Takáts Sándor: A régi diákéletből

A XVII. század iskoláiról, azoknak reguláiról és tanításmódjáról sok mindent tudunk. Az iskolai életről is maradt ránk egy és más. Azonban a diákjaink társadalmi életéről, küszködéséről, vakációzásáról, ide-oda vándorlásairól vajmi keveset tudunk. Pedig a diákélet mindig érdekes volt. Így tehát minden adatocska, ami e téren ismereteinket többíti, egyúttal érdeklődésünkre is számot tarthat.

   Más formájú ma már a tanítás; más formára ütötték az iskolákat is, de azért sok minden megvan, ami századokkal előbb is elevenséget és vidámságot kölcsönzött az iskolai világnak. Bizony a mi diákjainknak a fejében harmadfélszáz év előtt is forgószél járogatott. Szerették a tréfát, a csintalanságot; örömest indultak a tilalmasra, s ha egymás közt voltak, ugyancsak ütögették a tüzet a tiltott pipákba! Aztán ki volt boldogabb, mint a diák, mikor egy-két napi vakációhoz jutott? Farsangoltak is ilyenkor eleget, mert hát a vakáció akkor is flastrom volt a szegény diákok szívére. Nem csoda tehát, hogy ágon ülve lesték az ilyen napokat! Azt sem kell hinnünk, hogy a tanuláson nagyon törték volna magukat! A latin és görög grammatika forgatása akkor sem volt a legédesebb foglalkozás! Isten a megmondhatója, hány diák mondta ez átkozott tudományra, hogy fogas ebnek való a csontrágás s nem úri diáknak! A baj csak az volt, hogy a skólamesterek ugyancsak kegyetlen emberek voltak! A fegyelem ellen vétkező és hanyag diákokat nemcsak szóval, hanem fenyítésekkel is zabolázták. Bizony nem egynek a farát ajándékozták meg holmi kemény pálcákkal, hogy jobb észre hozzák. Aztán akinek a fenyíték sem használt, azon hamarosan kiadtak, mint a patai szűrön.

   Mindez az iskolában forgott emberek szemében nem egészen ismeretlen dolog. Az alábbi levéltári adatok azonban új oldalról világítják meg a XVII. századi diákéletet.

   Nemes ifjaink a XVII. században vagy a főurak udvaraiban nevelkedtek, vagy pedig az akadémiás és főiskolás városokban tanultak. Mondanunk sem kell, hogy a főurak udvaraiban is skólamesterek oktatták az ifjakat. Az iskolai regulák azonban itt nem igen nyomták őket. A katonák közt forgolódhattak. A nemes lányokkal is társaloghattak és táncolhattak. Kijárt nekik a ruházatjok. Az asztalukra naponként bort is kaptak, még pedig elegendőt. A legtöbb magyar udvarban a diákok naponként három meszely bort és két fehér cipót kaptak asztalukra. A Németújvárott nevelkedő udvari diákok például 1644-ben 1916 pint bort és 5110 cipót fogyasztottak el. Rohoncon ugyanennyi bor járt a diákoknak. A nemes lányok és leányasszonyok valamivel kevesebb bort kaptak. De hát azért ők is eleget fogyasztottak. Hiszen, hogy többet ne mondjunk, Rohoncon 1644-ben huszonhét kisasszony és leányasszony evett naponként az uraság asztalán.

   Ha az ifjakat a hazai vagy a külföldi városok oskoláiba küldték, a főuraink gyermekei nem konviktusokban, hanem künt a városban laktak. A szülőik ugyanis a bevett szokás szerint házat béreltek az ifjak számára s hazulról adtak melléjük cselédséget; sőt az élelmicikkek jó részét is hazulról küldték nekik. Mikor például a Batthyány-fiúk Sopronban tanultak, sok minden mellett még hatvan tyúkot is vittek magukkal /1/ Az ilyetén diákháztartásnak feje a prefektus volt, aki rendesen az egyházi rendhez tartozott. Ennek dolga volt az erkölcsi vezetés. Aztán következett a preceptor, vagy pedagógus. A sáfár, a gazdasszony, a lovász, a fullajtár, a csatlós s más efféle szolganép sem hiányzott. A főúri diákok ugyanis paripáikat is magukkal vitték. Hiszen tudott dolog, hogy például Grácban és Bécsben ifjainknak sok játékban kellett résztvenniök s az udvar körül is többször kellett forgolódniok. Zrínyi Miklós (a költő) és Zrínyi Péter a XVII. század elején Grácban (akkor Grécnek mondták) tanulván, rendes udvartartással dicsekedhettek. Mikor később Bécsben tanultak, oda is a szükséges személyzettel és paripáikkal mentek. Aztán az udvar körül is forgolódtak.

