Takáts Sándor: Polgármesterválasztás Budán 1694-ben

A szentséges Lipót császár idejében odafönt Bécsben az urak azt tartották, hogy a magyar nem való tisztviselőnek, mivel könnyen rebellál; katonának sem alkalmatos, mert hűtlen és megbízhatatlan; városi lakónak sem jó, mert pallérozatlan, s a németekkel meg nem fér /1/. Ezért tehát a magyarnak foglalkozásul az adófizetést és a földmívelést szabták. Elég erős az ebadta, törje a földet és fizesse az adót. S hogy az adófizetésben a szegény magyar elegendő változatosság nélkül ne szűkölködjék, annyiféle adót vetettek a nyakába, hogy elmondásuk a Szent Iván énekénél is hosszabb lenne. Pallérozatlan nemzet lévén a magyar, hogy a finomabb erkölcsökkel is megismerkedjék, két évtizeden át hozzá, az ő falvaiba kvártélyozták a német hadak ezreit és ezreit. S bár ezek mindenét fölélték, mindenét elvették, de legalább művelődött az ebadta rebellis magyarja! Vagy talán nem?

Amint mondók, a magyart városi lakónak nem tűrték, nem akarták. Ezért a töröktől visszahódított területek városaiba jóérzésű, pápista németeket telepítettek. Mivel azonban a török háború a XVII. század végén folyton dúlt, a jóérzésű németség, a vagyonos polgárság hazánkba ekkor még nem igen kívánkozott. Tehát kik jöttek, Jöttek vala olyanok, akik fátyolt borítván júltjokra, új életet nálunk akartak kezdeni. Majdnem mindannyija üres zsebbel jött, de ha nem is hozott magával semmit, annál több volt, amit otthon hagyott /2/.

Minthogy ilyen jövevények szállták meg az ősi magyar városokat, a bűn dandárral járt közöttük. Az egykorú jelentések szerint a megtelepített városok börtönei, árestomjai, és tömlöcei színültig megteltenek másén kapó tolvajokkal, kétnejűséggel és házasságtöréssel vádolt jövevényekkel, adósokkal, sikkasztókkal és a bűnöknek más ilyenfajta zsoldosaival. Buda és Pest városok tanácsai például 1693-ben arra kérik az udvari kamarát, hogy példaadás céljából hadd végezzenek ki egynéhányat. (Agroser Pált és Paim Katalint különösen ajánlják erre a célra.) a börtönök – írja Buda tanácsa – zsúfolásik megteltek; a gyilkosság, a rablás és a lopás napirenden van, s a vár kapitánya mégsem engedi a gonosztevők kivégzését /3/. Pest város tanácsa ugyanígy írt. Itt – úgy látszik – a dolog még rosszabbul állott, mert még magát a főbírót (Heroldot) is el kellett zárni gyilkosságban való részesség miatt.

De hát lettek légyen bármilyenek is városaink jövevényei, annyi bizonyos, hogy az udvari kamara, meg a császár várakozásának egy tekintetben mégis megfeleltek. A magyar birtokokon és a magyar kiváltságokon kívül mindentől irtóztak, ami magyar volt, s amely városban lábukat megvetették, ott más nemzet fiát kutyába sem vették. Uralkodni igyekeztek mindenütt, s uralkodtak is. Persze könnyű volt nekik, mert enemű törekvésüket nemcsak támogatták. A neoacquistica városainak német jövevényeit a kamarai adminisztrációk alá helyezték, s fölfolyamodási fórumul részükre a bécsi udvari kamarát rendelték. A magyar törvényt s a magyar intézményeket falaik közül kizárták. A nádornak meg a magyar kancelláriának rendeleteit semmibe sem vették; rájuk nézve ezek nem léteztek. Hihetetlenül hangzik ugyan, de mégis igaz, hogy a budai, pesti, székesfejérvári, esztergomi stb. városi tanácsok az ítéletekben az osztrák Landschaftsgericht-et tartották szem előtt, s német törvények és császári rendeletek szerint ítéltek. Szóval, szép világot éltünk, s a magyar csak most látta igazán, ki élvezi százados küzdelmeinek gyümölcsét.

