Gozsdu Elek levele – Weisz Annának

A magyar századvége egyik legkiemelkedőbb elbeszélője. Életét kisvárosi magányban, hivatalnokoskodással töltötte, és ott zajlott el egy fiatal asszonnyal mindvégig baráti jellegű szerelmi kapcsolata. A hozzá írt mintegy félezer szerelmes levélből a nő különlegesen magasrendű műveltségéről, nemes jelleméről kapunk írásbeli bizonyítékokat. Az 1906 és 1915 közötti évtizedben folytatott levelezésük nemcsak a szerelemnek és szellemi érdeklődésüknek hű tükrözője, hanem a korszaknak is, amelyben éltek.

Temesvár, 1913. június 15.

Nagyságos asszony!

 Tegnap éjjel elolvastam a mi kedves barátunknak, Baudelaire-nek Les Limbes* című költeményeit egy nagyon jó német fordításban – eredeti szöveget nem kaphattam. E. Asterheld remekül fordította le ezeket a nagyon szomorú, nagyon sötét költeményeket. A cím maga már kétségbeesésre utal. Les Limbes – a Vorhölle, a pokol első bűzeit jelenti. Ez a kicsi könyv rettenetes kétségbeeséseket tartalmaz, undor és harag és gyűlölet és mélységes szomorúság sötétlik ki minden sorból. Nem boldog emberek kezébe való, és nem való asszonylelkeknek, akik fehérek. Erős idegek kellenek minden strófához, és az egészséges ember nem érti meg a kétségbeesésben született undort, amit ez a szomorú zseni érzett, mikor a szonettjeit hatalmas erővel, előkelő művészi érzékkel leírta.

A Fleurs du mal sirámai, finom melankóliái ezekben a strófákban káromkodássá, ordítássá válnak… eltévedt a Baudelaire lelke, és mikor beszél, vér és undor minden szava, és ezek a szavak zokognak.

A szomorúság extázisa uralkodott rajta, mikor az undor ditirambusait leírta. A mindenféle gyönyörök betege volt ez a nagy művész és nagy költő. Soha rettenetesebb éjszakát nem éltem meg. Kicsi lámpa égett mellettem, és a homályos szoba mint háttér izgatta a képzeletemet. A hajnali szürkület elaltatott, és hat órakor felébredtem, és felszabadulást éreztem.

Most egy más képet látok… A kertedben fény van, és egészséges benn minden. Üde a levegő, napsugarak játszanak a pelargóniák színeivel, a bozótok levelein táncolnak a napsugáratomok, és friss hajtások dugják ki halványzöld fejüket. A rózsák virágüzeneteket küldenek egymásnak, és a fehér és piros szirmok mosolyognak. Ünneplő ruhában van a te kerted, és vasárnap is van ma! A kerted útjai tiszták, sárgás fényük jólesik a szemnek, és csend van a te kertedben, és növekednek az almafáid kicsi, gyönge gyümölcsei, hallgatnak a fák… apró kis pókok szálakat eresztenek, a te pillangóid beleröpülnek a fénybe, a földieprek kipiroslanak széles leveleik között – te lehajolsz, leszeded az illatos gyümölcsöt, aztán megnézed az olajfák bogyóit, megnézed a kicsi tölgyfát, és fénylik a nap, fénylenek a nagy szemeid… és a te nagy-nagy orpingtonkakasod, a büszke Chanteclered beletrombitál a nyugalmas csendbe! Diadalmas az a büszke hangja, és ez a hang a te faludra emlékeztet téged, és én is emlékezem az én falumra!

Az éjjeli szomorúságomat, látod, eloszlatta a te nyugalmas otthonod. A szépség útjain járni jó… ott nincsenek ködök, ott nincsenek göröngyök, ott nincsen sár, nincsen szomorúság… áldott legyen a te kerted!

Gozsdu Elek