   A dunántúli főurak úgy a XVI., mint a XVII. században jobbára Grácba küldék fiaikat. Akkor ugyanis e város lakói és a magyarság között szorosabb kapcsot teremtett a török ellen való védekezés. Dunántúli főuraink majd mind leveleztek a gráci urakkal. Gyakran megfordultak Grácban. Hiszen nem egy magyar úr szolgált akkor Stájerország zsoldján a magyar végházakban s így gyakran kellett Grácba menniök /2/.

   Tudott dolog, hogy Grácnak nagyhírű oskolája volt, melyet még a külföldiek is örömest kerestek föl. Több főherceg is lakván e városban, a diákok között az uralkodóház is képviselve volt. Akkor még az uralkodóház tagjai nem éltek oly elzárkózott életet. Az ifjú főhercegek Grácban a magyar úrfiakkal játszottak, lovagoltak s gyakran együtt is étkeztek velük.

   Ezek és hasonló körülmények teszik érthetővé, mért kereste fel Grácot annyi magyar diák. Mondanunk sem kell, hogy e diákok legtöbbje előbb már a hazai iskolákon is töltött egy-két évet.

   A vitéz főgenerális: Batthyány Ádám, akinek az udvarnépe az ezeret meghaladta, a XVII. század derekán fiait a soproni jezsuiták jóhírű oskolájába küldé. A bevett szokás szerint házat bérelt számukra s tőtisztelendő Magnovith János uram vezetése alatt a szükséges személyzetet és cselédséget útnak indította.

   A házuk és a gazdaságuk vezetője Pongrácz uram és az ő derék hitestársa volt. Jó magyarok, de kálvinisták voltak az istenadták. Ez sehogy sem volt a prefektusnak, főtisztelendő Magnovith János uramnak az ínyére. A leveleiben panaszkodik is Batthyány grófnak Pongrácz uramra s pápistát követel a helyére. Egyszer amiatt emel kifogást, hogy Pongrácz uram a prédikátorral babonáztatja magát betegágyában. Máskor meg azt is neki rója fel bűnül, hogy szolgálója a diákok házában „majdnem meggyermekezék”.

   Az ilyen dolgoktól megválva, Magnovith uram mindenerejével rajta volt, hogy a kis grófok házát jó rendben tartsa s hogy vélük a tudományt megkedveltesse. Ez utóbbi dolog azonban nem igen sikerült neki. Hiába hangoztatta, hogy milyen tanult és tudós emberek voltak a grófi ifjak szülei és ősei; hiába dicsérte a latin nyelv szépségét! A kis grófok azt tartották, hogy mit használ a vaknak, ha elei láthattak, vagy a némának, hogy atyja ékes beszédű volt? És csak úgy ímmel-ámmal tanulgattak. Magnovith uram levelei szerint gyakran fogta el őket fejfájás, amit már abban az időben is oskolai betegségnek hívtanak. Aztán mód nélkül kedvelték a vakációt és a különféle szórakozást. „Felfordult most az világ, – írja ilyenkor Magnovith uram – sokkal jobban irtóznak az jótól, hogy sem mint az gonosztól.” /3/

   Batthyány gróf természetesen nem valami nagy örömmel hallotta, hogy a fiai nem lelkesülnek a tudományokért. Nemcsak nekik, hanem Magnovith uramnak is dorgáló levelet írt s az ifjak részére megszorította a kihányó pénz küldését. Ez már aztán a főtisztelendő prefektusnak sem tetszett. Tehát fordított egyet a szekéren s megírta a grófnak, hogy a gavallérok „már nem fölöttébb idegenek az tanulástól”. Majd meg imígyen engesztelgette az apa haragját. „Annyi foganatja lett az velek való munkálkodásomnak, hogy az tanuláshoz jobb ízzel és kedvvel nyúlnak, hogy sem mint annak előtte!… Az farsang farkán két napi mulatságot méltó engedni nekik.” (1651)