Mátyás királyunk fővárosában is a német jövevények uralkodtak. Kívülük még rác, olasz, s másféle nemzetség is akadt ugyan, de ezek a város ügyeinek intézésébe nem avatkozhattak. Zsidó Budán csak kettő volt (a Vízivárosban), de ezeket csak ideiglenesen tűrték meg, mert letelepülésükkor kimondották, hogy csak a török háború befejezéséig maradhatnak a városban. Amikor 1694-ben egy harmadik zsidó (Israel Herlinge Jud) is engedélyt kért a letelepülésre, Kurz Ignác budai kamarai adminisztrátor azt felelé, hogy a zsidók fölötte tisztátlanok, többnyire csalók („ex natura”), minden nyavalyára és dögvészre hajlandók, azért a települési engedély nekik meg nem adható /4/. Hogy a magyar sem iegn merészkedett Buda városába, azt az előrebocsátottak után természetesnek kell tartanunk. A mi népünknek akkor sorsul az jutott, ami a cigányoknak, bujdosott bokorról-bokorra, erdőről-erdőre, idegen nemzetségről idegen nemzetségre.

Abban az esztendőben, amelyről most szólunk, Budának már polgármestere volt, Pset városa azonban még csak bírót választhatott. Mindkét városnak megvolt ugyan a szabad választási joga, de ezzel mégis csak akkor élhetett, ha a budai kamarai adminisztrátornak nem volt ellene kifogása. Budának ezidőben a legtekintélyesebb polgára bizonyos Pösinger Ignác Ferenc volt. Igazi mestersége a patyikusság volt ugyan, s Lipót a Sandschaftsapotheker is Ungarn címmel is kitüntette, de azért őkigyelme szívesebben foglalkozott a város ügyeivel. Több éven át volt Budának polgármestere s mint ilyen 1698-ban a császári tanácsosi címet is megkapta. Az 1693. évben is ő viselte a polgármesteri tisztet. Az örökös tartományokból behozott német szokás szerint a volt polgármestert a következő évre is föl kellett venni a jelöltek közé. A kijelölés joga temészetesen a budai kamarai adminisztrációt illette. Hogy, hogy nem, az adminisztrátor uramék Pösinger polgármesterrel és tiszttársaival hadilábra helyezkedtek. Mi volt az ellenségeskedésnek igazi oka, nem tudjuk. Az adminisztrátor ugyan azt hirdette, hogy Pösinger méltatlan a polgármesteri tisztségre, mivel az adósságban nyakig úszik és számadásaihoz nagyon sok szó fér; de Pösinger szándékos mellőzésének, úgy látszik, mégsem ez volt az igazi oka. Valószínűbbnek látszik, hogy Pösinger és az adminisztrátor egymás rétjébe vágták a kaszájukat s haragjukban egymás tisztességébe jártak. A hatalmasabb persze az adminisztrátor volt, s így előre sejteni lehetett, hogy a párosviaskodásban Pösingernek vesztő pöre lészen. Úgy is történt. Az Úrnak 1694. esztendejében január 8-án Buda városának polgárai választásra jöttek össze. Habár tudták, hogy az adminisztrátor a volt polgármesternek, Pösingernek, veszett ellensége, megválasztását azért biztosra vették: mert hisz a polgárság mellette volt, s a törvény úgy szólott, hogy a lelépő polgármestert a három jelölt közé mindig föl kell venni. Annál nagyobb volt a polgárok álmélkodása, mikro az adminisztrátor a három polgármesterjelölt nevét fölolvasta! Hans Georg Unger, Friedrich Sautermaister és Veneri Cerasola volt a három polgármesterjelölt. Foglalkozására nézve az első kettő szatócs, a harmadik meg császári építőmester vala. A választók persze hallani sem akartak a jelöltekről, s fenyegetve követelték Pösinger volt polgármester jelölését. Az adminisztrátor erre a fenyegetésre azzal felelt, hogy a szabad választást fölfüggesztette, e egyúttal kijelentette, hogy polgármesternek Ungert, városi kamarásnak pedig Sautermaistert nevezi ki! E kinevezést a polgárok rettentő lármával fogadták. Égre-földre esküdtek, hogy Ungert soha el nem ismerik polgármesterüknek.

Mivel az új polgármester megerősítése a bécsi udvari kamarától függött, úgy Pösinger hívei, mint az adminisztrátor Kollonits kardinálishoz fordultak. A polgárok, de meg a volt tisztviselők is (Burgermeister und Rath de Hauptstadt Ofen) az erőszakos kinevezés megsemmisítését követelték. Folyamodásukban elmondják, hogy a kinevezett polgármestert, Ungert csak néhány naplopó akarja /5/. Unger teljesen tudatlan ember, s hétezer forinttal elszámolni nem tud. Elmondják azután, hogy ők ezt az eljárást meg nem érdemelték, mert békés hazájukat hagyták el, hogy a Buda nevű kőrakáson új otthont alapítsanak. Jó császáruknak hűséget esküdtek s megfogadták, hogy új hazájukat el nem hagyják. Ötévi adómentességet kaptak ugyan, de a háború miatt (ez ugyan nem ártott nekik!) nem élvezhették, s mégis helyükön maradtak. Az adminisztrátor ahelyett, hogy érdekeiket védené, üldözi őket, s kedvelt polgármesterüket rágalmakkal halmozza le. Kérik a szabad választás megerősítését; mert hisz még az utolsó falunka is megvan ez a kiváltsága.

Az adminisztrátor természetesen egészen más hangon írt az udvari kamarához. A legkeményebb szavakkal korholja a polgárságot és Pösinger „bandáját”, aztán kijelenti, hogy Pösinger mellőzése fontos okok alapján történt.

Az adminisztrátor január 9-én Buda városához is átírt s a polgárságot figyelmeztette, hogy az engedetlenek ellen katonai karhatalmat alkalmaz s velük, mint lázadókkal fog elbánni.

A kinevezett polgármester, Unger uram, szintén Kollonitshoz fordult, hogy a sok rágalom ellenében megvédje magát. Én – írja a derék ember – teljesen méltatlan vagyok ez állásra. Nem is vágytam utána sohasem, s Pösingernek annál inkább átengedném, mivel az ő kizárása nagy zűrzavart okozott a városban. A rágalmakat azonban, amiket ő és hitvány társai („seine vanitetische Lumpen”) terjesztenek, tűrni nem fogja. Pösingernek, a hazug és részre hajló Pösingernek nincs más célja, mint a becsületes embereknek bemocskolása. Ebben leli örömét /6/.

Az udvari kamara február 12-én és március 10-én kelt rendeleteiben nagyrészt jóváhagyta az adminisztrátor intézkedését, s megfenyegette a polgárságot. Pösingernek meg, aki szinte nyakig úszik az adósságban, meghagyta, hogy számadásait legkésőbb húsvétig adja be.

Az ilyen rendeleteket könnyebb volt kiadni, mint végrehajtani. Amikor ugyanis a kamarai adminisztráció Ungerrel, a kinevezett polgármesterrel, az esküt le akarta tétetni, Fáber Jeromos, a tavalyi polgármesterhelyettes kijelenté, hogy a tisztviselők és a polgárok az eskünél jelen nem lesznek és Ungert polgármesternek el nem ismerik. Ugyanő, mikor Kuechel városi szindikus a polgárságot engedelmességre akarta bírni, majd hogy ki nem dobatta a szindikust!

A kamarai adminisztráció erre még egy kísérletet tett a polgárok megfékezésére. Gyűlést hirdetett. Azonban ismételt idézésre sem jelent meg senki, s a polgárok kijelentették, hogy Fáber tudta nélkül semmit sem tesznek. Mivel azonban Ungerrel az esküt le kellett tétetni, a polgárságot meg a volt tanácsot valahogy mégis összeterelték. Fáber Jeromos azonban az összegyűlteket ismét rávette, hogy a gyűlést otthagyják. Erre az elégületlenek Fáber vezérsége alatt Pösinger házába vonultak, s ott jó ideig tanácskoztak. A tanácskozás eredménye az volt, hogy a város ügyeinek vezetésével Fábert bízták meg, s úgy az alsó, mint a felső városból két-két polgárt adtak melléje, a város pénzét és pecsétjét is Fáberre bízták s kimondották, hogy a polgármester ezentúl csakis a polgároknak, s ne az adminisztrátornak esküdjék meg. Eszerint Buda városának egyszerre két polgármestere és két tanácsa is volt, azonban mindkettő csak a maga embereinek engedelmeskedett. A szegény Unger rendeleteit semmibe sem vették, sőt az ő rendeleteit vivő törvényszolgát elfogták és becsukták /7/.

A kamarai adminisztráció, miután V. Károly német császár 127. törvénycikke és Tacitus római történetíró okoskodása alapján eldöntötte, hogy itt nyílt lázadásról van szó. Frankenberg báró várkommendaust felszólította, hogy a lázadó polgárok elfogatására katonai erőt rendeljen. E felszólításra nem várt felelet érkezett. Frankenberg báró ugyanis azt válaszolta, hogy a polgárság védelmére, ha kell, száz katonát is ad, de a kamarai adminisztrációnak egyet sem! A felbőszült adminisztrátor erre magyar hajdúkat akart a városba hozatni, Frankenberg azonban ezeket a városba be nem bocsátott. Az adminisztrátor úr ilyetén felsülését a polgárság ördögi kacajjal fogadta. („Ein helles Gelächter entstanden, mit hönischen Jactiren.”) Az öröm azonban még korai volt. Az adminisztrátor ugyanis Ungerrel egyetemben újra az udvari kamarához fordult. A polgárokat nyílt lázadással vádolta s követelte, hogy Fábert és Pösingert a tanácsból örökre kizárják, a többi korifeussal együtt keményen megbüntessék. Az udvari kamara erre újra kijelentette, hogy Ungert tekinti polgármesternek és Sautermaistert városi kamarásnak. A viszálykodás lecsillapítására azonban megengedte, hogy a széniori tisztséget a tanácsban Pösinger viselje.

Kurz Ignác adminisztrátor – amint június 8-án írja – a polgárokat erre magához idézte s Unger polgármestert nekik bemutatta. Ám a jelenlevők egyhanggal ordíták: Nem kell Unger nekünk sohasem kell! Kurz intésére azonban ott termettek a kamarai profószok s a szájasabb atyafiakat a tömlöc felé kezdték igazgatni. Erre a többiek is megszelidültek, s miután Kurz az új polgármestert egekig magasztalta, nagy nehezen a polgárok is beadták derekukat és elismerték Ungert.

Kurz uram ugyanily körülmények között tette pesti bíróvá Heroldot és Székesfehérvárott Träxer Andrást, Esztergomban, ahol Bottyán uram erővel magyart (Kelement) ültetett a bírói székbe, a fellázadt német polgárság követelésére megjelent Kurz és a bírói tisztet a német Ballantnak adta. Az udvari kamara őfelsége nevében 1694. július 9-én, mindezeket állásukban megerősítette.

Négy évvel később, 1698-ban Pösingert, jóllehet már ötször viselte a polgármesteri tisztet, a jelölésből ismét kihagyták. A budai ribillió erre újra kitört, s hetvenkilenc polgár (magyar egy sem volt köztük) Pösinger jelölését követelte. Maga Pösinger is erősen mozgolódott. Kizárása – írja – becstelenséget hoz reá, azért Isten és a világ előtt tiltakozik az adminisztrátor eljárása ellen. Schrader György a kamarai adminisztráció eljárását azzal okolta meg, hogy Pösinger sok rossz fát tett a tűzre. A pestis óra – úgymond – öt éve gyűjtik már a pénzt a Szentháromság szobrára, de a számadásokkal Pösinger sohasem mer előállni. Az is az ő hibája, hogy Budán a mészárszékekben még járja a kutyavágás szokása. (Der Hundsschlag mit Hundsharn) s így a székek gyakran kellemetlen szagtól bűzlenek. Bár ugyanekkor a magyar udvari kancellária is panaszt tett Buda tanácsa ellen, hogy semmibe sem veszi a magyar törvényeket és a magyar rendeleteket, a bécsi udvari kamara mégis elrendelte, hogy a régi tanács és a polgármester maradjanak meg hivatalukban, amíg a Caraffa alatt kiküldött komisszió az ügyet meg nem vizsgálja.

A régi polgármester, vagyis Sautermaister azonban semmi szín alatt nem akarta elfogadni a polgármesteri tisztet. Nehéz hivatal ez – írja őkigyelme – s nekem fivéremmel együtt vásárokra kell járnom. Gyakran kell Bécsbe és Linzbe mennem. A zsidók akadályoznak kereskedésemben /10/, Bösinger kizárása miatt pedig vevőimnek felét elveszítem. Öt neveletlen gyermekemet aztán nem lesz miből tartanom. Az Isten szerelmére kérem az adminisztrációt, ne terheljen egem a polgármesterséggel” /11/.

Hiábavaló fáradság volt ez a könyörgés! A kamarai igazgatóság azonban végre is kényszerítette Sautermaistert, hogy a polgármesterséget elfogadja /12/

Amint láttuk, úgy a budai, mint a pesti zavargásokban sok része volt a kamarai adminisztrációnak. Ez a tisztelt testület emellett a gazdasági ügyeket is úgy vezette, hogy régi magyar mondás szerint az epret mind a maga kosarába szedte. s jómaga még ezt is érdemnek vette. Maga az adminisztrátor: Kurz uram például nem röstellte nagy érdemei fejében az óbudai három hévizet, aztán helyesfái birtokot nyolc faluval egyetemben kérni. „Ő – írja – négy évig Sziléziában szolgált, Moszkvában és másutt követ volt s amellett mindég hű császári tisztviselőnek bizonyult. A fentebbieket tehát nagyon is megérdemli.”

Az udvari kamara azonban kissé merésznek tartá e kérelmet. „Kurz – írja az udvari kamara őfelségének – hitványul vezeti a budai administratiót; az ő érdeme tehát „ein schlechtes meritum”. Jutalmat tehát nem érdemel.” /13/  

Őfelsége úgy látszik más véleményen volt; mert meghagyta az udvari kamarának, hogy alaposabban fontolja meg ez ügyet („besser überlegen”).

A királynak ez intézkedése kissé különösnek tetszhetett az udvari kamara szemében. Hiszen a budai kamarai adminisztrációról csak nemrég terjesztették fel, hogy a legalsóbb tisztviselőtől a legmagasabbakig azon vetélkednek, ki tudná köztük őfelségét és a kincstárt legjobban megcsalni! („dieselbe von höchsten bis zum niederingsten und von niederingsten bis zum höchsten gleichsamb umb die Wett spielten, welcherunterihnene ihro Kays. Mayestät und das aerarium am meist und best betrügen und seinen Seckel spicken könne” 1696 ápril 27.)  

 

/1/ A hosszú török háborúban (1593-1606-ig) sok magyar város visszafoglaltatván, Unverzagt már ekkor azt kívánta a császártól, hogy magyart ne engedjenek a városokba letelepedni; mert a magyar nem való városi lakónak!
/2/Aichpühl bárónak 1688. július 13-án kelt hivatalos jelentése szerint Budán csak a következő magyarok kaptak házat, illetve házhelyet: a nádor, az egri püspök, a pozsonyi káptalan, Pálffy Károly és Erdődy kamaraelnök. Budán a németeken kívül ekkor 1700 rác lakott. A Király-fürdő havi bevétele 8frt. a gellérthegyi fürdőé havi 10 frt volt.
/3/ Kurz budai kamarai adminisztrátor írja 1694. május 18-án, hogy a budai kommandáns és helyettese: Eysenberg a kapukon nem bocsátják ki a kivégzésekhez szükséges fát. Kurz ezért a jus gladiit (pallosjogot) kéri Buda számára, hogy a bűnösöket kivégezhessék. A tömlöcök ugyanis zsúfolva vannak. (Pénzügyi levéltár, Hung.)
/4/ Az itt felhasznált akták a Közös pénzügyi levéltár Caraffa című csomójában és a Hungarica című gyűjteményében találhatók.
/5/ Közös pénzügyi levéltár. Hung. 1694. „Vor einig und andern impertinenten Burgern, welche noch allzeit ihr grosses Maul gegen jedweder Burgermaister und Rath Unnuz gebracht haben” – írja Buda polgármestere és tanácsa.
/6/ U. o. van e folyamodása.
/7/ U. o. Prunner György jelentése az udvari kamarához a budai kamarai adminisztráció nevében.
/8/ Faberről és Pösingerről írja: „bis über dis Ohren in Schuldenlast steckenden Rathsmitglieder” etc.
/9/ U. o. 1694. július 9. 14704. fasc.
/10/ „wegen der dultenden verderblichen Judenschaft in der Verkaufung sehr aufgehalten und hintergangen werde” – írja Sautermaister.
/11/ Sautermaister Frigyes Ratsverwandter levele a budai kamarai adminisztrációhoz.
/12/ 1698. április 1-én írja a kamarai igazgatóság a császári komissziónak: „Reiterato per decretum ex offo auferlegt und also auch von ihme wirklich acceptirt.”
/13/ 1698. augusztus 18. Az udvari kamara őfelségéhez Kurz Ignác János kérelme ügyében.

 

szozattv


szozat a tiszta hang jankocsm archiregnum1209 szekoko1227 szentmihálynap napéjnapfor kerecsen2018 Patriotak Kronikaja 3.3
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf