Sík Sándor: Varjak

Jegenyefal suhogó tetején
Kuporog egy varjú feketén.
Károg egyet, aztán tovaleng.
Mi marad utána odafent?

Didergő, mocorgó szívemen
Kuporog a bánat hidegen.
Oda is nő már, ha senki
Hamarosan el nem hessenti.

De ki jöhet olyan? Szerteszét
Felleg üli minden fa tetejét:
Csupa vércse, holló, keselyű!
Te keserű Krisztus, könyörülj!

Egyszer hiszen azok is elmennek,
Vége szakad egyszer mindennek,
De mi marad utánuk, kegyes ég!
Csontig-vérig vacogó jegenyék.

1942. július