   Eléggé kedvre hangolván az öreg grófot, Magnovith uram elérkezettnek látta az időt, hogy néminemű kéréssel is előálljon. Magnovith főtisztelendő úr nagyon szerette a borocskát s megírta a grófnak: „az oskolai gondoknál is nagyobb fogyatkozásunk az, hogy nagyságod oly szűken küldi ide az borokat. Rossz korcsmai borokra szorulunk, mely után tíz napig koplal az ember! Ha szinte olykor valamely emberséges embernek egy böcsületes itallal gazdálkodnék is az ember az is nagyságod böcsületire volna. Tehát több bort küldjön nagyságod”. (1651)

   Néhány nap múlva (január 17-én) a főtisztelendő prefektus már jelentette a grófnak, hogy a borok megérkeztek. „Az magunk részét – írja – alkalmatos helyben, pincénkben telepítettük. A jezsuita atyánknak szánt borokat a klastromba küldöttük. Igen kedvesen vették s nem tudván másképpen meghálálni legottan az úrfiak böcsületjéért holnapra az egész oskoláknak napestig való recreatiót engedtek és az úrfiakat böcsületes ebédjökre hívták.”

   Batthyány gróf ugyanezen alkalommal abrakot is küldött a fiai lovainak.

   Magnovith uram jámbor erkölcsű lováról azonban megfeledkezett. A főtisztelendő úr tehát a maga paripája számára is kért abrakot; mert – úgymond – kengyelfutó inasokra nem lehet bízni az úrfiakat; jómagának kell őket kísérnie!

   Úgy látszik, hogy a prefektus nem szívesen böjtölt. Jómaga és úrfiak számára ugyanis felmentést kért és kapott püspökétől. Az újévi ajándék már az időben is divatban lévén, Magnovith uram előre megírta a grófnak, hogy főembernek való posztóból öltözetet kér újévre.

   A kis grófok udvartartásában borbély nem lévén, betegség alkalmával a főtisztelendő prefektus úr kúrálta a gyermekeket. A kúrálás persze a kor szokása szerint történt. Mikor például Palkó grófnak a feje fájt, a főtisztelendő úr (mint maga írja) a szokott purgációt adta neki. Kristóf grófnak állkapcáján fluxus indulván meg, Magnovith uram bizonyos füsttel illette a kis gróf állát. Ez – írja – holnapig elmulasztja a daganatot.

   Magnovith uram nem lévén megelégedve a fiúk preceptorával, mást keresett. A nagyszombati jezsuiták ajánltak is neki egyet. „Emberséges magyar legény – írja az ajánlottról – Petheő nevű. Kilencedik oskoláját végezte és sok időtől fogva Révay úrfiak mellett perceptorkodott. Csakhogy tovább is akarna tanulni, úgy kívánna az úrfiakhoz jönni, hogyha az úrfiak esztendőre Grézbe, vagy Bécsbe vagy más akadémiás helyre mennének, a hol ő maga is többet tanulhatna. Mostani helyén nincs elég tekintete az ifjak előtt s nem segítheti őket a komponálásban.”

   Hogy a kis Batthyány grófok nagyobb kedvvel tanuljanak, a prefektus úr jó diákot is keresett melléjök. Talált is több ilyet s megírta az öreg grófnak, hogy az ittvaló diákok között hármat talált az úrfiak szolgálatjára alkalmatosat. Az első: Séllyey Palkó, syntaxista. Ez jó friss inas; deákul, magyarul, horvátul és németül tud, pápista, jó tanuló és szép kezeírása vagyon. A második: Balogh János, ez is jó nemes fiacskája. Mostan Káldy Péter fia mellett vagyon; az úrfiakkal egy oskolába jár, jól tanít, jól ír s tud is emberhöz böcsülettel szólani. A harmadik is pápista, de ennek már köteles szolgálatja vagyon.

   Már Magnovith uram nem egyszer emlegette, hogy koporsójáig viszi a Batthyány grófokhoz való kötelességét, az első kínálkozó alkalommal végleg búcsút adott nekik. Zsírosabb egyházi álláshoz jutván, otthagyta a prefektusi hivatalát s azontúl egy vakarítást sem írt. Az érsek a helyébe Borsiczky György nevű papját küldte a Batthyány-fiúkhoz. Magnovith uram az új prefektusról ezt írta volt gazdájának: „Tudós ember, vele tanultam a hatodik oskolát; akkor is böcsületesen tanult.”

   Borsiczkycsak igen rövid ideig viselte az új tisztet. A helyét Vasdinnyey Balázs foglalta el. Az új preceptor pedig Szerényi András uram lett. Ezekkel és a megfelelő cselédséggel indultak a Batthyány-fiúk 1651 tavaszán Grácba. Aztán több éven át ott forgolódtak az iskolákon. Mivel itt igen sok magyar úrfival találkoztak, s mivel az udvar körében is gyakran mutatkoztak, a tanulással nem sokat bíbelődtek. Kristóf úrfinak különben sem volt ínyére a tanulás, Vasdinnyey Balázs uram 1651 november 27-én meg is írta Batthyány generálisnak, hogy Kristóf úrfi szívesen mulat a Gréc országbeli urakkal, de a könyvekkel nem sokat verekedik. „Az preceptornak azt mondja, hogy nem tanulni jött ide, csak recreálni magát”!

   Gondolhatjuk, hogy az efféle híradás nem igen jól esett Batthyány generálisnak, aki – bár egész életén át hadakozott – szerette a könyveket s támogatta a tudósokat. Hiszen tudjuk, hogy némelyik évben két-három könyvet is nyomtattatott /4/.

   Az 1653. évben Thököly István arra kérte Batthyány generálist, venné a fia mellé Abaffy Andrást, „az ki szolgálván őkegyelmének, háta megett tanulván, jövendőben is vehesse öcsém-uram szolgálatjának használt.” Abaffynak – írja Thököly – „máris alkalmatos deáksága vagyon; mivel Nagyszombatban pátereknél jártatta oskolában az apja” /5/.

   Nem tudjuk, Batthyány elfogadta-e ez ajánlást. Abaffy ugyanis nem szerepel a Batthyány-fiúk leveleiben.

   Az 1654-ben Czobor Eugénia Grécben akarván a fiát oskoláztatni, Batthyánynét kérte meg, adna alkalmatosságot az útra. „Az gyermek – írja – csak harmadmagával leszen; portékája nem sok… Amint mondják, az ki hol bízik, ott késik.”

   Ez időben Vasdinnyey Balázs lévén a fiúk mellett, gyakran tudósítja Batthyány generálist az előforduló dolgok felől. Egyik levelében például nadrágot kér az úrfiak és az inasok számára; „mert nincs több, mint amit hordanak s az már kopott. Egy pár papucs és pacsmag is kell nekik”.

   Az 1654 április 21-én az egyik Batthyány-fiú (Kristóf) a küldött csizmákat köszöni meg apjának. Amint írja, a pompás sarkantyúk nagyon tetszenek néki. „Lovam – írja – jól viseli magát. A herceg úrfiak kihíttanak minket magukkal Ekenpergre vacsorára. Jól megnyargaltam az lovat. A herceg úrfiaknak is tetszett. Igaz, hogy nem igen megyek rajta oskolába, hanem ha recreatiom vagyon kimegyek mindenkor rajta.”

   Ugyanez évben Kelcz György uram jelenti Grácból, hogy az úrfiak és a cselédek fehér ruháinak mosása ügyében Batthyány generális parancsa szerint jár el. „Nem lesz lopás a ruhában, – írja – mert attól veszünk kenyeret is, akinél mosatunk. Addig nem merek mosatni, míg nagyságod jóvá nem hagyja… Szénánk kevés s fánkkal sem érjük be” /6/.

   A magyar ruhában, sarkantyús csizmában járó ifjak – amint a jelentésekből kitűnik – néha parázs verekedést csaptak a német diákokkal. Az efféle ellenségeskedés gyakran járathatta, mert sokszor kellett az úrfiak számára ruhát küldeni. Az 1656-ban Séllyey Pál írja Batthyány generálisnak, hogy az úrfi számára bélelt süveget küldessen. „Eléggé vonogatják – írja – a német úrfiak!”

   Az 1655. év február 5-én maga Pál úrfi írja Batthyány generálisnak, hogy más lovat küldjön, mert az itt lévő igen bokrossá lett. „Engedelmet – írja – előbb, hogysem innend elmennék, valami gyalázatban ejtenének, s mikor néha vagy csak mellettem elmennek is, csak imígy-amúgy nagy bűzzel szólanak. De én sem magokkal, sem grátiájokkal, sem pedig az ő haragjokkal semmit sem gondolok, viselvén előttem is nagyságod hozzám való atyai kegyelmes grátiáját.” /7/

   Ugyanezen év tavaszán Vasdinnyey Balázs az úrfiak és az inasok számára csizmát kér. „Az Pál úrfinak megparancsolná nagyságod és a preceptornak, hogy míg alámennénk, tánulna valamit. Kristóf úrfi nem tanul; csak az muzsikát tanulja.” /8/

    Következő (1656.) év őszén Batthyány Ádám generális az ifjú Barkóczy Zsigmondot is Grácba küldé oskolába. a derék Séllyey Pál vitte őt oda. Amint a kísérettel együtt szerencsésen megérkezett, azonnal írt Batthyánynak. „Az útnak rosszasága miatt – írja – noha későn, de jó egészségbe érkeztünk fel s a városon kívül két egész nap megszellőztetének bennünket s azután két ízben való esküvésem után úgy eresztének be.” /9/

   Bár alig hogy Grácba érkeztek, Séllyey uram máris pénzt kért s a gazda számára kősót. Hogy Batthyányt kedvre derítse, még egy kis háborús hírrel is kedveskedik neki, írván: „Itt nagyhíre vagyon, hogy az magyarországi király személye szerint akarna táborba szállani, de mely felé legyen szándékjok, nem tudják.”

   Mivel a kis Barkóczy-fiút is Batthyány gondozta, tehát minden ügyes-bajos dologban hozzá fordult a kis diák. Az 1656. évben például több ízben kért pénzt. Egyik ilyen alkalommal írta volt: „Valami kevés költséget küldjön kegyelmed; mert néha oskolában, néha congregatioban kérnek; pedig egy pénzem sincsen.”

   A következő év tavaszán ismét pénzt és egyebet sürgetett. Ravaszul megfogalmazott levelében e kérését ily formában adta elő: „Atyám uram őnagysága örömest akarná idevaló tanulásomnak böcsületes, híres, neves végbe való vitelét… Az minemű ruházatot adott nagyságod velem ide feljövegelemkor, az alkalmasan megváltozott rajtam, annyira, hogy amaz magas respectust félretevén, szégyenlek benne járni nagyságodra nézve. Igazán írom nagyságnak, hogy mások előtt majd merő csuff (így!) és nevetség vagyok, melyet mind örömest elszenvednék, ha az nagyságod böcsületiben nem járna… Nékem bizony a nyárra dolmány, mente, süveg s költség kívántatik… Hérics Gyurkó inasomról is gondoskodjék nagyságod.” /10/

   És Batthyány generális küldözgette hazulról a ruhaneműeket, pénzt, élést s Isten tudja mi mindent. Mi minden kellett Grácban az ifjaknak, nehéz volna felsorolnunk. Hiszen még a borbélyt is hazulról küldték Grácba, hogy az ifjak haját lenyírja. Legalább Vasdinnyey Balázs 1654-ben ezt írta Batthyány generálisnak: „Kérem nagyságodat, hogy az borbélyt nagyságod küljeföl; mivel az úrfiaknak igen nagyok a hajai.” /11/

   Azok a főúri gyermekek, akik nem Grácban, hanem Bécsben járták az iskolákat, épp oly udvartartással indultak útnak, mint a Batthyány-fiúk. Koháry István fiai a XVII. század derekán Nagyszombatban kezdték iskolai pályájukat. Innét aztán Bécsbe mentek. Ők is vittek magukkal paripákat, inasokat, lovászt, gazdasszonyt, sáfárt, no meg akit először kellett volna említenünk, preceptort is. Bécsben a szállásért 660 frtot fizettek évenkint. Hatalmas összeg volt ez abban az időben! Tehát bizonyos, hogy a Koháry-fiúknak Bécsben ugyancsak nagy lakásuk lehetett! A számadások szerint a fiúk vöröskarmazsin, sarkantyús csizmában, narancsszínű mentében, meggyszínű dolmányban jártak. A lovak számára az abrakot és a szénát Bécsben vették. A gazdasszony kántorpénzül (negyedévre) 225 frt.-ot kapott. A mester hol 5, hol négy forintot kapott fizetésében. A számadások között ilyen tételek is szerepelnek: „mivel Istók kinőtt a köpönyegiből, vettem egy vég leányabát 6 frt. 75 kr.” /12/ „Istók magának és mesterének vett két pár szép kést, gyöngyházast” stb.

   A fiúk még Bécsben tanultak, mikor édesatyjok a harcon elesett. Ekkor fekete ruhát csináltattak /13/ és hazajöttek. Bécstől Pozsonyig a preceptor és a fiúk útiköltsége egy forint és öt pénzre rúgott. /14/

           *

 

Családi levéltáraink sok-sok ily adatot tartalmaznak, melyek olykor élénk világot vetnek a főúri fiúk külföldi iskoláztatására. Eddig íróink azt hitték, hogy a kor szokása szerint a magyar főurak fiai is a convictusokban tartottak. A föntebb közölt adatok azonban egészen mást mondanak. Főuraink gyermekei a XVIII. században fejedelmi módra egész udvartartással indultak külföldre s nem az intézetekben, hanem bérelt házban laktak.              

/1/ A velük levő Borsiczky írja 1653 május 4-én Batthyány Ádámnak: „Talán jó volna az úrfiak számára ideküldött tikokat sopronyi piacon eladni s pénzre fordítani; mert ingyen kél el azoknak tartásokra sok zab.” (Körmendi levéltár. Missiles.)

/2/ A stájerországi tartományi levéltárban (Landes-archiv) tömérdek dunántúli magyar úr levele található. Már a XVI. században küldözgetik tehetősebb uraink Grácba gyermekeiket. Az 1562. év január 29-én például Petheő Benedek írja Saftenberg Jánosnak, Stíria főkapitányának, hogy fiát Grácban szeretné taníttatni. Többi gyermekeit s rokonait is ott akarja iskoláztatni. (563. fase.)

/3/ Magnovith levelei a Körmendi levéltárban találhatók.

/4/ 1654-ben Malomfalvaynak s Talián páter könyvét nyomatta ki. S ugyanez évben írja bécsi megbízottja: „Küldtön küldje nagyságod az magyar imádságos könyvecskét; mert megkenvén a könyvnyomtatónak száját, jobbízűen munkálkodtat. Az legényeknek is bibálét (borravalót) ígértem.”

/5/ Körmendi levéltár. Missiles, 1653. január 23.

/6/ A mosás – írja Kelcz – 4 frt 50 kr.-ba kerül.

/7/ Levele végén a preceptor pénzét sürgeti s a csatlósa és a lovásza számára dohányt kér. (Körmendi levéltár. Missiles.)

/8/ 1655. május 24.

/9/ A megfüstélés és a veszteglés a magyarországi járvány miatt történt.

/10/ Grác, 1657. március 23. (Körmendi levéltár, Missiles.)

/11/ U. o.

/12/ Leányaba finomabb minőségű abaposztó volt.

/13/ „Ekkor veszett el atyjuk az harcon, tehát azon posztómetőtől vettem egy vég fekete scheptuch-ot” stb. Ugyanekkor két pár fekete kordován csizma patkolással együtt 4 frt 65 kr.-ba került.

/14/ Közös pénzügyi levéltár, Hung. Memoriale boldogemlékezetű Koháry István uram fiaira való költségéről 1665 szeptember.

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf