Petőfi adomák IV. - Leánykérés fogadásból

Petőfi Kappel bankár szép szőke leányát, aki utóbb Lónyay Menyhért gróf neje lett, színházból és hangversenyekből jól ismerte. Figyelmét iránta ébren tartotta az a körülmény, hogy Sass István éppen Kappel házában lakott, s a szép leányról többször volt köztük szó. Egyszer Pákhnál voltak együtt s a szó a pénzre, erről Kappel bankárra menvén át, a költő így szólt Pákh-hoz Emíliáról:
- Nem is tudod, hogy ez a leány lutheránus.
- Annál könnyebben nőül veheted, nem lesz vegyes házasság, – felelte Pákh. – Ha van bátorságod, menj és kérd meg!
- Azt hiszed, nincs bátorságom?
- Persze, hogy nincs, – felelte Pákh.
Ez a föltevés nagyon fölingerelte Petőfit, aki daccal vágott vissza:
- Azért is megyek és azonnal megkérem.
Ezzel magára öltötte mentéjét és egyenesen a bankár lakására ment. Ott irodájába lépve, így szólt hozzá:
- Én Petőfi Sándor vagyok, mindent ott szoktam kezdeni, ahol más végzi; van szerencsém megkérni Emília kisasszony kezét.
A bankár mosolygott s fölvitte családjához. Itt a szokásos bemutatások után a leány, aki őt híréből ismerte, beszélt vele valamit az irodalomról. Petőfi csakhamar eltávozott s noha a bankár olyasmit mondott neki, hogy ő minden tisztességes fiatalembert szívesen lát házánál, csak vezettesse be magát a család valamely ismerőse által, a többi aztán Isten kezében van: többé sohasem látogatta meg a családot.