Erdélyi József: A Ság halála
Ság oldalán nagy kürtő füstölög.
Fekete füst: gyászlobogó, –
halálra ítélte a Ságot
a kőfaragó.
Rontják a messzekék sági tetőt,
s Somlyó öccsét megölik,
s közömbösen nézi halálát
a ságalji nép.
Ugyan kinek s miért is fájna ez?
Nekem is, ó, miért sajog
a Ság halála? Hiszen egyszer
én is meghalok…
Bontják a Ságot… Minek is
a búzatermő síkre hegy?
A munkás-kínos földre szépség? –
Ság. Isten veled!
Isten veled, szépség, haszontalan
álmodozás, tündér tető!…
Törj én szívem darabokra te is,
mint a sági kő!…