Kis Ferenc: József Attila halálakor

Ömlik a víz, gőzölgő esővíz,
   keservesen és múlhatatlanul –
jozsefattilaa házőrző eb nézi, mintha ő is
pusztítaná az otthont, amit őriz
   s a vackot, ahol dühödten lapul!

Dühödten, árván, tehetetlen nézek
   ablakon át a lucskos őszbe ki –
a félhomályban úgy szorong a lélek
rémülten, mintha benne születnének
   a közelgő téli farkaskölykei!

Rendületlenül pislog nehány sárga
   gázláng az őszi rothadás felett –
az Ország hull itt, részegül a sárba,
magányos fények, hű lángok hiába
   vívódnak, mint a lelkiismeret!

Hát meg kell halni mégis? tegnap Szárszón
   József Attilát nyelte el a sír –
gyászszalag lett, ki csillag volt a Zászlón,
a Mocsár felett, büszkén is meg fájón,
   örök vigasz volt, nyíló Gólyahír!

Ömlik a víz, az ablaknál esetlen
   didergek, mint a kocsonyás falak –
zokognék, ó, de sírni sincs már kedvem,
a házőrző eb vinnyog a tehetetlen
   dühében önnönmagába harap!

                                               1937

 

szozattv


szozat a tiszta hang aug202017bazilika vacsztistvan Pál István Szalonna arany200 Ordo liturgicus Budapestinensis
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo