbi impériumváltás lelkeket formáló idején sem bomlottak meg.

   Más a helyzet a havasalján és a havasokban élő, a Kalotaszeget szoros és tömött gyűrűként körülölelő románság egységes nagy tengerével szemben.

   Ez a havasi nagy erdőuralmakban és főleg a bányavidék kincstári havasbirtokán, a Szamos, Aranyos és Fehérkörös forrásvidékén meglehetős szabadságban, mint kincstári jobbágy, bányamunkás, erdőmunkás és pásztor régi idők óta meglehetősen zárt társadalomban és primitíven, de aránylag jó módban élte a maga életét, úgy, hogy alig tudott róla a világ.

   Ezzel a havasi románsággal, illetve annak a Felső-Szamos és a Kisaranyos forrásvidékéig élő népével ősidők óta szoros üzleti összeköttetésben állott (és áll mai napig) a kalotaszegi, hunyadvidéki magyarság. Ez a havasalji nép Kalotaszegen, de leginkább a hunyadi városokon cserélte ki a maga áruját: fáját, marháját gabonára, pálinkára, borra és ipari cikkekre, amire neki szüksége volt, de amiket ő maga nem termelt, illetve közelebbi helyről beszerezni nem tudott. Két-háromnapi járás távolságról is begyűl ma is a havasi nép a hunyadi vásárra, szekérrel, szánkával, lóval, marhával, gerendával, deszkával, cseberrel, házanépével. És minden havasi falunak megvan Hunyadon a maga szállásadó gazdája, akinek háza, telke, épületei egyúttal állatjainak istállót, árujának raktárt, megmaradt árujának bizományi lerakatot, sőt árujára pénzhitelt is jelent. Ezek a nexusok ősiek és apáról-fiúra öröklődtek. Szinte szentségesek, melyeket megmásítani nem akar egyik fél sem, mert nemcsak kölcsönös hasznot jelentenek, hanem ősi érzelmi kapcsokat is.

   Egészen a XVIII. századig nem is zavarta ezt a békességes viszonyt senki és semmi. De akkor, a század második felében, mindkét népen kívül eső okok olyan érzékeny pontján sebezték meg a havasok móc népét, hogy a fájdalom kiváltotta belőle a faji sovinizmust és a magyargyűlöletet.

   Az egyik a katolikus restauráció találmánya és a Habsburg-katolikus kormányzat által támogatott erőszakos térítési munka volt, mely a görög-keleti egyház rovására a görög-katolikus egyházat szervezte meg, hogy abba a keleti vallású románságot átterelje. Természetes, hogy a templomfoglalások, papelűzéseknek reakciója a nép lázadásában s „az új vallást pártoló” urak, tisztviselők ellen is fordult és elfajulásában a bányavidék városainak magyar polgárai ellen is.

   Ezt az elkeseredést, melybe még soviniszta gyűlölet nem keveredett, tetézte az a kormányrendelet, mely a móc-vidéket és népét a székely és román határőrvidék mintájára, örökös katonaszolgálat fejében ki akarta vonni a vármegye, tehát a magyar nemesség rendelkezései alól. A mócok örömmel fogadták ezt a rendelkezést, viszont a vármegyei nemesség ellenállott és a katonának jelentkező román népet ebbe fegyveres erővel is igyekezett megakadályozni.

   A lázadás erre kitört és most már a vármegyei magyar nemesség és végeredményében a magyarság ellen. A XVIII. század 80-as éveinek ez a Hora-lázadás néven elkönyvelt forradalma tehát alapjában vallási és osztályforradalomból változott át, szerencsétlen körülmények találkozása folytán, nemzetiségi forradalommá, melynek lángja azóta hol nyíltan, hol lappangva, de rendesen önző politikai érdekek szolgálatában égeti és pusztítja az itt élő különböző fajú és vallású, de egysorsú népet testvéri békességét és kétessé teszi építő, termelő munkájuk eredményességét.

   Kalotaszegnek és népének semmi köze nem volt azokhoz az okokhoz, melyek a mócok forradalmát előidézték, kívül esett azon a területen is, amelyet a katonai kormány intézkedései érdekeltek. De a havasokon fellobbant tűz veszedelmét mégsem kerülhette el. A lázadók fegyveres csoportjai ide is lezúdultak égetni, pusztítani az „elnyomó” magyarságot.

   Részleteket nem tud ma már erről a kalotaszegi néphagyomány, sem a história, csak azt tudjuk bizonyossággal megállapítani, hogy a lázadás következményeképpen a magyarság a havasalji falvak egy részéből, ahol a románsággal keverten azelőtt élt, igyekezett az alsóbb, tömöttebb magyarságú falvakba átköltözködni. Nagykalota, Kelecel, Meregjó, Derite, Erdőfalva, Bedecs magyar családjai a XVIII. század végén és a XIX. század legelején ezeket a községeket elhagyják. Békességesen hagyták el, nem kergette őket senki, amit bizonyít az, hogy például aderitei református magyarok, gótikus kőtemplomukat, Türébe való átköltözésük után, örökvásár útján, tehát pénzért adják el a deritei románoknak, akik ezt a templomot használják mái napig.

   Az 1848–49-es polgárháborúban akkor vált veszedelmessé a kalotaszegi magyarság helyzete, amikor a Hatvani-szabadcsapat kalandos hősei (köztük a román származású Vasvári Pál) a fegyverszünet megszegésével, sőt a Janku Ávrámmal való béketárgyalások időközében Bánffyhunyadról kiindulva, megtámadták a Beles felett, a Funtinelen közeledtük hírére gyülekező havasiakat, akik aztán a vakmerő csapatot megsemmisítették és bosszújukban lezúdultak a magyar Kalotaszegre. Sokhelyt tudnak még ma is mesélni rettentő dolgokat a vakon pusztító, bosszút lihegő havasiakról.

   De elmúlt ez is és a régi szomszédi viszony, az ősi üzleti kapocs ismét csak helyreállottak, megerősödtek a két nép között.

   …És még egyszer kellett félnie a kalotaszegi magyarságnak a román sovinizmus lángralobbanásától. 1918-ban, a belesi, ma sem tisztázott magyar rendcsinálás után, – melyet egy Budapesten toborzott és onnan ide küldött szabadcsapat számlájára kell írnunk, akár helyes volt az, amit és ahogyan csináltak, akár helytelen, – a havasiak beüzenték Hunyadra, hogy karácsonyra ott fognak ünnepelni és ünnep lakomájukat a felgyújtott község lángjánál fogják megsütni.

   Mire a hunyadi magyarok azt üzenték vissza: „Jó, csak gyertek, de ha túl leszünk ezen a karácsonyon, ne merjétek a hunyadi vásárra se betenni a lábatokat, mert nem lesz hová beálljatok a szekérrel, nem lesz pajta a ló, meg a marha számára és nem lesz a számotokra helyünk a tűz mellett…”

   Erre az történt, hogy a havasiak nem jöttek el felgyújtani Hunyadot vagy más magyar falut.  

Kalotaszeg: művészeti fogalom

Tapasztalati igazság, hogy a primitív ember öntudatlan művészkedésében azokat a formákat alkalmazza, melyek legeredendőbb szükségleteivel összefüggésben vannak. Viszont igaz az is, hogy minden nép bizonyos geometriai díszítő alapformákra önmagától rájön, anélkül, hogy azt eltanulná egy másik néptől. A görög meander ugyanaz az inkáknál és aztékoknál is.

   Az embernek nemzetté való fejlődésével együttjár a művészetben való differenciálódása is. A nemzetekké alakult, zártabb, egymástól elkülönített embertársadalmak művészete közös jellemző vonásokat alakít ki, melyek más nemzetek művészetétől az övét megkülönböztetik.

   A nemzeten belül egyes zártabb vidékek, illetőleg zártabb, közösebb életet élő népcsoportok művészi tevékenysége idők folyamán újra csak jellemző és más csoportétól megkülönböztető, különvaló sajátosságokat mutat.

   A falusi nép művészete öntudatlan művészet. És sohasem önmagáért való. De mint minden igazi művészet csak kifejező, ill. díszítő formája a szükségleti termelésnek. Más szóval, részben a szükségből készített használati tárgynak felesleges, játékos idejében való cifrázása, részben pedig a szükségleti tárgynak ősi ösztönből, vagy öntudatlan eltanulásból fakadt arányos, helyes, anyagszerű, harmonikus felépítése, vonalvezetése, színezése, elkészítése.

   A falu tanulja a művészet technikáit és formanyelvét a várostól, közvetlenül kapja mintáit az egy háztól és régebben kultúrában előtte járó földesuraitól.

   A népművészetek szakembereinek igazságnak elfogadott megállapítása, hogy a régi rendi világban, azokon a vidékeken fejlődött ki gazdagabb népművészet, illetőleg a nép annak a kornak művészetét fejlesztette ki magáévá, ahol és amikor egy-egy zártabb, a várostól eléggé távol eső vidéken, a nép gazdaságilag erős, szellemileg önálló, politikailag aránylag szabad volt. Így pl. Malonyai Dezső megállapítja, hogy a Brassótól eléggé távolfekvő székely Homoród-vidék népe gazdag parasztbarokkját a szászoktól eltanulva, a fenti körülmények és okok hatása alatt fejlesztette ki és konzerválta a mái napig.

   Ugyancsak általában igaz az is, hogy a falu jellegére és jellemére, művészetére romboló, sőt végzetes hatással vannak a nagyközlekedésű utak, de főképpen a vasút.

   Ezek az általánosan helyes megállapítások azonban Kalotaszegre csak részben érvényesek.

   Igaz, hogy Kalotaszeg zárt vidék; néprajzilag teljesen, geográfiailag jórészben. Igaz, hogy gazdaságilag és szellemileg a XIV. és XV. században volt a legjobb helyzetben, amikor politikailag is (mint története bizonyítja) leginkább tudott és akart a maga lábán járni. Művészetében (ruházatán kívül) a XIV. és XV. század művészeti stílusát vállalta a magáénak és ezt konzerválta. De, bár mindig nagyforgalmú országutak szelték egész hosszában, meg keresztben és Erdély első vasútja Kalotaszeg földjén ment keresztül, valamint Kolozsvárnak, Erdély legnagyobb városának tövében terül el földje, mégis jobban megtartotta és önállóbban fejlesztette, építette ki talán minden más magyar népcsoportnál gazdagabb, de mindenesetre eredetibb, egyénibb, magyarabb művészetét. Pedig a kalotaszegi nép egyike a legmozgékonyabb, járókelő, utazni szerető magyar népcsoportnak, amely sohasem zárta el magától a világot, sőt ő kereste fel azt.

   Ezt a gyakorlatnak és tapasztalatnak ellentmondó eredményt nem tulajdoníthatjuk másnak, mint a minden népnél megállapítható erős, a polgári és felsőbb osztályoknál többszörösen erősebb konzervativizmusának. Ez a művészetben való konzervativizmus a kalotaszegi népnél már szinte nem is öntudatlan, ösztönös védekezés, de tudatosított önérzet és önbecsülés: magasabbrendű emberi tulajdonság, mely egyenes arányban van a kalotaszegi nép született és kétségtelenül magasrendű népi intelligenciájával.

   Ez az öntudata és magabecsülése óvta meg attól, hogy az őt minden oldalról kerítő románságba beolvadjon, vagy annak más jellegű művészetéből bár egy cseppnyit is átvegyen; viszont ez a románságtól is elismert felsőbbrendűsége és kultúráltabbsága lett az oka annak, hogy a közötte élő román népre a kalotaszegi magyarság művészetének igen nagy hatása volt az idők folyamán a mái napig.

   Ha igaz az, hogy a nép művészete – éppen mert ösztönös művészet – hű kifejezője a nép legbelső érzéseinek, igaz tükre jellemének, kedvének, életfelfogásának és intelligenciájának, akkora a kalotaszegi magyar nép minden magyar népcsoport legmagyarabb, legintelligensebb és legvidámabb kedvű tagja. A valóság nem jár ettől a feltevéstől messze.

   Ezt a művészetet – mint egyetlen művészetet sem – nem lehet szavakkal leírni, jellemezni és magyarázni. A szó csak kísérni tudja a tárgyi valóságot, melyben a művészet jelentkezik. Ezért meg sem próbáljuk ezt és csak egyetlen jellemző tulajdonságát emeljük ki itt Kalotaszeg népi művészetének: a színekben való tobzódását. Azt a nagy örömöt, amit a kalotaszegi magyar telt, tiszta, primér színekben talál meg. És azt, hogy e telt, határozott, éles színek egymásmellé állításában, összeépítésében, elosztásában igazi, soha nem tévedő művész. A kalotaszegi művészet színes, de nem tarka, virít, de nem rikít. Mint a virágos hegyoldali kaszáló.    

Befejezés

Ha a Kalotaszeg földjét hosszában átszelő robogó vonat ablakából ítéljük meg ezt a földet, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy annak túlnyomó része egyhangú, kietlen, sőt szomorú fold. Kopasz, köves dombok, esőmosott árkokkal szaggatott hegyoldalak, fátlan, sovány kaszálók és legelők, sátés, vizes rétek, kínosan művelt oldalas szántók egyhangú, lehangoló egymásutánja. Valahol, a terület közepetáján egy tornyatlan, öreg gótikus templom, körülültetve orgonabokrokkal; egy völgyi falu, közepéből dombon kiemelkedő hegyessüvegű templomtoronnyal és egy-két nagyobb udvarházzal; azután megint csak kopasz, szomorú dombok. Merész kanyarodás után csodálatosan szép vidék: tölgy- és bükkerdők, vad gyümölcsfával tarkított virágos, illatos kaszálók, mint ültetett, gondozott angol park. De csak oázis foltja ez a kopár dombvilágnak, egyetlen nagy kanyarulata csak a vasútnak, mely után ismét csak a régi karaktere marad a tájnak. És végül, ugyancsak rövid szakaszon a gőgösen monumentális hunyadi térség, közepén a „várossal” és templomával, háttérben a tornyosuló hegyekkel, melyeket a havassüvegű, széles terpeszkedő Vlegyásza orma koronáz.

   Ez Kalotaszeg a vonat ablakából. És ez a valóságban is mindenütt. Köves, kopasz dombok szakadatlan összevisszasága. Sovány, köves, alig arasznyi termőföld, víztelen, száraz, meszes kietlenség a túlnyomó része. Nevetségesen kevés erdő itt a havas alatt. Látszatra szomorú, melankolikus tájkép.

   De: a levegő csodálatosan tiszta és a dombok szeszélyes vonalai élesek, a sziluettek határozottak, a szántók, kaszálók színfoltjai, vonalvezetése ezen a szeszélyes területen egészen furcsán egyéni. Ebben a hideg és élesen rajzolt tájban a művész szeme, mint rafináltan megkomponált képen, észre fogja venni a kontrasztjával nagyszerűen ható embert és az embernek alkotásait. Talán sehol másutt, mint éppen a rajzában, színében olyan acélosan kemény és hideg kalotaszegi tájban, nem hatna olyan nagyszerűen a színpompás kalotaszegi ruhaviselet, fehér, vörös, sárga és fekete színfoltjaival, a világos, hidegkék égbe fúródó hegyes, melegen sötét, szürkésbarna, zsenedely fedésű templomtornyaival és sátoros házfedeleivel a hófehér falak felett, a kiskertek zöld lombjai között.

   A tipikus kalotaszegi tájék a maga egészében és részleteiben ma is komoly élménye minden egészséges szemű és lelkű, a szépet szerető és a szépet megértő embernek.

   De egyik jellemző tulajdonsága ennek a különös vidéknek, hogy a maga szépségeit nem tárja rögtön az ember elé; olyan, mint minden igazi nagy művészi alkotás: nem kirakatba való, tömeget vonzó reklámáru, de csak a hozzáértőnek és csak egy idő múlva leplezi le a maga igazi, nagy szépségeit. És csak annak, aki e szépségek forrásához, lelkéhez tud hozzáférnbi, aki megérti annak harmóniáját, logikus szervezettségét, következetes összefüggéseit.

   És ez a szépség sajátságosan magyar. Vonalaiban, foltjaiban, kompozíciójában, arányaiban: kényegében az. Elfogadhatatlanul és elvitathatatlanul a miénk. Minden más magyar népénél inkább és tökéletesebben az.

               *

   A kalotaszegi magyar nép minden elfogultság nélkül: egyike a legszebb magyar népeknek. Nemcsak egyéniben, de általában: középtermetű, de inkább magas, csontos, inas, szikár; élesen mintázott és kissé tatáros koponyával és arccal. A tatáros jelleg kivált az asszonyokon üt ki és nem ritkán feltűnően. Tartása egyenes, sőt délceg, járása tudatosan ruganyos.

   Általában jómódú, bár nem vagyonos. Földjéből nem élhetne meg, de jól keres. Kereskedik, ipart űz és mindenfelé elmegy munkába. Nem földmunkára, de félig ipari munkára, mint kőmíves, ács, kőfaragó, asztalos. Férfilakosságának talán ötven százaléka a földmívelésen kívül mással is foglalkozik. De cselédnek csak a legritkább esetben szegődik. A kalotaszegi gazda román cselédet fogad.

   A nép általános műveltsége az átlagon felüli. Nem hiszem, hogy az ötven évesnél fiatalabb kalotaszegi magyar közül egy is ne tudjon írni-olvasni, de soknak van elemi iskolai végzettségén kívül nehány középiskolai osztályos végzettsége, vagy valami szakiskolai, nasiskolai szakmíveltsége.

   Általában szokatlanul tiszta és kényes a ruházatában. Éppen, mert szereti a fehér színt és a tiszta színeket, melyeken a szenny hamar meglátszik. De tiszta a háza és az udvara is.

   Takarékos, sőt fösvény nép; nem bohém természetű, mint a vele együtt lakó románság és nem is iszik annyit. Ha meg iszik, a bort többre tartja a pálinkánál. Soványan táplálkozik, mert ezen is takarékoskodik, viszont ruhára sokat költ és a házára, berendezésére is.

   A föld régi idők óta már szinte teljes egészében a kisgazda nép tulajdona. Nagy- és középbirtokos urait az idők rendjén kivásárolta úgy, hogy a háború utáni földreform lényegében nem változtatott a birtoklás rendjén.

   A felszeg ősi famíliáiból ma senki sem él már itt. A Kemények elszármaztak innen, a Mikolák, Kabosok, a Valkaiak, Vitézek, Veresek, Gyerőfiak mind kihaltak.

   A hétszilvafások és jobbágyutódok összeolvadtak úgy, hogy a mai generáció már nem tudja határozottan megkülönböztetni a nemest a paraszttól. A legnagyobb és utolsó kalotaszegi nagybirtok: a Bánffy grófoké, a földreformnak esett áldozatul.

   Ma Kalotaszegen úgyszólván nincsen úr és nincsen a régi értelemben vett paraszt sem. Kisbirtokos gazdák vannak csak és kisbirtokos mesteremberek.

   Kálvinista vallására és egyházára büszke, bár nem kegyes természetű, nem bigott. Józan, reális gondolkozású, számító, spekuláló, tanulékony. Optimista. Szijjas és kitartó a makacsságig. Jelszavaknak nem ugrik, csak meggyőzéssel, józan eszéhez való apellálással győzhető meg. Nem úrtisztelő, de nem is úrgyűlölő; sokat érintkezik kaputos emberrel, tehát nem elfgult velük szemben; de nem dörgölőzik, mert gőgös a maga fejtájára, nemzetségére.

   Világot, országot járó, de mindig visszatér a földjére, hacsak valamiképpen is teheti. Annak idején Amerikába alig vándorolt ki innen valaki.

   Hogy ezek a tulajdonságai élő valóságok, annak bizonyítéka az, hogy ez a maréknyi nép a maga csodálatos egyéniségében, töretlenül és keményen nemcsak állotta az ezer esztendős időt, de ma is állja.  

szozattv


szozat a tiszta hang szentkorona OMLI Meghívó Hazatért liliomok aversereje Horthy szobor avatás arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo