Sík Sándor: Forradalom

Gépfegyver kattog az ablakom alatt.
A katonatisztek sapkájáról az utcán letépik a rózsát.
Részeg folyamőrök, nagy sállal a nyakukban, rekedten kiabálnak.
Gyerekek ijedten lapulnak a falhoz.
Néptörvények óriás betűi rikoltoznak plakátokon.
Az emberek sort állnak a szakszervezet irodája előtt.
Megállt a vonat és elfogyott a liszt.

Szuronyos Mannlicherrel virrasztok éjjel a ház folyosóján.
Forradalom! – muzsikál lelkemben a szó,
És Petőfi-versek ritmusa pattog kimerült agyamban,
Danton óriás árnyéka sötétlik a falon,
És Kossuth átillás alakja karcsúsodik szószéken elém.

A másik folyosón anyám éberen mered ágyán a sötétbe,
Az éhségtől álmatlanul.
És arra gondol, hogy én is éhezem.
A néném tegnap a rettegéstől az ablakból akarta levetni magát.
Az öcsém zsákot cipel a rakodóparton.
És az apáca húgomat ki tudja mikor rántják fel az oltár lépcsőjéről.

A Dunaparton egy katona, csak úgy legénykedésből, a levegőbe puskáz,
A szomszéd faluban most verik agyon a jegyzőt,
És a kiürített Csallóközbe lassan szivárognak óvatos cseh portyák.