Ady Endre: S ha Erdélyt elveszik?

csonkaorszagIgazodhat-e, javulhat-e a mai társadalom élete, ha Brennus-kardok kormányozzák a világserpenyőjét, s ha égszakadás, földindulás kedvétől függ minden civilizációnk? Bizonyos, hogy van vadság, fegyver és háború, s bizonyos, hogy kínos, szomorú, de kényszerű beletörődöttséggel készen kell állnunk minden elé. Minden elé, ami akár bennünk rekedt babonák, akár humánus, szép indulataink, akár racionális megállapításaink miatt nagyon-nagyon fájdalmas. Emerrébb, keleti külvárosain a nyugati kultúrának, veszélyes a járás s minden pillanatban tőrt szegezhetnek túlbizakodó hitünknek és életünknek.

   Gyermekségem legfurcsább fényű emléke, édesapánk sokszor ismétlődő ígérete év végi tiszta jeles bizonyítványaink nagy hangulataikor: „No, most már igazán elmegyünk Erdélybe, a rokonokhoz.”

   Mi csak olyan erdélyszéliek voltunk, a Partium egy része, Sylvania, a Szilágyság, büszkébbek, kényesebbek, mint Transsylvania, mégis Erdélybe vágytunk. Dehogy is a rokonokért, mert kölcsönösen és rokonosan alig-alig tudtunk valamit egymásról mi és az erdélyiek. Gőzösvonatra se gondoltunk egy új, panamás, rossz, görbe, vicinálisvasút nehéz dolgai folytán és mert az apánk Erdélyhez méltatlannak vallotta a síneket. Ő ifjúságos korából Erdély postakocsis s fuvaros világára emlékezett ragyogó emlékekkel s az Erdély-imádást naiv szándéktalansággal oltotta erősre, később tudatosra fiaiba.

   Kocsival kellett volna az erdélyi nagy útnak vágnunk, régimódiasan itt-ott, ismerősöknél és atyafiaknál megszállván, hogy két-három hét múltán kerüljünk vissza. Elmaradt a szép út, mi, fiúk fölnőttünk a száz kilométereket száguldó vasparipához, kiidegenedtünk a legendás rokonság emlékezetéből is, de Erdély máig megmaradt a mi Kaliforniákképpen.

   Tudják, akik egy kicsit ismernek, hogy magamról a buta sovinizmust régen letörültem s a nacionalizmusom: kétségbeesett alkudozás sorsom és a között, ami már a legtöbb internacionalizmusnak is fölötte jár. Román barátaimnak, testvéreimnek, szeretettjeimnek már szinte unalmasan kedvetlen kedvetlenséggel, de majdnem egész hittel mondogatom el régi, komoly tréfámat:

   –  Hiszen én nektek adom Erdélyt, ha kell Aradig és Máramarosszigetig is, a magam külön házacskáját szintén, de nem hal-e majd ebbe Románia, akit én szeretek, s akinek én önzetlenül s már régen álmodom a legfényesebb jövendőt?

   És mégis, Erdélyre gondolván, el kell lágyulnom, ha nem is mint egy sipuluszi református papnak, de egy emlékekkel s szabadító vágyakkal egyképpen letelt, kulturális eklektikusnak.

   Alig nyolc évvel ezelőtt, amikor éppen a Huszadik Század s a Társadalomtudományi Társaság embereitől várhattam mindent, ami megértésben kapható s nekem okvetlenül, halálosan kellett, gyóntam már le valamit ebből. Árván, üldözötten, évszázadok keserű-sötét mélyébe hasztalan tekintve, babonára szorulva jajgattam, sőt hitetlenül: csak Erdély! Azóta egyre jobban tudom és hiszem ennek a babonának a miértjét: valóban az európai nemzettársadalmak legparancsolóbban fejlődéses korszakában Erdély volt: Magyarország. Erdély néhányszor ország volt, társadalom, muszájból is a Nyugattal szövetkező, protestáns és a kor engedelme szerint haladó is a Magyarország pedig – nem volt. Úri bűnei talán Erdélynek is szörnyűek voltak, Werbőczy-szelleműek, mint a Habsburgok magyarországi, kegyelet és törökmentes nagyurainál, de igaz, saját kultúrára az az Erdély iparkodott, melynek románjai például bibliafordítást magyar fejedelmek által kaptak. S talán az új s ma már könnyen érthető Amerikán kívül, ha a régi, keresztény Kelet Rómaellenes s csoportos lázadásait leszámítjuk, sehol a szektáknak, tehát a lelkek forradalmának bujább talaja Erdélynél nem volt. És Erdélynek, a kicsi Erdélynek a magyarországi török hódoltság idején több lakosa volt, mint az úgynevezett s nem volt Nagy-Magyarországnak.

   Elpirulok a magam, látszó, romantikájától, de leírom, hogy Erdélynek külön lelke van s fenyegető, brutális, de vajmi lehető térképváltoztatások két emlőről szakítanának le két ikergyermeket, a magyart és a románt. A szász megél vagy elpusztul magától is, eddig se csinált mást s az ő ügyük hasonlatos volna az oroszországi német kolóniákéhoz. De mi, magyarok s az erdélyi románok gyökereinkkel lennénk kiszakítva, mihelyst ez az őrült militáris világ, melyet ma még a szociáldemokrácia legáncsolni képtelen, diplomaták diagnózisa szerint kezd gyógyítni bennünket.

   Rongyolt és csaknem reménytelen fajtának tartom a magyart, pláne hogy demokratizáló forradalmába beleordított, tiport a nagykultúrájú rontás, a háború. Mai, barbár csodák idején el tudom képzelni azt is, hogy Erdély hamarosan megvalósulása lehet tüzes, vad álmoknak, mik nem minden alap nélkül kísértenek az alsó Kárpátok alatt. De a dilemmás Erdéllyel évszázadok marasztaló szellemét lázítja föl a vad hazapolitika s hazátlanná tenne két szerencsétlen s minden más, nemes fölszabadulásra jobbal váró nációt.

   Beszéljünk-e a Romániába olvasztandó magyarságról, melynek, ha lehet, rosszabb, embertelenebb s főképpen otthontalanabb sorsa volna a mai erdélyi románokénál? Minden további kérdést és választ átengedek azoknak, akik nem olyan nagy soviniszták és politicienek, mint én, kinek csak Erdély-babonája túl nagy talán, de kinek Erdély egyetemes nyomorúsága fáj.

   Hogy múljanak el, óh, már a srapneles igazságok s hogy engedjenek bennünket a magunk srapneleivel, emberszerető és fölszabadító munkánkkal, tovább munkálkodni nemzettelen népboldogságokért.

   Lenn, Erdély földjén

   Erdélyben régi rajongója, én, kapcsolt részeiből támadott hű fia, sohse jártam Kolozsváron túl még. S múlt lázzal, betegen meg kellett indulnom, rejtelmes parancsból levezekelni e bűnömet. S ép és drága föld, Magyarországnak éber rejtegetője, hatalmas birodalmaknak egykor keresett frigyese, be szégyenlem, hogy csak most ismerkedünk. Óh, jaj, hiszen a népek most is ismerkednek egy végeláthatatlan, piros és szörnyű majális-ünnepen. „Támada pedig a Sátán Izrael ellen és fölindítaná Dávidot, hogy megszámlálja az Izraelt.” Az Úrnak persze nem tetszett ez s az Úr Angyala a Biblia szerint ellenségek fegyverével és döghalállal állott bosszút. Furcsa, hogy ez a bibliás Erdély mint rohamítja bennem a Biblia nagy igéit és sejtetéseit. S le kell gyűrnöm minden porokkal lázamat és magamat, hogy lássam: gyönyörűek és örökök a hegyek, völgyek, folyók, erdők, voltak s leendők és a nők és minden, ami történik. A Halál is, ki a leguralkodóbb, mióta él s ki mellé most már ne is merjünk sorolni mást. Halleluja, Halál, kinek szépségét csak a fél-Halálok, betegségek és bénaságok kísérő serege rontja. Erdélyt kedveled, sokat üdültél benne s mert újra és újra vágytál visszatérni, hagytál magad után mindig életcsírát. Magyarság és emberség zamatja, hite, lelke, Erdély, nem uraid szerint büntet téged az Úr. Mert a hatalmasabb, a Halál, szeret téged s mindig hagy benned annyit, hogy fölségesen kinőhesd magad a Halál minden új látogatására. Erdély, te Magyarország vagy s ha Magyarországra van még szüksége a Földnek, te megmaradsz nekünk.

   A magyarság háza

   Egy fontos erdélyi város, egy különösen nagyszerű ember jóvoltából, kultúrpalotát csinált, különöset és nagyszerűt.

   –  Ez lesz, ha a Sors úgy akarja, a magyar menedék, dús és takaró. Itt fogjuk őrizni magunkat mi, magyarok, kik egymás ellen annyit vétettünk. Ide fogunk verssel, zenével, beszéddel összevonulni, ha baj lesz. S minden, képességes szeretetemmel néztem fel reá, ez úrra, mert hogy nagyon és dacos magyar vagyok s ő az én rokonom.

   Az oláh mumus

   Az oláh mumus elszenvedhető, lebírható s Romániának nem kívánhatnék rosszabbat Erdélynél. Csak Kolozsvárra, Brassóra, Marosvásárhelyre s még néhány városra intek. Belepusztul az oláh, ha ilyen kulturális helyeken el tudna helyezkedni. Szerencsére nem tud, mert Erdélyt akarjuk, tartjuk s meg is fogjuk őrizni. Az oláh mumus nem mumus s eszembe jut egy román fiskális, aki azt mondta: Isten ments, hogy Budapest helyett Bukarestbe kelljen mennem főtárgyalásra.

1912    

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf